BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék reagálni a Bebes István és Kőszegi Zoltán képviselőtársaim által elmondottakra. Azt leszögeztem az előző kétperces felszólalásomban, hogy természetes ezt a javaslatot, amely az 1. ajánlási pont alatt található, némi iróniával fogalmaztuk meg, de egyébként azért adtuk be ezt a javaslatot is, mert ezzel is fel kívántuk hívni arra az emberek figyelmét, hogy miről is szól valójában ez a törvénytervezet, mi is az önök szándéka.

Abban a megállapításomban egyáltalán nem tudott megrengetni Bebes képviselőtársam felszólalása, hogy önök igenis Mihályi Péter SZDSZ-es közgazdászhoz hasonló szellemiségben alkották meg ezt a törvényjavaslatot. De hogy válaszoljak arra is, amit szintén Bebes István mondott el, miszerint nem érdemi módosító indítványokról szólunk, elmondanám azt, hogy nagyjából 170 módosító javaslatot nyújtottunk be a törvényjavaslatot, és ezzel kapcsolatban a 667. ajánlási pont alatt találhatóról szólnék még röviden, néhány mondatban.

Ezt a módosító indítványt szintén Hegedűs Lorántné és Apáti István frakciótársammal együtt nyújtottuk be, méghozzá a közösségek önrendelkezési jogának biztosítása szándékával. Itt ugyanis az új községek alapítására vonatkozó feltételek olvashatók, egészen pontosan a törvényjavaslat 95. § (2) bekezdésében, és mi azt indítványoztuk, hogy kerüljön innen el, vagyis vegyük ki innen azt, hogy az elkülönült településrész lakosságszáma a kezdeményezést megelőző tíz évben folyamatosan növekedjen, hiszen egy teljesíthetetlen feltételről van szó. Illetőleg egy másik feltételt is elhagynánk mi innen, azt a feltételt, miszerint infrastrukturális ellátottsága meghaladja az országos átlagot, ugyanis meggyőződésünk az, hogy egy teljességgel meghatározatlan feltétellel állunk szemben, és egyébként a továbbiakban is természetesen konkrétan fogunk érvelni módosító indítványaink mellett, kérve azt, hogy ezeket fogadják el.

Összességében én azt kérem önöktől, hogy fontolják meg a törvényjavaslat visszavonásának lehetőségét, mivel olyan alapokon, olyan kiindulópontokon nyugszik ez a törvényjavaslat, ami teljességgel elfogadhatatlan a magyar vidék és a magyar kistelepülések szempontjából.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu