DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Üdvözlöm önt újból a teremben, és köszönöm szépen a segítségét.

Egy konkrét kérdésem, illetve felvetésem lenne. A törvény 38. §-a szerint a NIBEK a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ általános jogutódja. Itt már többen felvetették, hogy nem tudjuk, hogy ki lesz a vezetője ennek az új NIBEK-nek. Ennek a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak az egyik előző vezetőjét, Bácskai János tábornokot jogerősen elítélték. Ez azért felvet olyan aggályokat, aminek kapcsán finoman fogalmazva jó lenne azt tudni, hogy pontosan ez az egész szervezet mire való, és ennek a szervezetnek ki lesz a vezetője. Úgy gondolom, hogy ezek az előző években bekövetkezett negatív példák pontosan arra intenek bennünket, hogy minél inkább óvatosabbak legyünk az ilyen szervezetekkel kapcsolatban.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu