DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy fura előterjesztés van előttünk, hiszen ezt az előterjesztést egy miniszter, egy államtitkár és egy kormánymegbízott jegyzi. Fura, mert általában nem szokás az, hogy a kormány tagjai a kormány hatáskörébe tartozó ügyben személyes kezdeményezéssel élnek. Nyilván az is furcsa, hogy itt ül a kormány képviseletében államtitkár asszony, aki nem nyilatkozik, nem mond véleményt az üggyel kapcsolatosan, holott ebből a törvényből egyértelműen az államra, a kormányra hárulnak majd kötelezettségek.
(8.50)
A megyei önkormányzat vagyonátadásával kapcsolatos törvényt tárgyaltuk itt nemrégiben. Akkor is felmerült a kérdés, hogy jó, de mit tesz a kormány akkor, ha bekopogna esetleg egy települési önkormányzat, akkor is segítene-e ennek az önkormányzatnak vagy ezeknek az önkormányzatoknak. Nem is gondoltuk, hogy a kérdés feltevése után ilyen hirtelen és ilyen gyorsan megjelenik itt egy törvény, amelyen érdemes a Háznak elgondolkodnia, mert számtalan kérdést vet fel.
De még mielőtt erre rátérnék, azért érdemes a módosulásokkal is foglalkozni, hiszen az valóban egy nagyon fontos dolog, hogy egy napon belül megváltozott ez a törvény, és az intézményeknek az adósságát a kormány nem vállalja át. Azt gondolom, hogy ennek egyetlenegy oka van: a készülő önkormányzati törvény, hiszen amire ez a törvény hatályba lépne, addigra valószínűleg hatályba lép az önkormányzati törvény is, ami kizárja az ilyetén történő átvállalást. Segítsünk az esztergomiaknak, azt gondolom, ez a jelszó helyes, de azért egy évig miért gondolkodtak ezen, tisztelt kormánymegbízott asszony? És, gondolom, ha ön itt hecckampányról beszél, akkor arra is gondol, hogy valaki ott mögötte áll, és ezeket szervezi. (Babák Mihály: Persze, ki is mondjuk!) De majd folytatom tovább.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés