VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom a 15 percet kimeríteni (Vágó Gábor tapsol.), néhány szót szeretnék szólni itt az elhangzottakról, ami a vitában a kormánypárti oldalról felmerült.

Először is azt a megállapítást szeretném tenni ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy ez is része egy folyamatnak, egy jól látható folyamatnak, ami arra irányul, hogyan vegye át az állam - lehetőség szerint minél nagyobb arányban - az önkormányzatok adósságát. Jellemzően egyébként, ha átlagot nézünk, körülbelül van egy tízszeres szorzó az önkormányzatok adóssága és a vagyon értéke között, amit az állam átvesz. Ez egy feltűnő aránytalanság, nyilvánvaló, hogy azért kerül sor erre a lépésre, mert a Széll Kálmán-terv és az egyéb megszorító intézkedések keretein belül a kormányzat meglehetősen nagy leépítéseket szeretne végrehajtani, és azt a falurombolást szeretné befejezni, amit már eddig is elkezdett, ennek érdekében születnek ezek a hasonló intézkedések.

Többször felmerült kormányoldalon a képviselők részéről, hogy nincs elég pénzük az önkormányzatoknak, nem volt az elmúlt ciklusban, ezért kényszerültek hitelfelvételre, eladósodásra. Kérdezem én, kedves kormánypárti képviselő hölgyek és urak önöket: most talán van az önkormányzatoknak pénze? Több megye is a csőd közelében vagy éppen már a csődben táncol, több települési önkormányzatnál nem tudják az óvodában, iskolában a fűtés költségeit kifizetni, megszűnt a közétkeztetés. Most önök olyan költségvetést fogadhattak el - az idei évre vonatkozóan is -, amilyet szerettek volna, annyi pénzt adhattak volna az önkormányzatnak, amennyit szerettek volna, mégsem sikerült ezeket a feladatokat teljesíteni. Meg kell hogy kérdezzük, azok a szocialista megszorító intézkedések, amelyeket oly gyakran kárhoztattak - nem is alap nélkül, hozzáteszem -, azok most talán meg lettek szüntetve, az önkormányzatok anyagi helyzete felvirágzott, valóban megkapták azokat a forrásokat, amelyekből gazdálkodhatnánk? Én úgy gondolom, hogy nem, és úgy gondolják a települési polgármesterek vezetői is.

Jellemző dolog, hogy a 2006-os választási győzelme után a Fidesznek az elkövetkezendő két évben az önkormányzatok kötvénykibocsátása megtízszereződött, hölgyeim és uraim. Akkor, amikor a szocialistáknak okkal és joggal felróják azt, hogy a saját nyolc kormányzati évük alatt megkétszerezték a magyar államadósságot, akkor azért ne feledkezzünk el arról, hogy ott, ahol a fideszes vezetés dominálhatott a települések, a megyei önkormányzatok élén, ott bizony megtízszereződött a kötvénykibocsátás két év alatt. És itt lehet mutogatni természetesen arra - nem is alap nélkül, még egyszer mondom -, hogy a szocialisták mennyit vontak el a különböző településektől, azonban az is tény, hogy ez a bizonyos eladósodási hullám azért következett be, mert a fideszes képviselők, a fideszes önkormányzati vezetők úgy voltak vele, hogy rá lehet fogni majd mindent a szocialista kormányokra, ők majd elviszik a balhét. Most Esztergomnál is hasonló esetnek lehetünk a szemtanúi, úgy gondolták, hogy ezt a példátlan eladósodási hullámot, a város teljes leépülését, vagyontárgyainak elvesztését majd rá lehet fogni az úgymond előző nyolc évre, és akkor el van intézve minden. Mert ezzel letudták a fideszes képviselők a személyüket érintő felelősséget. Én úgy gondolom, hogy ez nincs így.

Csak utalni szeretnék arra, hogy amikor az állami és európai uniós források megérkeznek egy-egy önkormányzathoz, Esztergomhoz is, meg kell nézni, milyen fejlesztések valósultak meg, mert ebből látható az, hogy kit terhel felelősség a szocialista kormányokon túlmenően. Képviselőtársaim! Az egy alapelv a nyugati demokráciákban - már ott, ahol jól működnek -, hogy lehetőség szerint az állami fejlesztések, amit végrehajtanak, multiplikátor hatással kell hogy járjanak, lehetőség szerint ösztönözniük kell a gazdasági növekedést, ösztönözniük kell a foglalkoztatás bővülését. Ezzel szemben mit láthattunk Esztergomban és a fideszes városok többségében? Azt, hogy letérburkolatozták a főteret, megcsináltak egy-két ilyen frekventált helyen lévő közterületet, nagyon szépen, nagyon jól, és hozzáteszem, piszkosul drágán. Jellemzően ilyen haveri mindenféle sunda-bunda ügyletek merültek fel minden ilyen helyen, polgármesternek rokonai, ismerősei, barátai, volt osztálytársai végezték ezeket a kivitelezéseket. Tehát egyszer elköltöttek erre nagyon sok pénzt, a város eladósodott, aztán a későbbiek folyamán természetesen megint csak elkezdtek a szocialistákra mutogatni, hogy miattuk van az egész. El lehetett volna ezt a pénzt sokkal hatékonyabban is költeni, nem csak ilyen látványberuházásokra. Önöknek ezek szerint sajnos nem sikerült.

Amit egyértelműen hiányolhatunk Esztergom esetében is, akkor is, amikor fideszes vezetés alatt állt a város, ez a tipikus állatorvosi lova a magyar önkormányzati rendszernek: kérdezem én, miért nem valósult meg az, hogy a város vezetése - a többi önkormányzatéhoz hasonlóan - egyértelmű gazdasági indikátorokkal mérje azt, hogy milyen intézkedéseket fogad el a város, hogy merrefelé tartanak. Miért nem valósult meg az, hogy egyértelmű mérőszámokkal összevessék egy magyar önkormányzat meg egy külföldi, jól működő önkormányzat működését, és ebből levonják a tanulságokat? Azért, képviselőtársaim, mert ez - azt kell hogy mondjam - a fideszes településvezetők többségének egyáltalán nem volt fontos, egyáltalán nem volt szempont, még egyszer mondom, azért, mert áttolhatták a politikai felelősséget - legalábbis úgy érzik, hogy áttolhatták a politikai felelősséget - a szocialistákra. Ezért van a példátlan eladósodási hullám nemcsak Esztergomban, hanem az ország több városában, megyéjében is, mert egészen egyszerűen ettől a személyi felelősségtől megszabadultak, gondatlanul gazdálkodtak a vagyonnal, és ezért aztán előállhatott ez a jelenlegi, meglehetősen katasztrofális helyzet az önkormányzati szektorban.

(12.50)

Fel szeretnék idézni valamit, képviselőtársaim. Készült egy átfogó felmérés - ismét csak egy állatorvosi lóként egyébként Esztergom példáját is ide lehetne hozni - 23 budapesti kerület, 23 megyei jogú város önkormányzatának gazdálkodásával kapcsolatban, és mit állapítottak meg ennek alapján? Pont az ellenkezőjét annak, mint amit a kormánypárti képviselők most hangsúlyoznak itt az ülésteremben; azt állapították meg, hogy az egy főre jutó eladósodás tekintetében messze magasan a fideszes önkormányzatok járnak az élen - az V. kerület, Rogán Antal önkormányzata, a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a Fidesz frakcióvezetőjének önkormányzata -, itt a legnagyobb az országban az eladósodás, és az első tíz-húsz helyen csupa-csupa fideszes várost lehet látni. Pont az ellenkezője történik tehát annak, mint amiről önök magyaráznak, hogy mennyire gondosan kezelték a fideszes városvezetők a vagyont, de hát ez a csúnya ellenzék összezavar mindent. Én nem gondolom azt, hogy olyan túl nagy lehetőségei lennének az ellenzéknek, főleg most, az önök kétharmados kormányzása idején. Megjegyzem egyébként, hogy amikor az önkormányzatok transzparencia-sorrendjét vesszük sorra, magyarul, az átlátható gazdálkodását vesszük górcső alá, akkor is ugyanez a helyzet: a legkevésbé átlátható önkormányzatok - előttem van a sorrend - pont azok az önkormányzatok, amelyeket fideszes településvezetők vezetnek, ezeknél lehet a legkevésbé átlátni a gazdálkodás körülményeit. Ott pedig, ahol kevésbé átláthatóan működik valami, tudjuk jól, hogy leginkább a korrupció szokott virágozni. Ha nem így lenne, akkor átláthatóvá tennék az önkormányzatok működését, és akkor nem kellene ettől tartani.

Esztergom tipikus állatorvosi lova a magyar önkormányzati rendszer minden bajának, és én bizony jelenleg azt látom, hogy a fideszes közgyűlés tagjai mindent elkövetnek azért, hogy Esztergom normális működését megakadályozzák, hogy a várost ellehetetlenítsék, és azt kell mondanom, hogy a politikai hatalmi ambícióik oltárán feláldozzák egy város normális működését. Ez szerintem megengedhetetlen, ez egy olyan út, amiről mindenképpen le kellene térni, mert nekünk, magyaroknak össze kell fogni, meg kell tudni egyezni, és nem lehet, hogy egyes pártérdekek felülírják egy közösség, egy ország, egy város, egy megye érdekeit.

Én arra kérem önöket, hogy próbáljanak felelősségteljes magatartást tanúsítani és ennek szellemében eljárni. És mielőtt még a képviselőtársaim részéről felvetődik, hogy máris hazamentem: nem hazamegyek, hanem egy sajtótájékoztatót fogok tartani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Egészségedre!)

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu