SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. A vitában már szóba került a képviselői méltatlanságnak az esete. Ezzel kapcsolatosan mi beadtunk egy módosító indítványt, ez a 339. ajánlási pontban van. Az ezt követő 340-esben ez Láng Zsolt indítványa, ezzel kapcsolatosan is szeretnék majd néhány szót szólni.
Tehát a mi indítványunkban az szerepel, hogy a köztartozással bíró képviselő méltatlanná válik, és ezért megfosztható képviselői mandátumától. Ezzel önmagában egyébként probléma nem is lenne, hiszen a központi államigazgatási szervek alkalmazottjaira vonatkozó szabályozást veszi át a jogalkotó ebben a törvényben is, ami önmagában a közszférára vonatkoztathatóan nem problémás. Azonban hogyha azt nézzük, hogy a képviselők választás útján kerültek be a képviselő-testületekbe, és utólag lehet megfosztani a képviselői mandátumától, akkor ez mindenféleképpen, akár hogyha egy előzetes, akár egy utólagos megfosztását is jelentheti akár a választáson való indulásnak, illetve a képviselő-testületből való kizárásnak, mindenképpen a passzív választójog korlátozását jelentheti. Ez, úgy gondolom, hogy semmiképpen nem helyes, még ha a szándék méltányolható is egyébként.
Ami a következő módosító indítványt illeti, a 340-est, ezt már egy jobb iránynak tartjuk. Itt az szerepel, hogy kiveszi a törvényjavaslatból a vagyonnyilatkozatnál a lényeges adatok eltitkolásának a körülményét, és úgy módosítja a képviselőtársam, hogy egy jogerős bírósági döntés alapján lehet képviselői mandátumától megfosztani a mulasztó képviselőt. Azonban itt újra a figyelmébe ajánlom a tisztelt Háznak azt a körülményt, hogy a vagyonnyilatkozatok kérdése nem teljesen tisztázott ebben a tekintetben, és kérem, hogy fontolják meg a módosító indítványunkat, ami követhetővé teszi és egyértelműen nyilvánossá teszi a képviselői vagyonnyilatkozatokat az önkormányzatok területén is. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés