NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, két héttel ezelőtt Boldoghy Olivért a szlovák belügy értesítette, hogy elveszítette a szlovák állampolgárságát. November 18-án a külügyminiszter, illetőleg a miniszterelnök-helyettes nyilatkozatot fogadott el.

Valóban, ahogy ön is fogalmazott, Peter Weiss nagykövetet berendeltük, és világossá tettük, hogy diszkriminatívnak tartjuk Szlovákia lépését, az európai normákkal és a szlovák belső jogszabályokkal ellentétesnek, ugyanakkor megfélemlítőnek, ami az egyetemes emberi jogokkal is ellentétben van, és támogatásunkról biztosítottuk mind a belső, mind a kétoldalú, mind pedig a nemzetközi jogorvoslati fórumokon. Felhívnám a képviselő úr figyelmét arra, hogy belügyi, vb-elnöki szintű találkozót tervezünk december 14-én tartani, ahol szintén kifejti a magyar fél az ezzel kapcsolatos álláspontját.

Boldoghy Olivérrel a miniszterelnök-helyettes úrral és többen személyesen is találkoztunk, mindenkinek felajánljuk ezt, így Tamás Aladárné számára is felajánlottuk, hiszen magyar állampolgári jogon immáron konzuli védelem jár ezeknek a személyeknek. A Magyar Koalíció Pártja, valamint a Magyar Állandó Értekezlet is egyértelműen és határozottan kiállt mellettük, és köszönetet szeretnék az ellenzéki pártoknak is nyilvánítani az egységes fellépésért.

Jelentem, tisztelt képviselő úr, hogy megkezdődött a nemzetközi fellépés, az Európai Parlamentben, az Európai Unió színterén, a Fidesz-delegáció nyilatkozatot fogadott el, Tőkés László képviselő úr, Bauer képviselő asszony, Gál Kinga képviselő asszony felszólaltak, a diplomáciai testületek részletes és folyamatos tájékoztatást kaptak, hamarosan az EBESZ kisebbségi főbiztosát is tájékoztatni kívánjuk.

Végül, ami a kiutasítást illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szeretném elmondani, hogy nem fenyegeti kiutasítás az érintett személyeket, mert nemzetbiztonsági, egészségügyi, közrendvédelmi (Az elnök ismét csenget.) kockázatot nem jelentenek, de idegenrendészeti következményekkel kell számolniuk (Az elnök ismét csenget.), ezen a területen jogsegélyszolgálatot ajánlunk fel a számukra.

Tisztelt elnök úr, elnézést kérek; magyar állampolgárok nagyon sanyarú és drámai helyzetéről van szó, jogilag is egy emberek közülünk, ezért közösséget kell vállalnunk ezekkel a személyekkel, és keressük a megoldást a helyzetükre.

Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu