TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen az általános vitában és a részletes vitában elmondott véleményeket. Egyaránt szeretném megköszönni a kormánypárti frakcióknak, a Fidesz-KDNP-nek és természetesen az ellenzéki frakciók képviselőinek is a hozzászólásaikat.

Köszönjük szépen a sok-sok módosító javaslatot. Az ellenzéki pártokkal ellentétben mi nem úgy ítéljük meg, hogy ez azt jelzi, a benyújtott törvényjavaslat rossz, és ennyi módosítást kell végrehajtani rajta, hanem számomra-számunkra ez azt az üzenetet hordja, hogy egy nagyon nagy horderejű törvényről van szó, és nagyon felelősen kezelik az ellenzéki pártok csakúgy, mint a kormánypártok is, és nagyon sokféle érdeket kell a törvény kapcsán megpróbálni összefésülni, és nagyon sokféle szabályozást kell elrendezni, hiszen valószínűleg hosszú időre meg fogja határozni a magyar önkormányzatiság, a magyar önkormányzati rendszer működését a reményeink szerint még ebben az évben elfogadásra váró törvényjavaslat. Valahol olyan ez, mint a foci. A focihoz is mindenki ért, mindenkinek van véleménye, és ugyanazt a helyzetet, ugyanazt a szituációt teljesen másként ítéljük meg. Ez bizonyosodott be a vita kapcsán, különösen a részletes vitában, hiszen ugyanarról a dologról, kérdésről teljesen másként vélekedtek ellenzéki és kormánypárti oldalon.

Sajnos néhányan nem tudták, hogy a részletes vitában vagyunk, és az általános vita kérdéseit hozták vissza, de voltak olyan felszólalók is, akik szerintem félreértették azt, amit a törvényjavaslat tartalmaz. Különös tekintettel például a közös önkormányzati hivatalok tekintetében a Jobbik néhány képviselője egészen biztos félreérti a törvényben leírtakat, hiszen összekeveri a hivatali rendszert az önkormányzati rendszerrel. De ugyanez a helyzet szerintem a feladatfinanszírozásról elmondott vélemények alapján is, hiszen a feladatfinanszírozás nem azt fogja jelenteni, hogy az adott feladat arányosan lesz finanszírozva, hanem azt jelenti, hogy a feladat teljes egészében le lesz finanszírozva, és a finanszírozás két részből áll, egyrészt az önkormányzat saját bevételeiből, másrészt pedig az állam támogatásából. Egyébként a mai finanszírozási rendszer is így van, csak annyi különbséggel, hogy mindenre van finanszírozás, és a végén még sincs semmire, hiszen mindent lehet, de ugyanakkor teljesen mégsem jut forrás a feladatok teljesítésére.

Ami pedig a módosító javaslatokat illeti: számomra nagyon fontos, hogy kértem az általános vita végén, és ezt be is ígérték az ellenzéki pártok, hogy egy olyan módosító csomagot fognak letenni, amelyből egy teljesen más, új önkormányzati rendszer fog majd kisejleni. Megmondom őszintén, hogy én az ellenzéki módosító javaslatokból ezt semmiképpen nem tudom leszűrni, kivenni. Például mindenki támogatja azt és e tekintetben nem nyújtottak be módosítót, hogy minden településen legyen képviselő-testület és polgármester. Kevés módosító javaslat érkezett a képviselő-testületek működésére, egyáltalán az önkormányzati képviselők, a polgármester jogállására, megbízatására, munkavégzésére.

A legtöbb módosító javaslat azon túl, hogy sok-sok technikai jellegű volt, és például a számát az is jelzi, hogy egy ugyanazon tartalmú módosító javaslat benyújtása 120 ajánlási számot jelentett; van ilyen módosító javaslat is. Aki ismeri ennek a rendszerét, az tudja, hogy egy módosító, egy alapgondolat, egy tartalmi módosító javaslat húsz, harminc vagy esetleg ötven ajánlási számot is jelenthet, tehát a 955 ajánlási számból nem szabad kiindulni. Nagyon sok módosító javaslat ugyanaz az ellenzéki pártok és a kormánypártok között is tartalmi szempontból, és az is igaz, hogy sok tekintetben ellentmondás van a benyújtott módosító javaslatok között, adott esetben még egy frakción belül benyújtott módosító javaslatok között is. Én ezt nem tartom olyan nagy problémának, mint ahogy azt az ellenzéki pártok megjegyzik, ugyanis sokszor vádolnak azzal bennünket, hogy egy központi elképzelés és akarat mentén mondunk véleményt és szavazunk. Itt most pontosan az ellenzőjét bizonyítjuk be, hogy egy frakción belül is vannak más-más elképzelések, és nyilván a képviselői szabadság, a képviselői felelősség, a képviselői kötelesség följogosítja az adott országgyűlési képviselőt, hogy éppen a képviselőtársával, akivel egy frakcióban ül, ellentétes tartalmú módosító javaslatot adjon be egy adott kérdésben. Nyilván az előterjesztő dolga, hogy egyértelműen letegye az egyik vagy a másik módosító javaslat mellett a voksát.

Örülök annak is, hogy a feladatfinanszírozás tekintetében sok kritikát a módosítók által nem kapott az előterjesztés. Azt nem mondom, hogy nem, de sokat nem, és egyöntetű véleményeket nem kapott. Vagy például nagyon érdekes, hogy az állam és önkormányzatok közötti feladatelosztás tekintetében azok, amelyeket most nem tartalmaz a törvényjavaslat - önkormányzati feladatként négy területen szűkül az önkormányzati feladatellátás: az oktatás, az egészségügy, a katasztrófavédelem és az államigazgatási feladatok tekintetében -, nagyon kevés módosító javaslat érkezett, viszont annál több az ivóvízellátás, a szennyvízszolgáltatás és a hulladékgazdálkodás tekintetében. Itt azt szeretném elmondani, nem kizáró ok az, ha az önkormányzati törvény nem tartalmazza az adott feladatot, hiszen az ágazati törvény, az alaptörvény és a sarkalatos törvény értelmében, ezt a feladatot odaadhatja az önkormányzatoknak. Tehát ez a kérdés azért, mert most éppen a vita végén még nincs a kormány által támogatott módosítók között, ez még nincs lezárva, ez tehát még természetesen lehet önkormányzati feladat.

Szeretném azt is jelezni, hogy több módosító javaslat tekintetében engem személy szerint meggyőztek a képviselők, hogy ami eddig a nem támogatott módosító javaslatok között volt, az kerüljön át a támogatottak közé, de most nem árulom el, hogy melyek ezek, hanem majd a szavazáskor meg fogják látni a képviselők.

(18.00)

Én azt gondolom, alapvetően azon koncepció mentén zajlott a vita, hogy újra kell szabályozni az állam és az önkormányzat közötti feladatokat, hogy egy új önkormányzati finanszírozási rendszert kell létrehozni, hogy szigorítani kell az önkormányzati kötelezettségvállaláson, hogy egy törvényességi felügyeleti rendszert kell bevezetni, és egy új, közös hivatali rendszert, amin a legtöbb vita volt. Bevallom őszintén, hogy ezzel szemben újat, mást én nem fedeztem föl a vitában. Az természetes, hogy a parlament azért van, hogy ezeket megvitassuk, és amelyik vélemény, módosító javaslat a többséget fogja kapni, az fog bekerülni a törvénybe.

Még egyszer szeretném megköszönni. Én úgy ítélem meg, hogy legnagyobbrészt az ellenzéki felszólalások és a módosító javaslatok is jó szándékúak voltak, a kormánypártiaknak úgyszintén. Azt gondolom, a vita kapcsán - már csak a szavazások vannak hátra a parlamentben - lassan kimondhatjuk, úgy gondoljuk, itt mi egészen biztos, a Fidesz- és a KDNP-frakció, hogy kell új önkormányzati törvény, és lesz is új önkormányzati törvény.

Még egyszer köszönöm szépen a véleményüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu