KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a helyzet, hogy én negyven évet csak kétkezi munkásként eldolgoztam, és azt tapasztaltam, hogy nem stimmel a felállás a munkaadók és a munkavállalók között. Eljött ez a kormány, és most egy új munkatörvénykönyvet, törvényjavaslatot nyújtott be, és egy teljesen új világot akarunk a munka világában létrehozni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Egy más világ lesz!)
S ennek megfelelő a megfogalmazás is, ahogy ezt önök is olvasták, és már majdnem sikerült, hogy Józsa képviselőtársam támogassa, de nekünk a képviselőtársammal az a véleményünk, hogy tulajdonképpen a munkavállalónak az nemcsak egy szociális tényező, nemcsak egy ilyen világra kell hogy gondoljon, hanem gyakorlatilag ő dolgozik, és a munkája eredményét fizessék meg. Tehát ő kell hogy pénzt kapjon, abból majd szociálisan is el fog boldogulni. A munkaadó pedig ugyanígy, és ezek kölcsönösen függnek egymástól, mert a munkavállaló függ a munkaadótól, a munkaadó pedig függ a dolgozójától, ugyanis a munkavállaló dolgozik a munkaadónál. Tehát az ő produktumát, az ő gazdasági nyereségét ő hozza meg, ő termeli meg.
Tehát a munkaadónak igencsak oda kell figyelni a munkavállalójának a szociális világára, helyzetére, lehetőségére, az ő becsülete az, hogy úgy gazdálkodjon, hogy ezt tudja továbbvinni, a boldogulását meg tudja adni a munkavállalónak. Tehát ezért hoztuk be ezt a fogalmat. Tehát szeretném, ha kapcsolódó javaslatot tennének, vagy mit tudom én, nem tudom. A többit majd a másik kétpercesben. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés