DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy dologra szeretném fölhívni az önök figyelmét. Be kell vallanom, hogy az elmúlt 6-7 órában nem minden pontra tudtam úgy koncentrálni, de a Ház előtt volt ezen a héten a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos módosító javaslat, amely a katonai szolgálatok összevonásával foglalkozik, és létrehozza a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat. Azért érdekes ennek a törvényjavaslatnak a 2. §-a, mert ez meghatározza és módosítja a nemzetbiztonsági törvényt, amely megmondja, hogy mi a katonai nemzetbiztonsági szolgálat feladata.
Már annak az általános vitájában is őszintén szólva kifogásoltam, hogy a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok a jövőben információt gyűjthetnek a nemzetbiztonságot veszélyeztető terrorszervezetekről, és ebbe a mondatba nem írták azt bele, hogy a működési területükön. Magyarul, most az a helyzet állt elő, hogy létezik a 232/2010-es kormányrendelet a TEK-ről, ami koordinálja itt a terrorizmus elleni küzdelmet, van a nemzetbiztonsági törvény módosítása, amely elfogadásra került, ahol egyébként a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok is információt gyűjtenek a nemzetbiztonságot veszélyeztető terrorszervezetekről, van egyébként a titkosszolgálatoknak alapvető feladata, a terrorizmus ellen való küzdelem, és aztán itt van ez a módosítás, amelynek értelmében a nemzetbiztonsági törvény egy 8/A. §-sal egészül ki, ahol a nemzeti információs és bűnügyi elemző központ bizony foglalkozik a terrorszervezetekkel.
Tehát az az irány, amit önök meghatároztak a saját politikájukban, hogy megpróbálják ezt egy helyre koncentrálni, máris sok-sok helyre forgácsolódott szét, és én azt gondolom, hogy ebben valamiféle rendet kell tenni. Talán az a legjobb megoldás, ha ezt a szervezetet, ezt a nemzeti információs és bűnügyi elemző központot létre sem hozzák.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés