SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Nagyjából három témában szeretnék kiemelni néhány módosító javaslatunkat. Mind a három téma alapvetően illeszkedik ahhoz, amit mi elsőrendű problémaként észlelünk ebben az országban, és amire mindenképpen megoldásokat szeretnénk nyújtani költségvetési eszközökkel is.

Az egyik, talán a legfontosabb a munkahelyteremtés, főleg az elmaradott vidéki térségekben, a második a gazdaság zöldalapokra helyezése, a harmadik pedig a költségvetési felelősség biztosítása.

Kezdjük az elsővel! Az egyik módosítócsokrunk, egészen pontosan a 779. ajánlási ponthoz kötődő módosító javaslatunk egy vállalkozásfejlesztési program beindítását támogatná. Ennek a forrása - csak a felelősség jegyében, hogy megjelöljem a forrást is - a társaságiadó-kedvezmények felülvizsgálata. Egyrészt amit önök kiterjesztettek 500 milliós határig, mi azt gondoljuk, hogy 50 millióig jogos támogatni a kisvállalkozásokat a társaságiadó-kedvezmény csökkentése formájában, ugyanakkor az 500 milliós kategóriába már olyan nagyobb vállalkozások tartoznak, amelyeknek a támogatását nem tartjuk indokoltnak. Emellett pedig társaságiadó-kedvezményben részesítenek eseti jelleggel olyan óriásvállalatokat, amelyeknek a magyarországi munkahelyteremtésre gyakorolt hatása meglehetősen kétséges.

Ezeket a forrásokat, ezeket a kedvezményeket mi felülvizsgálnánk, így sok-sok milliárdos bevételtöbblethez juttatnánk a költségvetést. Ebből többek között egy vállalkozásfejlesztési programot indítanánk a leghátrányosabb vidéki térségekben. Ez egészen pontosan azt jelentené, hogy azok a munkanélküliek, akik jelenleg munkanélküli-ellátásokban vagy különböző támogatásokban részesülnek Munkaerő-piaci Alapból vagy más forrásokból, ezekhez a forrásokhoz akkor is hozzájuthassanak, hogyha egy vállalkozást indítanak, illetve kifejezetten a vállalkozás indításához nyújtson segítséget a központi költségvetés a helyi önkormányzattal együttműködésben.

Számos térség van az országban, ahol gyakorlatilag a vállalkozási tevékenység hiánya az az alapvető korlát, ami miatt lehetetlen a munkanélküliség csökkentése. Olyan problémák rakódnak egymásra ezekben a térségekben, amelyeknek a megoldását csak komplex módon lehet előmozdítani. Ehhez szükség van közösségi beavatkozásra, szükség van arra, hogy a költségvetés és az önkormányzatok együttes fellépésével elősegítsük azt, hogy vállalkozók megjelenjenek érdemben ezekben a térségekben. Tehát ez az egyik, amit szeretnék kiemelni a munkahelyteremtés szempontjából.

Szintén ehhez a témakörhöz tartozik az a módosító javaslatunk, amely az önök által megemelt járulékot csökkentené. Szintén a társasági adót jelölnénk meg forrásként. Előbb elmondtam, hogy miért tartjuk indokolatlannak azokat a társaságiadó-kedvezményeket, amelyeket önök a legnagyobb vállalatoknak adnak.

Viszont abszolút indokoltnak tartjuk azt, hogy a járulékokat csökkentsük. Számos módosító javaslatunk foglalkozott azzal, hogy egy összességében 4 százalékos járulékcsökkentést hajtsunk végre. Ebből 2 százalék egy országos járulékcsökkentés, és egy 2 százalékos célzott járulékcsökkentés megint csak azokra a vidéki térségekre, ahol ma szinte lehetetlen munkához jutni, ezzel is elősegítve azt, hogy az ott dolgozó vállalkozók érdekeltek legyenek abban, hogy a helyi munkaerőt alkalmazzák. Egészen pontosan a 774. ajánlási számon benyújtott módosító javaslatunkat ajánlanám az önök figyelmébe.

Még mindig a munkahelyteremtés és az elmaradott vidéki térségek problémájához kapcsolódik az, hogy egyik oldalon vannak a vállalkozók, akiket segíteni kell, hogy vállalkozzanak, a másik oldalon vannak azok a munkavállalók, akiket szintén segíteni kell, hogy eljussanak a vállalkozókhoz. Ezekről szólt az előbbi két módosító javaslatunk.

A harmadik módosító javaslatunk a 143. és 149. ajánlási ponton a hátrányos helyzetű vidéki térségek önkormányzatait támogatná. Egyrészt egy célzott támogatást juttatnánk ezeknek az önkormányzatoknak, hogy a rájuk bízott feladatokat érdemben el tudják látni, másrészt létrehoznánk egy közösségfejlesztő referensi hálózatot. Jól tudjuk, hogy a közösségnek nagyon nagy ereje van, ahol nincsenek működő közösségek, ott általában a társadalom önvédelmi és önszerveződő képessége is sokkal rosszabb, így a munkahelyteremtés is lassabban halad ezekben a térségekben. Ezekkel a közösségfejlesztő referensekkel segíteni lehetne azt, hogy a helyi lakosok, a helyi emberek nagyobb mértékben tudják az érdekeiket érvényesíteni, nagyobb mértékben tudjanak részt venni a közösség ügyeiben, és ezen keresztül többek között a munkahelyteremtést is tudnánk fokozni ezekben a térségekben.

Tehát ez az első csokor, a munkahelyteremtés, az ország térbeli kettészakítottságának a csökkentése, az elmaradott vidéki térségek segítése olyan eszközökkel, amilyen eszközökkel csak lehet. Még egyszer mondom, a forrás a legnagyobb vállalatoknak nyújtott adókedvezmények felülvizsgálata, ezen belül is kiemelném azokat az óriásvállalatokat, amelyeket gyakorlatilag az elmúlt húsz évben minden kormány támogatott ilyen, olyan, amolyan adókedvezményekkel. Ezek sokszor nem is nyilvános társaságiadó-kedvezmények. Mi ezeket mindenképpen felülvizsgálnánk. Sokkal nagyobb hatékonysággal lehet ezeket a pénzeket elkölteni, hogyha nem ezeknek a vállalatoknak adjuk, hanem kisvállalkozásoknak, illetve az elmaradott vidéki térségekben működő vagy működni kívánó vállalkozásoknak.

A második terület, mint említettem, a gazdaság zöldalapokra helyezése. Nem nagyon lehet megkerülni azt, hogy olyan munkahelyeket hozzunk létre, amelyek hosszú távon is versenyképesek, hosszú távon is az ország munkahelyeinek válságállóságát biztosítják. Számos-számos módosító javaslatot nyújtottunk be ezzel kapcsolatban. Én most itt kettőt emelnék ki.

Az 504. ajánlási ponton létrehoznánk egy zöldberuházási alapot. Ez a zöldberuházási alap a köz- és magánépületek energiahatékonysági célú felújítását támogatná.

Itt az előbb elhangzott az építőipar. Egyetértek azzal, hogy az építőipar egy alapvető jelentőségű szektora a magyar gazdaságnak, viszont nem értem, hogy a zöldberuházási rendszerbe, ami gyakorlatilag az építőiparba juttatna pénzeket, önök miért csak 3 milliárdot hajlandóak belerakni. Mi nagyságrendekkel megnövelnénk ezt az összeget, ugyanis az épületek energiahatékonysági felújítása egy abszolút nyertes program, jó a vállalkozóknak, azoknak az építőipari vállalkozásoknak, amelyek gyakorlatilag 2-3 éve egyre csökkenő mértékben kapnak csak megrendeléseket, jó azoknak a munkavállalóknak, akik ezeknél a vállalkozásoknál dolgoznak, és jó a jövő generációknak is, ugyanis csökken ezáltal a környezeti kibocsátása vagy energiafelhasználása ezeknek az épületeknek. Végül jó az ezekben az épületekben élő embereknek is, ugyanis jelentős mértékben csökken a rezsiköltségük.

Most voltam a III. kerületben, ott különböző mintaprojekteket néztünk át, és vannak olyan lakóházak, ahol 50 százalékkal sikerült csökkenteni a rezsiköltséget ilyen épületfelújításokkal. Tehát azt gondolom, hogy ezt a területet egy abszolút prioritásként kellene kezelni, munkahelyteremtés szempontjából, a gazdaság zöldítése szempontjából és az emberek rezsiköltségének a csökkentése szempontjából.

(10.50)

Szintén a zöldfordulat témaköréhez tartozik a 448-as ajánlási számon szereplő módosító javaslatunk. Ez társaságiadó-kedvezményeket nyújtana azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a zöldgazdaság fejlesztésében vesznek részt. Nem kell ecsetelnem, különböző energiaipari, építőipari vállalkozások vagy akár mezőgazdasági, élelmiszer-ipari vállalkozások, amelyek a minőségi termelésre helyezik a hangsúlyt, vagy az innovációban, a termelési folyamatok átalakításában szeretnének előrelépni, és nincsen hozzá elég forrásuk, akkor vehessenek igénybe állami támogatást ezekre a fejlesztésekre. Ezek mind hosszú távon megtérülő beruházások, csak sajnos a magyar kisvállalkozások tőkehiányosak, segítsük őket abban állami eszközökkel, hogy ezeket az amúgy hosszú távon megtérülő fejlesztéseket végre tudják hajtani. Tehát zöldberuházási alap és társasági adókedvezmény kifejezetten azoknak a kisvállalkozásoknak és vállalkozásoknak, amelyek a hosszú távú versenyképességet szolgáló zöldfejlesztéseket végre kívánják hajtani.

És akkor a harmadik csokorból egyetlenegy módosító javaslatot emelnék ki, ez pedig a végtörlesztési céltartalék létrehozása a költségvetési felelősség jegyében, aminek ügyében már kétszer is felszólaltam az előbbiek során.

Önök ezt úgy oldanák meg, hogy észlelték, hogy a végtörlesztés esetleg nemzetközileg komoly kritikát kaphat, és az elkövetkezendő években akár vissza is kell majd fizetni azt a pénzt, amit veszteségként okoztak ezzel bankoknak, és most létrehoztak egy lehetőséget az alkotmányhoz benyújtott módosító javaslatban, hogy gyakorlatilag bármikor kivethetnek új adót azzal a céllal, hogy kárpótolják ezeket a vállalkozásokat, amelyeknek imigyen veszteséget okoztak. Mi ezt az eljárást teljesen elfogadhatatlannak tartjuk, hogy gyakorlatilag ilyen ad hoc módon sarcoljanak, és másokra hárítsák át a hibás gazdaságpolitika következményeit.

Mi ezért létrehoznánk egy végtörlesztési céltartalékot, most már a költségvetésben különítsünk el közel 50 milliárd forintot arra a célra, hogy ha adott esetben a végtörlesztés nemzetközi fórumokon elbukik, akkor kiszámítható módon lehessen a költségvetésnek ezzel a problémával foglalkoznia, ne kelljen az embereket ad hoc módon sarcolni, ha az önök gazdaságpolitikája hibásnak mutatkozik. Tegyünk most félre erre a célra pénzt, ugyanúgy, mint ahogy tavaly javasoltuk egy stabilitási alap létrehozását, ez számunkra egy kiemelt cél, legyen stabil, kiszámítható a költségvetés, legyenek hosszú távon tervezhetőek a gazdasági folyamatok. Ez elemi érdeke a gazdaság szereplőinek, ezért hoznánk létre egy ilyen végtörlesztési céltartalékot a költségvetési felelősség jegyében.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és bízom benne, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben mégis figyelembe veszik a módosító javaslatainkat, bár őszintén szólva ennek egyre kevesebb esélyét látom, és egyre kevesebb értelmét látom ezeknek a módosítóknak.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu