MICHL JÓZSEF (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Nyakó Képviselő Úr! Bizonyára nagyon fontos az ön meghívása a parlamentbe, de értse már meg, hogy ez itt nem egy etikai bizottság, ez a parlament.

Amiről az előbb beszéltem, én azt szeretném kérni, hogy erősítsék meg, és ahogy önök az előbb elmondták, az LMP-s képviselők is, Balczó Zoltán jobbikos képviselő úr, alelnök úr is, Lukács Zoltán is az előbb elmondta: ez a törvényjavaslat mindegyikőjüknek tetszik. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ezt nem mondtuk!) Akkor miről beszélünk? Nyolc megyének kellett volna fenntartani ezt a nyolc intézményt, ennek egy részét azért vette át egyébként már menet közben is a város, hogy segítse a megyét, amelynek szintén elvonták a bevételeit. Tehát van nyolc olyan intézmény, amelyet a megyének kellett volna fenntartania, ezt a lehetőséget találtuk, hogy a lehető leggyorsabban segítsünk ezen a településen, és az összes többi megoldás meg ezé a településé.

Ne akarják önök elvitatni az esztergomiaktól azt a feladatot, hogy majd ők megoldják a saját problémájukat. Nekünk abban kell segíteni, amiben tudunk. Nem ítélőszék vagyunk, hanem az a parlament, amely a törvény adta lehetőségeit felhasználva a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldást kínálja. Az, hogy a képviselő-testület Esztergomban feloszlatja magát vagy nem oszlatja fel magát, az ő kompetenciájuk, azt nekik kell megoldani.

Én arra kérem önöket, hogy ha egyetértenek ezzel a törvényjavaslattal, akkor ne vitatkozzunk tovább azon, utána majd az ítélőszék előtt mindegyikőjüknek úgyis el kell számolni, az esztergomiaknak, nekünk viszont a feladatunk nem az akasztás, hanem a megoldás - én erre kérem önöket azzal, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu