SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Haladnék lépésről lépésre. Először is az 1. ajánlási pont szerint szeretnék hozzászólni. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ebben az ajánlási pontban Kaufer Virág képviselőtársam a törvény céljával kapcsolatban fogalmaz meg módosító javaslatot, itt ugyanis az szerepel, hogy a törvény célja a tisztességes foglalkoztatás feltételeinek a megteremtése. Szerintünk a törvényben foglaltakkal ez a cél oly mértékben ellentmondásban van, hogy semmiképpen sem méltó a munka törvénykönyvének az elejére, úgyhogy mi ennek a törlését javasoljuk.
Mi azt gondoljuk, hogy amikor a kormány ebbe az irányba köteleződött el, amikor úgy döntött, hogy a munkavállalói jogok csorbításával kívánja a mobil tőke érdekeit kiszolgálni, akkor egy nagyon-nagyon rossz modell mellett kötelezte el magát. Ma ugyanis két irányba lehetséges megújítani a magyar gazdaságot. Az egyik irány a kiszolgáltatottság szélsőséges fokozásának az iránya, az a modell, amiben gyakorlatilag rabszolgasorba taszítjuk a munkavállalókat. A másik irány, amire számos példa adódik Európában, Németország, Svédország, de Kelet-Európában is sokkal közelebb áll ehhez a modellhez Lengyelország vagy Szlovénia, ezek azok a modellek, ahol a munkavállalókat komoly védelem biztosítja a munkáltatóval szemben. Ez a jól védett munkavállalói réteg egy erős szakszervezeti mozgalom segítségével kooperatívan részt vesz a termelési folyamatokban, és ez az együttműködésre épülő kooperatív gazdasági berendezkedés az, amelyik a helyi gazdaság megerősödését tudja szolgálni.
Ha megnézzük, hogy a gazdasági világválsággal szemben mely modellek voltak valójában válságállóak, akkor azt látjuk, hogy Szlovénia, Németország azok a modellek, ahol a munkavállalói jogokra építettek, ahol a helyi termelésre építettek, ahol a helyi erős gazdaságra építettek, ezek voltak válságállóak, szemben azokkal a modellekkel, amelyek a munkavállalók kiszolgáltatottságán keresztül próbálják meg vonzani az adott országba a mobil tőkét, a spekulatív tőkét, amely amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy is, hatalmas nagy romokat hagyva maga után. Tehát amikor a Fidesz elköteleződött a munkavállalói jogok ilyeténképpen történő lebontása mellett, akkor azt gondolom, visszaélt azzal a kétharmados felhatalmazással, amit kapott a választóktól, ez a kétharmados felhatalmazás ugyanis arra szolgált, hogy helyezzük új alapokra a gazdaságot, állítsuk a pénzügyi rendszert a reálgazdaság szolgálatába, és juttassuk munkához az embereket, nem pedig arról, hogy szolgáltassuk ki a munkavállalókat minden eddiginél jobban a munkáltatói érdekeknek.
Én egyetértek minden kormánypárti képviselővel a tekintetben, hogy az elmúlt húsz év ebből a szempontból meglehetősen siralmas volt, és egy folyamatos mélyrepülés jellemzi a munkavállalói jogokat Magyarországon. Ugyanakkor a leghatározottabban visszautasítom azt a következtetést, amit ezzel kapcsolatban levonnak, ugyanis önök ehhez a gyakorlathoz kívánják igazítani a jogrendszert, azt mondják, ha már nem lehet megvédeni a munkavállalói jogokat, ha már úgyis kiszolgáltatottak a munkavállalók, akkor foglaljuk törvénykönyvbe a kiszolgáltatottságot, és akkor legalább nem lesz a gyakorlat és a jogszabályi környezet között ekkora ordító ellentét. Mi éppen ellenkező irányba mozdulnánk el.
Egy következő alapvető jelentőségű probléma, hogy a munkáltató kezébe a munkáltató ellenőrzésére nézvést nagyon-nagyon súlyos és számos alapvető jogot sértő intézményi eszközt adnának. A 12. és a 17. ajánlási pont kapcsán fogalmaznám meg ezt a kritikámat. Kaufer Virág képviselőtársam nyújtott be számos módosító javaslatot, amely arra vonatkozik, hogy érjük el azt, hogy a munkáltató érdekeit sértő gyakorlatot adott esetben, ha ez az aktivizmushoz vagy az érdekképviselethez kapcsolódik, akkor igenis gyakoroljon a munkavállaló.
Miről is van szó? Önök gyakorlatilag a szakszervezeti mozgalmat, a munkavállalói érdekképviseletet lehetetlenítik el azzal, ha megvonják a munkavállalóknak azt a jogát, hogy a munkahelyen kívül adott esetben bírálja a munkáltatót. Ez egy nagyon-nagyon súlyos visszalépés, mi ezeket a pontokat mindenképpen módosítani javasoljuk, a 12. és a 17. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslataink mind ezt a célt szolgálják.
Ehhez kapcsolódik, hogy a munkáltató ellenőrzési jogkörét nemcsak azzal terjesztik ki, hogy gyakorlatilag befogják a száját a munkavállalónak a munkahelyen kívül, hanem azzal is, hogy adatgyűjtési és ellenőrzési lehetőséget adnak a munkáltató kezébe, anélkül, hogy biztosítanák azt, hogy ezekkel az adatokkal ne élhessen vissza a munkáltató. A 34. és a 41. ajánlási pontban megfogalmazott módosító javaslataink mind azt a célt szolgálják, hogy ezt a korlátlan ellenőrzést, ezt a korlátlan hatalmat, amit a munkáltató kezébe adnának ilyeténképpen, ezt mindenképpen vonjuk vissza.
(10.50)
Talán a legsúlyosabb probléma a munka törvénykönyvével kapcsolatban az, hogy azt is gondolják, hogy gyakorlatilag az egyik legnagyobb versenyképességi hátránya az országnak az, hogy túl sokat keresnek az emberek, túl drága a magyar munkaerő, ezért, ha van rá mód, akkor csökkenthesse a munkáltató a munkavállalói bért.
Erre vonatkoznak azok a javaslatok és erre vonatkoznak önöknek azon javaslatai, amelyek csökkentenék a túlórapótlékot, csökkentenék a hétvégi bérpótlékot, vagy rendkívül súlyos módon az átlagkereset helyett a távolléti díjat vennék be számítási alapként, ami sok-sok ezer forinttal csökkentené a munkavállalók fizetését, keresetét.
Ezek mind olyan módosítási javaslatok, amelyek számunkra teljességgel elfogadhatatlanok. Egyébként már a Széll Kálmán-tervben világosan fogalmaztak, a céljuk az, hogy csökkenjen a túlórapótlék, csökkenjen a hétvégi pótlék, ezen keresztül csökkenjen a munkavállalók fizetése. Ez számunkra teljességgel elfogadhatatlan.
Akkor itt jegyzem meg, hogy ezekkel a pontokkal kapcsolatban is hónapokkal ezelőtt beadtunk egy népszavazási kezdeményezést. Ezek közül már néhány át is ment a gépezeten, az Alkotmánybíróság is jóváhagyta, úgyhogy reményeink szerint lehetőségük lesz a munkavállalóknak kifejezni a véleményüket, ha esetleg nem gondolják meg itt az utolsó pillanatban magukat, és vonják vissza a törvénytervezetet.
Továbbhaladva, azt gondolom, hogy szintén fontos, és a munkavállalói jogokat alapvetően érintik azok a rendelkezések, itt a 72. ajánlási pont, illetve a 280. ajánlási pont környékén, amelyek arra vonatkoznának, hogy csökkennek gyakorlatilag a csökkentett munkaképességűek foglalkoztatásához kötődő jogok. Mi ezt teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk. Számos módosító javaslatot nyújtottunk be, amelyek a hátrányos helyzetűek, illetve a csökkentett munkaképességű munkavállalók jogainak garantálását szolgálják.
Összességében tehát azt gondolom, hogy az a majdnem 150 módosító javaslat, amit ellenzékből megfogalmaztunk, illetve az a több száz módosító javaslat, amit az ellenzék egésze beadott az új munka törvénykönyvének a tervezetéhez, azt bizonyítják, hogy sajnos egy nagyon-nagyon rossz irányba köteleződtek el. Egy nagyon-nagyon rossz irányt, egy nagyon-nagyon rossz modellt választottak akkor, amikor úgy döntöttek ennek a sajátos pécsi lobbinak a hatására, akik kiszolgálják a munkáltatói lobbit, és jogi formába öntik a munkáltatók teljes uralmát, ekkor önök egy olyan modellt választottak, ami a kiszolgáltatottságra épül. Szerintünk ez egy alapvető félreértése a kor kihívásainak. Nem arra lenne szükség, hogy fokozzuk a kiszolgáltatottságot, hanem éppen arra lenne szükség, hogy a globalizáció korában, a mobil tőke korában hogyan tudjuk úgy megvédeni a munkavállalói jogokat, hogy az érdemben, hosszú távon is szavatolni tudja a magyar gazdaság versenyképességét, hogy erősítse a helyi gazdaságot.
A mi meggyőződésünk az, hogy azok az országok voltak sikeresek az elmúlt 20-30 évben, amelyek nem voltak hajlandóak mindenáron kiszolgáltatni a munkavállalókat a munkáltatóknak. Egyébként pedig az a helyzet, hogy ott, ahol rugalmasabbá kellene tenni a foglalkoztatást, de erről majd reményeim szerint Ertsey Katalin képviselőtársamnak még módjában áll beszélni, látom, hogy piros a lámpája, jelzi a lámpája, hogy felszólalásra jelentkezett, remélem, hogy itt a többség kétharmados úthengere nem fogja berekeszteni addig a vitát. Szóval, pont ott, ahol szükség lenne arra, hogy rugalmasabbá tegyék a foglalkoztatást, ott nem hajlandóak ezt megtenni, ez pedig ahhoz a teljesen elhibázott családmodell-felfogáshoz kötődik, amely alapvetően ellenérdekelt abban, hogy a nők, az anyák, a kismamák visszatérjenek a munkaerőpiacra.
Számos olyan módosító javaslatot fogalmaztunk meg, adott be Ertsey Katalin és Kaufer Virág képviselőtársam, amely azt a célt szolgálja, hogy tegyük lehetővé bizonyos rugalmassági klauzulák beépítésével az időben rugalmas munkavégzés vagy a részmunkaidő lehetőségének előmozdításával azt, hogy azok, akik felvállalták azt, hogy gyermeket szülnek, azok igenis visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Mert szintén, ha megnézzük modellszinten, akkor azt látjuk, hogy azok az országok sikeresek, akár csak családpolitikai szempontból is, ahol nem a nők otthonmaradását tűzik ki célul, hanem a nők munkaerőpiacra való visszatérésének a segítését tűzik ki alapvető célként a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikában.
Mi ezt a modellt támogatnánk, mi ezt a modellt tartjuk üdvösnek. Itt kellene beépíteni a rugalmasságot, itt kellene beépíteni a flexibilitást. Sajnos, ehhez képest éppen azt látjuk, hogy ezeken a pontokon viszont nem hajlandóak engedményeket tenni a kismamáknak, és nem hajlandóak engedményeket tenni a kismamák érdekében módosító indítványokat benyújtó ellenzéki képviselőknek, LMP-s képviselőtársaimnak.
Tehát összességében még egyszer: azt gondolom, hogy még van lehetőségük arra, hogy megfontolják, hogy visszahátrálnak ebből az alapvetően rossz irányból. Most, hogy a tévénézőknek is lehetőségük van arra, hogy ahelyett, hogy az éj leple alatt vitassuk itt meg ennek a törvénynek a részleteit, itt élő egyenesben derüljön ki, hogy mire is készülnek a munkavállalói jogokkal, most ennek a lehetőségével élhetnek még, és visszavonhatják ezt a gyalázatos törvénykönyvet, mert ha nem vonják vissza, akkor más választásunk nem marad, mint hogy egy népszavazáson érvényesítsük a munkavállalók jogait.
Köszönöm szépen a felszólalás lehetőségét. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés