DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Biztos nem tartják ildomosnak, hogy a záróvitában mondom el: az előterjesztés címe nem felel meg a valóságnak, ugyanis azt a problémát nem oldja meg, ami ide le van írva. Ez az előterjesztés az eszköztelen eszközkezelőről szól, amit önök túlzottan dimenzionálnak ebben a megfogalmazásban. Természetesen minden segítség jól jön a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyeknek, ezért mi támogatni fogjuk ezt az előterjesztést azzal együtt, hogy nem tartjuk kielégítőnek.

A záróvitára bocsátott módosításokkal kapcsolatban az MSZP-frakció üdvözli, hogy azt a korábban számunkra elfogadhatatlan passzust, miszerint közbeszerzési eljárás kizárásával gondolták megoldani ezeket a feladatokat, a záróvitában benyújtott módosítókkal pontosítják. Tehát száz százalék állami tulajdonban, illetve száz százalék önkormányzati tulajdonban lévő szervezetek esetén engedik meg az eltekintést a közbeszerzéstől. Ez végül is a piacszerű, az átlátható működés irányába tett lépés, ha nem is tökéletesen kielégítő, de a folyamatok felgyorsításához talán hozzájárul. Tehát elégedettek nem vagyunk, de a cél elérése irányába tett lépésnek tekintjük, ezért támogatjuk a módosítókat.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu