ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel további jelentkező valóban nincs a monitoromon, megkérdezem Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Navracsics Tibor: Nem.) Nem kíván. A záróvitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek.

Az előterjesztő a benyújtott javaslatokat támogatja, de a Fidesz-képviselőcsoport a 3. és a 4. pontokról külön szavazást kér.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott indítványokat az ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 278 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

A Fidesz-frakció kérésére az alkotmányügyi bizottság által benyújtott és az előterjesztő által támogatott indítványról külön szavazással döntünk. Az 3. és 4., egymással összefüggő pontjaiban a bizottság az egységes javaslatot a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosításával kívánja kiegészíteni, amelyben az alap bevételi forrásait határozza meg.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 244 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4859. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 302 igen szavazattal, 19 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelemhez 306 igen szavazattal, 16 nem ellenében, tartózkodás nélkül hozzájárult.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4858. számon, az egységes javaslatot pedig T/4858/31. számon már megismerhették.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, most a záróvitára kerül sor. Az alkotmányügyi bizottság a benyújtott módosító javaslatokról elkészítette ajánlását, amely T/4858/33. számon a hálózaton elérhető.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat egy szakaszban vitassa meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-7. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni a záróvitában. Elsőnek Józsa István képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu