ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tudja, képviselőtársam, az a legrosszabb, hogyha nem figyelünk egymásra. Azt hiszem, ezt most már a parlamenti vitában másodszor mondom önnek. Én azt próbáltam felvázolni, hogy 2007-2008-2009-ben állami forrásból, amely a 21 kiemelt foglalkoztatóhoz jutott, akik megváltozott munkaképességűekkel foglalkoznak, 54 ezerről, hiszen 2002-ben 54 ezer volt a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak száma, ez 2007-2008-2009-ben 35 ezerre, majd utána 17 ezerrel kevesebbre csökkent ugyanazokkal a forrásokkal.

Tehát én arra próbáltam meg rávilágítani, ha a forrás rendelkezésre áll, ha a megváltozott munkaképességűek foglalkoztató rendszere kialakult, akkor kérdés, azt a forrást helyesen használták-e föl, mert radikálisan csökkent a számuk.

Én úgy tudom, hogy az elmúlt időszakban pont az ilyen 21 kiemelt közül egy jó párnál új beruházások indultak, és növekszik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatotti aránya. Tehát azért mondtam azt, hogy szerettem volna, hogyha az erre rendelkezésre álló akkori források nem a korrupció melegágyát ágyazták volna meg, hanem valóban arra lett volna fordítva, mert akkor 54 ezerről nem csökkent volna le 19 ezerre a foglalkoztatottak száma. Én erre próbáltam rávilágítani, képviselőtársam. Tehát megvan az esély, csak normálisan és rendesen kell felhasználni a forrásokat. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu