SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ami talán önnek rossz hír, az a vállalkozásoknak, legalábbis a kis- és középvállalkozásoknak biztosan nem, tehát hogy nem kívánunk változtatni az eddigi gazdaságpolitikán, hiszen az eddigi gazdaságpolitikánknak is a fő szempontja az volt, hogy próbáljuk segíteni, támogatni a hazai kis- és középvállalkozásokat.

Ön itt néhány példát elmondott, ami már önmagában is ad némi koherenciazavarra utaló jelet. Egyrészt nem értettem, hogy hogyan jön össze, hogy ugyanazt a vállalkozói csoportot sértené a minimálbér emelése és az eva 37 százalékra emelése, hiszen tudjuk jól, hogy az evás cégek jelentős részében nincs bejelentett munkaerő, hiszen teljesen más irányú gazdasági tevékenységet végeznek az eva-vállalkozások és a minimálbér által érintett vállalkozások.

A minimálbérrel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a megemelt minimálbér így is a közép-európai térség legalacsonyabb minimálbére, tehát itt semmiféle versenyhátrány nem érheti a hazai vállalkozásokat. Persze erre nem kell büszkének lennünk, hiszen a hosszú távú cél az, hogy a magyar gazdaság versenyképessége lehetővé tegye azt, hogy a magyar minimálbérek elérik az európai, sőt a környező országok minimálbérszintjét is.

Ami egyébként hiányzott az ön felszólalásából, annak a felsorolása, hogy milyen intézkedések történtek. Itt, az elején hadd mondjak egy példát arra, hogy ön nem egészen korrektül fogalmazta meg a kérdését sem, mert nem nőtt a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók összes száma. Azzal kezdődött ez a kormányzati gazdasági ciklus, hogy 10 kisadót eltörölt a kormányzat. Ma a kis- és középvállalkozásnak 23 adónemmel kell megbirkóznia, ez sem kevés egyébként, de ez korábban 28 volt. Tehát az az állítás, hogy növekedett volna az adók száma, egyszerűen nem állja meg a valóság próbáját.

De egyébként változott a társasági adó év végi feltöltésére vonatkozó szabályozás, az elvárt jövedelem szabályozásának ma is kedvező változások történtek, az adminisztrációcsökkentésben csak néhány példát: a házipénztár szabályainak egyszerűsítésétől kezdve a NYENYI-adatlap eltörlésén át jó néhány, egyébként a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheit csökkentő lépés történt. Ugyanígy a most parlament előtt lévő munka törvénykönyve is a vállalkozók számára ad egy rugalmasabb munkaerő-piaci lehetőséget.

Egyébként a bírságolási rendszer is jelentősen változott, nem lehet bírságolni a vállalkozásokat elsőre pénzbírságra, és nem lehet az állami szervek részéről a kirótt pénzbírságot a saját költségvetésükbe bevonni. Tehát jó néhány olyan intézkedés történt, amely kifejezetten a hazai kkv számára volt előnyös. De a hitelezés tekintetében - annak ellenére, hogy érezzük a problémát - el kell mondani, hogy a mostani kormányzat a Széchenyi-kártyaprogram keretében újabb hitelhez jutási lehetőséget biztosított a kis- és középvállalkozások számára, a korábban jól működő és 1000 milliárd forintot 157 ezer vállalkozáshoz eljuttató Széchenyi-kártyaprogramot kiegészítette a forgóeszközhitel, a beruházási hitel és az agrár-Széchenyi-kártyaprogamokkal is. Egyébként ennek ellenére valóban a jövő év egyik legfontosabb kérdése, hogy a nemzetközi bankok által csökkentett hitelkihelyezést hogyan tudjuk pótolni a magyar piacon. Erre vonatkozóan vannak terveink, és amikor odaérünk, ezt meg is fogjuk ismertetni a közvéleménnyel.

Összességében azt tudom mondani, hogy a kormányzat továbbra is eltökélt a kis- és középvállalkozások segítése érdekében, és azok az intézkedések épp az ellenkező irányban mutatnak, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban hozott, mint amit ön itt állított. Ennek tükrében kérem, hogy fogadja el a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu