PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Eredetileg ezt a napirend előtti felszólalást tegnap kívántam elmondani, de az ellenzéki obstrukció akkor közbeszólt és hátrébb sorolódott, erre a napra, de ma is aktuális. December 6-a van, és 7 évvel ezelőtt ilyenkor ébredt arra az ország, hogy szembesült a népszavazás eredményeivel, amit akkor szégyenletes módon - nyilván emlékeznek sokan - a Magyar Televízió a vasárnapi napon nem közvetített. Tehát 7 évvel ezelőtt történt mindez.
Abból a szempontból örülök, hogy ma mondom el, mert itt van Gyurcsány Ferenc képviselő úr, aki akkor, 7 évvel ezelőtt, csak azért, hogy győzzön, kizárólag ebből a szempontból, a magyarok ellen indult, a nemzet ellen indult, és ráadásul törvénytelenül, a kormányát belevitte közpénzen egy olyan kampányba, aminek a magyarok végletes megosztása lett a vége, a végeredménye. Nyilván részben ezért is tűnt el kormánya a süllyesztőben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Másfél éve viszont egészen más utat járunk, más irányba tartunk. Azt lehet mondani, hogy többet tettünk ez idő alatt, mint 90 éve összesen. A nemzet az egyesítés útján halad, és csináljunk egy gyors leltárt, nemcsak a jegyzőkönyv kedvéért, hanem mindazok kedvéért, akik néznek bennünket.
Elsőként törvény biztosít állampolgárságot mindenkinek, a határon túl, a szomszédos országokban, aki ezt kéri, gyorsított, könnyített eljárással. Ott van a nemzeti összetartozás napja, amely enyhíti a trianoni sebeket, a traumát. Működik a parlamentnek a nemzeti összetartozásért felelős bizottsága. Hat év után újra összeült az a MÁÉRT, amit éppen Gyurcsány Ferenc nem hívott össze nemtelen bosszúból. Az alaptörvény pedig ma már úgy fogalmaz, hogy Magyarország nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is visel minden magyarért. Továbbá a kormánynak van hosszú távú nemzetpolitikai stratégiája, és az új választójogi törvény szavazatot fog biztosítani a határon túli magyaroknak. Ezt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma is üdvözölte, és némi kiegészítésekkel ők is támogatják a tervezetet.
Legutóbb pedig a Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatát a szocialisták is elfogadták. Ilyen formában először rendelkezünk a parlamenti pártok teljes konszenzusával elfogadott nemzetpolitikai stratégiával. December 5-e ezért lehet szimbolikus pillanat, mert most itt az alkalom arra, el tudnánk felejteni, hogy annak idején ellehetetlenítették a státustörvényt, hogy 23 millió románnal kampányoltak, hogy a miniszterelnökük pezsgőzött Erdély elfoglalásának napján és a többi, és a többi. Tehát szimbolikus pillanatban vagyunk, de egyben fontos pillanatban, mert vasárnap megindult a Kárpát-medencei nagy választási rali, Horvátországban és Szlovéniában választásokat rendeztek. Gratulálunk a megválasztott magyar képviselőknek, de persze ott szerény a számuk. Annál fontosabb lesz 2012-ben Románia, Ukrajna, Szerbia és főképpen Szlovákia. Ha a magyar nemzet egységesen, az ottani képviselők egységesen kerülnek ki ezekből a választási küzdelmekből, akkor az az egész magyarság számára is eredményeket fog hozni.
Most szocialista képviselőtársaink is bizonyíthatják, hogy a MÁÉRT zárónyilatkozatával való egyetértés nemcsak valami taktika, hanem a politikai hozzáállás megváltozása. Ezért kérem, emeljék fel önök is a szavukat itthon és Európában, az Európai Parlamentben, ha a magyarságot atrocitás éri, ha a szlovák hatóságok törvénytelenségeket követnek el, ha a vajdasági vagy a kárpátaljai magyar műemlékeket, emlékműveket meggyalázzák, és döntsék el, hogy kivel tartanak, a román vagy a szlovák szocdemekkel, a Smerrel vagy pedig velünk, a nemzettel. Döntsék el és támogassák a nemzeti egységet. Álljanak ki a magyarokért, mint ahogy álljanak ki azok az LMP-s képviselők is, akik az állampolgárságról való szavazáson úgymond tartózkodtak. Ha ez így lesz, akkor december 5-e nem a megosztás, hanem a nemzet egységesítésének napja lehet, szimbolikus pillanata.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés