SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm én is a körünkben megjelent országos nemzetiségi önkormányzati vezetőket.

Engedjék meg, hogy elöljáróban picit így a múltba ugorjak vissza, illetve ezzel kapcsolatban megosszak önökkel egy-két gondolatot. Egyrészt mi örülünk annak, hogy erről a törvényről most tárgyalni tudunk, ezt a törvényt nagyon fontosnak és nagy jelentőségűnek tartjuk, függetlenül attól, hogy mi szerepel benne.

A Jobbik parlamentbe kerülése óta, de már ezt megelőzően is sürgette, de főleg az előző önkormányzati választásokon tapasztalt számos kisebbségi visszaélés, etnobiznisz további iparszerű működése kapcsán is több alkalommal sürgettük, ígéretet is kaptunk arra akkor az illetékesektől, hogy szükség van egy új, átfogó, ha nem is egy teljesen új nemzetiségi törvényre, de legalábbis arra, hogy az 1993. évi hatályost alapvető revízió alá vegyük. Nem vagyunk ellene annak sem, hogy egy új, átfogó kerettörvény, egy új nemzetiségi törvény szülessen, akár teljesen hatályon kívül helyezve a korábbit.

Ilyenkor mindig el szoktuk mondani, engedjék meg, hogy ceterum censeo ismét elmondjam, a Jobbik a parlamenti pártok közül az egyetlen párt volt, amely a választási programjában fontosnak tartotta, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon, a választási programunkban már megfogalmaztuk. Egyébként nagy örömmel látok a törvényjavaslatban részben visszaköszönő vállalásokat, programpontokat, amelyek a nemzetiségi önkormányzatok működésére, a finanszírozására, az etnobiznisz visszaszorítására vonatkoznak. Erre a későbbiekben ki fogok még konkrétabban térni, hiszen számos olyan elem szerepel az új törvényben, amely ezeket a célokat szolgálja, azonban ezek módjával vagy ezek szövegezésével egyébként nem minden esetben vagyunk föltétlenül elégedettek.

Kétségkívül el kell ismerni azt, hogy ez a törvényjavaslat jobb, mint a most hatályos, számos rendelkezésében fontos jogokat szélesít, ezt szeretném leszögezni. Szeretném leszögezni azt is, hogy ezt a magunk részéről üdvözöljük. Jobb ez a törvényjavaslat abból a szempontból is, hogy több olyan kérdésben, amely eddig nem volt világos, próbál tiszta helyzetet teremteni, próbál olyan területeket világosan és egyértelműen szabályozni, amelyek a korábbi törvényben nem szerepeltek, nyilvánvalóan felhasználva az elmúlt 18 év tapasztalatait is, ezt szintén szeretnénk üdvözölni. A törvényjavaslatban meghúzódó szándékokat, illetve azokat, amelyeket ebből a törvényjavaslatból ki lehet olvasni vagy ebben konkrétan megjelennek, amit leginkább szeretnék kihangsúlyozni és kiemelni - nem véletlenül teszem -, az a kollektív jogok megjelenése, a kollektív jogok leszögezése.

Amikor a Jobbik, és ezt számos alkalommal elmondtuk akkor, amikor a nemzetiségi tárgyú ügyekhez szóltunk hozzá, legyen szó akár a nemzetiségek helyzetéről szóló jelentésről vagy bármely más hasonló témáról, mindig leszögeztük, hogy mi ezt a kérdést alapvetően úgy kezeljük vagy úgy is kezeljük, és az a véleményünk, hogy Magyarországon világos, tisztázott, rendezett nemzetiségi viszonyokra van szükség, annál is inkább, hogy az elcsatolt területeinken élő magyar közösségek érdekében hatékonyabban, hathatósabban tudjunk fellépni.

A Jobbik úgy gondolja, hogy Magyarországnak ebből a szempontból mintaállamnak kell lennie. Mi bőven és bátran megadhatjuk azokat a jogokat a velünk együtt élő, itt élő és velünk együtt élő - ezt is szeretném hangsúlyozni - nemzeti közösségek, kisebbségek vagy az új szóhasználat szerint nemzetiségek számára, amelyeket adott esetben hiányolunk a környező országokban az ottani magyar közösségek számára megadott jogok között. Ezért fontos, hogy ez a törvény a nemzetiségi jogokat világosan szabályozza, széles jogköröket biztosítson mind az anyanyelvhasználat, mind az identitásmegőrzés, a hagyományok, a kultúra ápolása, illetve az oktatás területén. Ezzel kapcsolatban a szándék megjelenik itt is, a megvalósítás azonban több szempontból is problémás.

Munkatársaimmal az elmúlt néhány napban - itt most nem akarok panaszkodni, hogy milyen kevés időnk volt erre a törvényjavaslatra felkészülni, mert ez a több mint egy hét már egy egészen elfogadható ahhoz képest, amit önök egyébként itt az elmúlt hónapokban műveltek -, tehát talán mondhatom azt, ha nem is elegendő, talán megfelelő felkészüléssel tudtunk ehhez a javaslathoz hozzáállni. Munkatársaim magyarországi és külhoni magyar barátaim segítségével, ha nem is túl alaposan, de azért belenézegettünk a környező országok hasonló nemzetiségi törvényeibe. Sajnálom azt, államtitkár úr, hogy az önök munkatársai, illetve akik ezt a törvényjavaslatot előkészítették nem vagy nem kellő alapossággal nézegették meg ezeket a törvényeket. Ha megtették volna, vagy megnézték volna, akkor számos esetben sikerült volna ebben a törvényjavaslatban is világosabban fogalmazni, illetve olyan pontokat, olyan rendelkezéseket szerepeltetni, amelyeket mi szükségesnek tartunk, és ezzel kapcsolatban a megfelelő módosításokkal nyilván élni is fogunk. Még egyszer mondom, szeretném hangsúlyozni, úgy gondoljuk, hogy számos szempontból ennek a törvénynek, a magyar nemzetiségi törvénynek mintaként és hivatkozási alapkánt kell szolgálnia.

Borzasztó állapot volt az elmúlt évtizedek során az, és most legyen szó akár csak a parlamenti képviseletről, akár a nemzetiségi oktatás helyzetéről, ha Magyarország bármely felelős vezetője a határon túl, a környező országokban felemelte a szavát egy-egy ottani magyar közösséget ért jogsértés ellen, akkor számos alkalommal sajnos jogosan tudtak Magyarország irányába visszamutogatni, akár a parlamenti képviselet hiánya miatt, amelyet egyébként ez a törvényjavaslat sem szabályoz. Rendben van, értem, hogy benne van az alkotmányban, illetve majd a választójogi törvény ezzel foglalkozni fog, de nem éreztük volna problémásnak, hogyha azért ez a jog ebben a törvényben továbbra is benne maradt volna, és világosan ki lenne jelentve, hogy a Magyarországon élő nemzeti közösségeknek joguk van a parlamenti képviselet valamilyen formájának a megteremtéséhez.

Sok helyen hiányoljuk, nem is nagyon értjük, tehát sok helyen hiányoljuk a konkrétumokat, például azokban az esetekben, amelyek a jogok gyakorlását szabályozzák, illetve a jogok gyakorlását biztosítják. Nem nagyon tudunk mit kezdeni azzal a megfogalmazással, erre mindenképpen kérem az államtitkár urat, hogy válaszoljon, és ebből a szempontból szívesen beszélgetek önnel. Egyébként a korábbi vitáinknak az volt a tapasztalata, hogy az itt felvetett kérdésekre legalább az államtitkár úrtól választ is kapunk, úgyhogy bátran merem itt mondani a felvetéseimet az ön irányában. A 6. § (1) bekezdés arról szól, hogy a helyi önkormányzat a nemzetiségi önkormányzatok számára köteles biztosítani például a településen született határozatoknak a nemzetiségi nyelven való közzétételét, vagy ez a pont szabályozza azt, hogy az adott településen élő nemzeti közösségek nyelvén például megjelenhetnek-e a település hivatalos kiírásai, utcanevei. Itt nincsen világos rendelkezés, ezt mindenképpen hiányoljuk, már csak azért is, mert egy olyan megfogalmazás szerepel, amellyel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Kicsit az az érzésünk, amire itt az előttem szóló képviselőtársam is utalt, hogy volt egy probléma, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni, és akkor inkább egy kicsit így a levegőben hagyták.

Mi az az indokolt igény? Így fogalmaz a javaslat: a helyi önkormányzat a nemzetiségi önkormányzat indokolt igényének megfelelően köteles biztosítani bizonyos nyelvhasználati jogokat.

(18.40)

Ez életveszélyes, államtitkár úr, erre a leghatározottabban szeretném felhívni a figyelmét. Óriási eredmény volt az, hogy a külhoni magyar közösségek ki tudták vívni azt a jogukat, hogy amennyiben az adott településen legalább 20 százalékos arányban laknak magyarok, akkor a település közéletében minden szinten kötelező a hivatalos okiratoknak a kétnyelvűsítése, vagy kérhető, megjelenik a kétnyelvű helységnévtábla, egyáltalán általánosságban véve az anyanyelvhasználatnak a joga a településen élőknek a számarányához, legalább 20 százalékához van kötve.

Itt most nem akarok átugrani erre a problémára, erre majd ki fogok térni, hogy most itt a népszámláláshoz lehet-e ezt az ügyet viszonyítani, tehát itt azt szeretném hangsúlyozni, hogy itt a törvény nem állapít meg egyfajta százalékos arányt. Ennek nyilván van valamilyen oka, feltételezem azt, hogy problémás lehet, mondjuk, ezeknek a kérdéseknek a megoldása, erre esetleg nem lenne ember, nem lenne humán erőforrás vagy nem lenne anyagi erőforrás. Ezt tartom, és egyébként ezt szeretném még egyszer kijelenteni, mielőtt még továbbmegyek, és még számos észrevételünk lenne, ezt tartom a törvény egyik sarkalatos és kritikus pontjának, itt nagyon világosan kell fogalmazni.

Itt a Jobbik azt fogja javasolni, hogy legyünk megengedőbbek, szolgáljunk példaként és szolgáljunk mintaként a környező országok számára a törvényjavaslatban egyébként egy-két helyen szereplő 10 százalékos küszöbbel, van egy-két olyan pont, ami az egyes jogok gyakorlását 10 százalékhoz köti, szögezzük itt le világosan azt, hogy amennyiben az adott településen az adott nemzetiség a lakosság 10 százalékát eléri, akkor igenis kérhesse és kapja meg azokat a jogokat, amelyeket ezek a pontok itt biztosítanak.

Az indokolt igény, amelyről aztán majd utána az önkormányzat fog dönteni, hogy indokolt-e vagy nem indokolt, ez megfoghatatlan, visszaélésekre ad okot, kellemetlen szájízt adhat, és olyan állapotokat teremthet, amelyekre azonnal rá fog majd ugrani, mondjuk, a szlovák meg a román média, hogy mást ne mondjak, amikor majd arról megy a cirkuszolás, hogy mondjuk, Békésben vagy Pest megyében vagy a Pilisben most ki lehet-e írni románul vagy szlovákul a településnek a nevét, meg azt, hogy az önkormányzatban az elkészített határozatokat megkaphatja-e az adott nemzetiség az anyanyelvén, vagy adott esetben élhet-e az anyanyelvén egyébként beadvánnyal az önkormányzat irányába.

Megjegyzem, hogy erre vonatkozóan itt nem találtam világos utalást, de lehet, hogy van, ebben nem vagyok teljesen biztos. Kérem, hogy világosítson fel ez ügyben vagy cáfoljon, államtitkár úr, de nem találtam világos utalást azzal kapcsolatban, hogy a hivatal felé való ügyintézésben akkor, amikor az adott választópolgár az önkormányzathoz szeretne valamilyen hivatalos ügyben fordulni - nem látom, hogy bólogatna az államtitkár úr, akkor valószínűleg jól láttam, hogy nem láttam -, tehát nem láttunk utalást arra vonatkozóan, hogy az adott nemzeti kisebbséghez, nemzeti közösséghez tartozó személy használhatja-e, és ha igen, akkor milyen formában és milyen feltételek esetén az anyanyelvét az adott település hivatalával való érintkezésben.

Amennyiben ez nincsen szabályozva, ezt mindenképpen szabályozni kell, hiszen ez szintén egy olyan alapvető jog, amiért a környező országokban élő magyar közösségek joggal harcoltak, amely jogot egyébként rendszeresen meg szokták sérteni különböző települések szélsőséges többségi nemzethez tartozó polgármesterei és vezetői, és ezek tipikusan azok a kérdések, amelyekről rendszeresen lehet a külhoni magyar sajtóban olvasni, és amely kérdésekben egyébként Magyarország mindig joggal szokta a szavát felemelni. Szóval ezekre a kérdésekre itt, azt hiszem, nagyon kellene vigyázni.

Amennyiben meg pénzkérdés lenne, mondjuk, okiratoknak vagy határozatoknak a lefordítása, akkor úgy gondoljuk, hogy még mindig inkább erre alkalmazzon az önkormányzat egy embert, mint például arra, hogy ezt a nemzeti vagy alkotmány asztalát kelljen ott őrizgetnie, és Kövér László-s dedikált alkotmányokat adnia az arra rászoruló választópolgároknak. Talán fontosabb lehet, hogy az önkormányzatban egy ember inkább a településen lakóknak az ügyes-bajos dolgaival, adott esetben az anyanyelvük gyakorlásának a biztosításával foglalkozzon.

Azzal együtt is, hogy elmondtam, hogy a törvény fontos volt, örülünk, hogy foglalkozunk vele, az időzítést azért mi sem teljesen értjük. És most nem szeretném megismételni képviselőtársamnak az érvelését, de ezt fölírtam én is magamnak, szóval van egy köznevelési törvényünk és van egy önkormányzati törvényünk, aminek még nem értünk a végére. Nem látom, hogy mi indokolta annyira sürgőssé tenni ezt a törvényt, ha már tizennyolc éven keresztül volt egy rossz nemzetiségi törvényünk, amelyet egyébként több alkalommal megpróbáltunk foldozgatni, egyszer meg is tettük vagy meg is tették önök még 2005-ben, ráadásul választás sincsen, sem országgyűlési, sem önkormányzati választás nincsen, nyugodtan ráért volna még véleményünk szerint fél évet ez a törvény; ha esetleg valamilyen olyan rendelkezések szerepelnek benne, amelyek az új alkotmány hatálybalépéséhez szükségesek, akkor ezt talán más módon is meg lehetett volna oldani, de nem nagyon találtunk egyébként ilyen rendelkezéseket.

Tehát ezért ezt a sietséget nem tartjuk feltétlenül jónak és feltétlenül indokoltnak, pontosan azért nem, mert egyrészt a kisebbségi önkormányzati rendszer, én úgy gondolom, joggal mondhatjuk, hogy az egy kicsit magyar találmány, egyfajta magyar vívmány is, egyébként ez mindenképpen egy jó rendszer, az idő próbáját kiállta, azzal együtt is, hogy számos helyen azért itt korrigálni kell a múlt hibáinak a tapasztalataiból okulva, de nyilván itt senkiben sem merült fel - nagyon örülünk, hogy önökben sem -, hogy ezt a rendszert megszüntessük.

Nyilvánvalóan az önkormányzati törvénynek a véglegesítése alapvető fontosságú, és alapvetően fontos hatást gyakorol a kisebbségi önkormányzatok működésére is. Az önkormányzati törvény még nem végleges. A másik nagyon fontos terület a nemzetiségek szempontjából nyilvánvalóan az oktatásnak a kérdése, és most a felsőoktatásba ne is menjünk bele, mert egyébként ott is lehetne azért egy-két dologgal foglalkozni, maradjunk csak a közoktatásnál vagy a köznevelésnél.

Mindenképpen szerencsésebb lett volna, és ha erre valamit mondana az államtitkár úr, hogyha tudna esetleg, hogy mi indokolta azt a nemcsak hogy sietséget, hanem ésszerűtlen sietséget, hogy elfogadunk egy olyan törvényt, amellyel párhuzamosan tárgyalunk kettő másik olyat, amely jelen javaslatra alapvető hatást gyakorol, és amely törvény rendelkezései egyébként akár ennek a törvénynek a rendelkezéseire is konkrét hatással vannak, vagy akár meg kell jelennie, sőt ez akár még koherenciazavarokhoz is vezethet - bízunk benne, hogy nem fog, na de mondjuk, láttunk már ilyet.

Arra most nem szeretnék külön kitérni egyébként, államtitkár úr, hogy a törvény azért számos apró hibát, pontatlanságot és koherenciazavart tartalmaz. Kicsit hasonló érzésem volt egy-két pontnál, mint a civil szervezetek támogatásáról szóló törvénynél; lehet, hogy ugyanazok voltak a kodifikátorok között. Ezzel kapcsolatban, hogyha lesz még időnk és energiánk rá, az előző törvényjavaslatnál volt, és akkor benyújtottunk számos olyan módosítót, amely ilyen kis elszámozásokat meg hibás fogalomhasználatokat módosított, ezeket önök nagyrészt el is fogadták. Hogyha most a lényegi módosítók mellett lesz időnk, majd akkor foglalkozunk ezzel is, ha nem, akkor lehet, hogy nem, és akkor inkább találják majd meg önök, hogy hol rossz a törvénynek a szóhasználata vagy hol nem következetes. De azért ezt szeretném leszögezni, és ezt nem véletlenül annál a pontnál mondtam, amikor a sietségre utaltam, hogy itt is láthatjuk azt, hogy azért lett volna még mit ezen a törvényen átfutni, átgondolni, lehetett volna még ezzel foglalkozni.

Illetve egyetlenegy dolgot hadd emeljek ki itt, és utánanéztem több helyen, de nem nagyon találtam, ez hasonló probléma az imént említetthez. Van a javaslat elején egy olyan rész, amely bizonyos fogalmakat meghatároz, tisztáz, ezek között egy nagyon fontosat nem találtam meg, ez a nemzetiségi szervezet fogalma. A nemzetiségi szervezet fogalmát olyan axiómaként, olyan közérthetőként használja a törvény, mintha ez mindenki számára világos lenne, hogy ez mit jelent. Úgy gondolom, hogy ez a közbeszédben talán világos, de ha már kicsit fölöslegesnek tűnő magyarázatokba bocsátkozik a bevezető rész bizonyos fogalmak meghatározásánál, akkor talán ezt a fogalmat kellett volna tisztázni, illetve ezt meg kellene határozni pontosan, hogy mit értünk nemzetiségi szervezet alatt, főleg úgy, hogy utána aztán számos alkalommal a törvény erre hivatkozik.

Egy jó törvénynek, azt szokták mondani, alapvetően három dolgot vagy három részt, három irányultságot kell tartalmazni: jogosultságokat, kötelezettségeket és szankciókat. Azzal együtt is, hogy az elején elmondtam, fontosnak tartjuk alapvető jogoknak a biztosítását, azzal együtt is azért kritika tárgyává kell tegyem azt, hogy az utóbbi két rész a kötelezettségek és főleg a szankciók - és most inkább csak erről kívánok beszélni - nagyon sok helyen fájóan és kiáltóan hiányoznak a törvényből. Nemcsak finoman van az embernek hiányérzete, hanem olyan helyeken sincsenek világos szankciók meghatározva, ahol azonban ezt alapvető fontosságúnak tartottuk volna.

És akkor itt elérkezünk most például az etnobiznisznek a tárgyköréhez, én ennek régi harcosa vagyok, és nem nagyon tudtam sok mindent elérni. Ismeri az államtitkár úr a történetet a két-három, különböző fokon rokonságban álló szalonnai cigány családról, akik vidáman négyévente más nemzetiség színeiben indultak el és nyúlták le az állami pénzt, és költötték el, ki kire, mire.

(18.50)

Interpellációm is volt nekem ebből, foglalkoztunk az üggyel sokat, de egyébként körülbelül 20-25 hasonló ügyet tártunk föl akkor munkatársaimmal, amikkel azért nem foglalkoztunk, mert ezek ellen a szalonnai cigányok ellen tettem egy feljelentést közokirat-hamisítás miatt, egyébként. Ha ennek lett volna eredménye, akkor számos más, hasonlóan kis vidám történettel tudtunk volna a közvélemény számára szolgálni.

Azonban ez nem történt meg, egész egyszerűen azért nem, mert a borsodi - sőt nem is, az edelényi, de teljesen lényegtelen -, az edelényi rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a nyomozás során vagy a vizsgálat során megállapították, hogy igazam van abban, hogy az adott illetők hamisan, valótlanul nyilatkoztak arról, hogy korábban nem vettek részt más kisebbségi önkormányzat munkájában, ugyanakkor ehhez a jogalkotó semmilyen jogkövetkezményt nem fűzött, magyarul ennek nem volt szankciója, és ez a nyilatkozat nem minősült közokiratnak. Erre szeretném felhívni a figyelmet. Ezzel kapcsolatban meg fogjuk tenni a megfelelő módosítást.

És ezt önök - számomra egyébként teljesen érthetetlen módon, államtitkár úr - ebben a törvényben sem küszöbölték ki. Továbbra is az van, hogy aláír egy nyilatkozatot az illető, hogy ő az adott kisebbséghez tartozónak vallja magát, kész, pont. Ezt, mondjuk, nyilvánvalóan kicsit nehezebb szankcionálni vagy kicsit nehezebb ellenőrizni, ezt még adott esetben el is lehet fogadni. De ugyanez a helyzet abban a pontjában a javaslatnak, ahol az adott jelölt, a kisebbségi választáson elinduló jelölt arról nyilatkozik, hogy ő korábban, az elmúlt két választáson nem volt tagja más kisebbségi önkormányzatnak.

Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy itt az etnobizniszt szeretnék ezzel kizárni. Egyrészt ezzel nem értünk egyet, hogy itt most csak az előző két választásról beszéljünk. Azért, mert valaki '98-ban még elindult horvátként vagy ruszinként vagy lengyelként, aztán most meg újabb más színekben próbál motorozni, azért ezt nyugodtan vissza lehetne vezetni akár a törvény életbe lépéséig is. Másrészt azért is, mert önökben a szándék az - és ezt mi teljesen üdvözöljük -, hogy itt egy állandó nemzetiségi névjegyzék jöjjön létre.

Szeretném hangsúlyozni egyébként, ez több mint egy évvel ezelőtt a Jobbik javaslata volt, pontosan az etnobiznisz kiküszöbölésének az egyik lehetőségét láttuk abban, hogy készüljön egy állandó nemzetiségi névjegyzék, ne lehessen négyévente váltogatni a nemzetiségünket, teremtsünk ebben az ügyben világos helyzetet.

Ezt a logikát alapul véve, azt hiszem, nyugodtan visszanyúlhatunk akár 17 évvel ezelőttre is, és akkor, mondjuk, visszamenőlegesen se engedélyezzük senki számára, ha 2 vagy 3 választással ezelőtt, vagy 4 vagy 5 választással ezelőtt más kisebbség színeiben indult, akkor továbbra is ennek az egy kisebbségnek a színeiben tehesse meg ugyanezt. Tehát indokolatlan, nemhogy indokolatlan, hanem számunkra túlzottan kevés ez a megszorítás, ami az elmúlt két választásra vonatkozik.

És hogy visszatérjek az eredeti problémához, ez a nyilatkozat a jogszabály szerint továbbra sem minősül közokiratnak. A hamis nyilatkozathoz semmilyen szankciót nem fűz a javaslat, úgyhogy azon egyszerű javaslatunk van, pusztán két szót kell betoldani a megfelelő bekezdésbe majd: közokiratnak minősülő nyilatkozatot ír alá a jelölt arról, hogy, s a többi, s a többi.

Az, hogy ezt korábban bátran meg lehetett csinálni és megcsinálták, az pontosan látszódott abból a feljelentésből, amiről az imént beszéltem. De aztán kiderült, hogy mások is tettek feljelentést egyébként, a különböző kisebbségi vezetők is feljelentgették egymást itt, ott, amott etnobiznisz vádjával és hasonló okokból. Az ő feljelentéseik egyébként ugyanerre a sorsra jutottak, tehát ebben a törvény nem teremt világosabb helyzetet, itt mindenképpen szigorításra van szükség.

Aztán azt csak úgy érdekességként emelem ki vagy kérdezem meg, ahol szintén hiányoljuk a szankciót - nagyon sok helyen hiányoljuk a szankciórészt, egyébként ezt szeretném alapvetően elmondani -, van itt egy érdekes pont, a 102. §-ban, a kisebbségi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati képviselő számára kötelezővé teszi, hogy a hivatali ideje alatt legalább egyszer a kormányhivatal képzésén részt vegyen. Azért engem roppantul érdekelne, hogy a kormányhivatal milyen képzéseket fog tartani a kisebbségi, bocsánat, nemzetiségi, kicsit nehezen megy - Lendvai cenzor asszony itt a "népszavazással" nem tudott megbirkózni, én meg ebbe a kisebbségi-nemzetiségi kérdésbe szaladok bele mindig -, szóval nemzetiségi képviselők milyen képzésen fognak részt venni, ki tartja ezt a képzést, miről szól. Tehát legalább egy fél mondat erről ugyan legyen már itt, hogy ennek mi értelme van.

Hozzáteszem, arról meg ugye nyilván itt sincsen szó, hogy mi lesz akkor, ha nem megy el. Hát, kötelező. És ha nem megy el erre a képzésre, akkor mi történik? Nem indulhat a következő választáson, például? Most nem akarok vicces példákat felhozni.

Aztán itt van a méltatlanság kérdése. Én nem vagyok jogász, de majd jogász barátaim meg fogják mondani, és Gaudi-Nagy Tamás majd biztos bele fog ebbe a témába menni majd a részletes vita során. Értem én itt a szándékot, de picit furcsa számunkra a méltatlanságnak a fogalma, hogy emiatt le lehessen mondani, ugyanakkor a méltatlanság alatt önök meg konkrét, majdhogynem köztörvényes vagy büntetőjogi kategóriába tartozó dolgokat fogalmaznak meg, adótartozás és egyebek, ami szerintem már nem méltatlanság, hanem inkább más jelzőkkel kellene illetni. Teljesen világos egyébként, tehát azért tud az elmúlt 18 év történelme jó néhány börtönt megjárt, sőt börtönbe ki-bejárkáló kisebbségi önkormányzati vezetőről, koncentráltan egyébként jórészt egy bizonyos kisebbségnek a vezetőire.

És itt van szintén egy olyan pont, amit nem nagyon értünk - erre szintén várnék valami reagálást majd államtitkár úrtól -: méltatlanná válik az, aki valótlan vagyonnyilatkozatot tesz. Ki határozza meg, hogy az a vagyonnyilatkozat valótlan, egyrészt, és hogyan? Holott ugyanakkor részletesen le van írva a javaslatban, egyébként jól, hogy ki férhet hozzá ezekhez a vagyonnyilatkozatokhoz, illetve ezeket kinek kell kezelnie.

Aztán, ha már a szankciók hiányáról beszéltünk, akkor hadd tegyek még említést egy-két olyan dologról, amit azért szeretnénk egy kicsit konkrétabban látni ebben a tervezetben. Függetlenül attól, hogy most kisebbségről beszélünk vagy nemzetiségről, azért ez egyrészt nemcsak egy alanyi, illetve nemcsak egy kollektív jog, hanem úgy szokták mondani, vagy nálam okosabb emberek írásaiban úgy olvastam, hogy ez egyfajta relációs jog is, azaz valamilyen többséghez való viszonyt is feltételez. Ebből a szempontból viszont ebben a törvényben az égvilágon semmi nem szerepel.

Én nagyon örülök, hogy nem követjük a környező országok szélsőséges, soviniszta joggyakorlatát, ami minden egyes kisebbségi törvény első pontjában leszögezi, hogy márpedig ez itt Románia, meg márpedig ez itt Szlovákia, és akkor mi nagy kegyesen adunk valamilyen jogot az itt élő, nem a többségi nemzethez tartozónak. Nem követjük azt a gyakorlatot, mint azok a környező országok, amelyek első helyre helyezik a többségi nemzetnek a jogait, és minden jogot, minden lehetőséget azután következőnek helyez. Sőt, világos kitételek szerepelnek itt nagyon szépen a bevezetésben, illetve az első néhány oldalakon szereplő paragrafusok egyikében, hogy milyen diszkriminációs tilalmakat kell alkalmazni, illetve tudomásul venni.

Ugyanakkor azért mégiscsak valamilyen módon a kisebbségnek a többséghez való viszonyáról is ebben a törvényben úgy gondoljuk, kellene szólni; itt azonban ennek nyoma sincs. A kisebbségi törvényben előírjuk azt - nemzetiségi törvényben, mindegy most már -, a törvényben előírjuk, hogy a többségnek toleránsnak kell lennie, a diszkrimináció mindenféle tilalmát, amit mi nagyon helyesnek tartunk és egyébként egyetértünk benne, de szó nincsen például arról, hogy a kisebbségeknek, a nemzetiségeknek milyen módon kell tiszteletben tartani bizonyos többségi szokásokat, jogokat, önbecsülést, nemzeti önbecsülést. Azért ezt a dolgot ebből a szempontból picit meg is lehetett volna fordítani. Vannak azért olyan tendenciák Magyarországon bizonyos körök és kisebbségek körében, ahol bizony már felütötte a fejét a többségi nemzet ellen irányuló, a magyarok ellen irányuló nacionalizmus. Nagyon helyes, hogy ez a törvény fel kíván lépni mindenféle nacionalista indíttatású, nem is nacionalistát mondok inkább, bocsánat, soviniszta vagy szélsőséges cselekedettel vagy kisebbségellenes magatartással szemben, de úgy gondoljuk, hogy azért ezt fordítva is rögzíteni kellene.

Összefoglalva, és akkor azt hiszem, hogy most itt több ügyre már nincsen idő, összefoglalva arra szeretném tehát felhívni államtitkár úrnak a figyelmét, hogy szükségesnek látjuk még azért egy alapos átfutását és átgondolását ennek a törvénynek. A javaslat számos ponton nem tartalmaz világos és egyértelmű megfogalmazásokat, számos élethelyzetre nem kínál megoldást; itt már képviselőtársaim egyébként több ilyet is felsoroltak, én ezt már nem fogom megtenni, itt beszéljünk akár a hivatal nélkül meg a polgármester nélkül lévő települések problémáiról és egyebekről.

Életszerűségi szempontból is meg kellett volna vizsgálni ezt a törvényt, mielőtt beterjesztik.

(19.00)

Nem kívánok már arra visszautalni, és ebben egyáltalán nem értek egyet Lukács képviselőtársammal - aki ezt egyfajta hanyagon elintézendő ügyként kezelte -, hogy most kinek hány napja volt ennek a végleges javaslatnak a véleményezésére. Az, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok mindössze kettő napot kaptak a végleges javaslat véleményezésére, akkor is elfogadhatatlan, ha előtte több körben be voltak vonva ebbe az egyeztetési, véleményezési folyamatba.

Önöknek - és erre szeretném felhívni a végén hangsúlyosan a figyelmet, államtitkár úr -, a kormánynak, de nekünk is, minden, a kérdés iránt felelősen gondolkozó pártnak és képviselőjének elemi felelőssége, és úgy gondolom, feladatunk is, hogy egy olyan nemzetiségi törvényt fogadjunk el, amely ha nem is mindenben - nyilván ezt nem lehet -, de azért többé-kevésbé az érintettek véleményére támaszkodik.

Elnök úr, kérhetek egy percnyi hosszabbítást?

Forrás: parlament.hu