BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban az első és legfontosabb kérdés, hogy vajon levonja-e a kormány a tanulságokat. Belátja-e végre a kormány, hogy rossz úton jár, és ez a gazdaságpolitika megbukott? Belátja-e a kormány végre, hogy helyre kell állítani a gazdasági kormányzat hitelességét, és belátja-e a kormány, hogy azon az úton, amelyen a magyar gazdaságot zsákutcába vezette, nem nyomni kell a gázt, hanem vissza kell fordulni? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.)

Nos, tisztelt Ház, meg kell állapítanom, hogy a benyújtott törvényjavaslat ezeket a tanulságokat nem vonta le. Ebből a törvényjavaslatból az következik, hogy miközben az egész világ látja, sőt, ország-világ látja már a kormányon és a Fideszen kívül, hogy ez a gazdaságpolitika fenntarthatatlan, hogy ez a gazdaságpolitika zsákutca, aközben a kormány és a Fidesz pontosan azt követi, amit korábban sem lett volna szabad: gázt ad egy olyan úton, amelynek a végén fal van.

Ebben a törvényjavaslatban, ami, szögezzük le azért, egy sarkalatos törvény, számos elemhez nyúl hozzá a Fidesz. Ezek közül négy dologgal szeretnék foglalkozni elsősorban. Szeretnék foglalkozni az államadósság kérdésével és kezelésével, szeretnék foglalkozni a személyi jövedelemadó-rendszer kérdésével, szeretnék foglalkozni a Költségvetési Tanács szerepével, és végül, de nem utolsósorban szeretnék foglalkozni a nyugdíjak kérdésével.

Tisztelt Ház! Kezdjük először is az államadósság kérdésével! Helyes felismerés önmagában, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik legfontosabb megoldandó problémája az államadósság csökkentése. Ugyanakkor rögtön tegyük hozzá, hogy ezt a problémát kezelni nem szavakkal, nem ráolvasással kell, hanem konkrét tettekkel, olyan tettekkel, amelyek a magyar gazdaságot olyan növekedési pályára állítják, hogy az államadósság mértéke egyre kisebb hányadot, és így egyre kisebb problémát képviseljen. Nos, ezen a téren ez a törvényjavaslat nem old meg semmit, sőt, szembemegy a Fidesz és a kormány saját korábbi törekvéseivel is.

Őszinte érdeklődéssel hallgattam a Fidesz vezérszónokának szavait, hogy vajon megismétli-e Rogán Antal bizottsági elnök úr bizottsági ülésen tett kijelentését, amiben előzetesen jelezte, hogy azt a passzust, amely az államadósságra vonatkozó legkeményebb szabályok érvényesítését a 2016. évre tolja meg, megkérdőjelezi, és ebben a kérdésben konzultációkat kezd a kormánnyal. Nos, hiába figyeltem érdeklődve a Fidesz vezérszónokának szavait, erről semmit nem mondott, márpedig ez nagyon fontos kérdés. Ha a magyar gazdaságpolitika kormány által is hirdetett, szlogenekben hirdetett, napi sajtótájékoztatókon hirdetett legfontosabb problémája az államadósság, és ezt csökkenteni kívánja a kormány, akkor miért kívánja az ezzel kapcsolatos legfontosabb szabályokat a következő kormányra hárítani? Miért nem saját magán kezdi? Ha szigorú szabályokat akar felállítani az államadóssággal kapcsolatban, akkor miért nem úgy alkalmazza ezeket a játékszabályokat, hogy az a mostani Orbán-kormányra is vonatkozzon?

Ez nem egyszerűen egy hatályba léptetés kérdése, hölgyeim és uraim, ez a hitelesség kérdése. A gazdaságpolitika hitelességének kérdése, hogy hihető-e az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának az a tézise, hogy csökkenteni akarja az államadósságot, ha eközben azokat a szabályokat, amelyek rá nézve is szigorú szabályokat jelentenének, a 2016. évre, a messzi távolba tolja ki. Nem csodálhatjuk, hogy a gazdaságpolitika hitelessége romokban hever.

Megjegyzem egyébként, az alkotmánnyal kapcsolatban már jeleztük, hogy önmagában egyébként aggályosnak tartjuk, ha az államadósság kérdésének szabályozását kétharmados törvényekben írjuk elő, hiszen - ezt a napokban éppen a kormány ismerte el - jöhetnek olyan gazdaságpolitikai fordulatok, olyan nehéz idők, a magyar gazdaság problémáitól függetlenül is a világgazdaságban és az európai gazdaságban, hogy gyors, rugalmas intézkedésekre lenne szükség, és adott esetben egy kétharmados többséggel nem rendelkező, de abszolút többséggel rendelkező kormány számára ezek az eszközök nem lesznek alkalmazhatóak. Kiveszi a gazdaságpolitikai eszköztárból azokat a legfontosabb intézkedési lehetőségeket, és kényszereket irányoz elő, amelyek egy válságos, Magyarország gazdaságpolitikájától függetlenül előforduló gazdasági válsághelyzetben alkalmazhatók lennének.

Az államadósság alakulása ugyanis valóban kulcskérdés, és meg kell mondanom önöknek, hogy ha figyelmesen olvassák a szakértői elemzéseket, akár országhatáron belül, akár országhatáron kívül, akkor ezekben az elemzésekben csupa rossz hír van az államadóssággal kapcsolatban.

(17.00)

Először is nézzük a szikár, száraz tényeket! A magyar államadósság még soha nem volt ilyen magas, mint most. Ez az államadósság a kormányváltás óta nem csökkent, hanem nőtt. Ha elolvassák a számokat, az Államadósság Kezelő Központ számait, kiadványait, akkor pontosan látják, hogy az államadósság - akármit is próbáltak önök ennek ellenében tenni - nőtt az országban. Ráadásul úgy nőtt a magyar államadósság, hogy önök először lenyúltak, majd eltapsoltak közel 3000 milliárd forintnyi, irdatlan pénztömegnyi nyugdíjvagyont. Néhány hónap alatt. Miután lenyúlták a magán-nyugdíjpénztári vagyont, közel 3000 milliárd forintot - még egyszer szeretném hangsúlyozni -, ezt jelentős részben az államadósság csökkentésére fordították, nem teljes egészében, ahogy, ha már egyszer lenyúlták, kellett volna, és ezt követően a számok nem azt tükrözik, hogy csökkent az államadósság, hanem azt tükrözik, hogy nőtt az államadósság.

Mi folyik itt? - kérdezhetnénk. Nos, az folyik itt, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök egy dologra elfelejtettek koncentrálni, és elfelejtettek egy dologból kiindulni. Elfelejtettek kiindulni abból a tényből, hogy a magyar államadósságnak nem önmagában az a problémája, hogy nagy - ez is probléma -, hanem az a problémája külön, hogy nagy része devizában van. (Mágori Józsefné: De hát ti csináltátok!) Ebbe beletartoznak az önkormányzatok adósságai, és beletartoznak a magánszemélyek devizahitelei is, köztük egyébként számos kormánytag és fideszes képviselő, valamint szocialista képviselő, közöttük az én lakáshitelem is. Ezen a téren szerintem nem érdemes senkire mutogatni. (Balla György: Szerinted!) Akkor talán keressék magukban is a hibát. Viszont érdemes ebből a tényből kiindulni.

Az államadósság, éppen azért, mert jelentős része devizában van és önök egy katasztrofális gazdaságpolitikát folytattak, és ez a gazdaságpolitika az árfolyamot teljesen lenullázta a forint szempontjából, a kormányváltás óta hihetetlen mértékben gyengült az önök gazdaságpolitikájának következtében is a forint, ennek következtében hiába tapsoltak el közel 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont, így sem csökkent az államadósság, hanem növekedett az országban. Sokkal egészségesebb lett volna, ha nem a magán-nyugdíjpénztári vagyonra fáj a foguk, nem egy egyszeri bevétellel próbálják ezt a lyukat betömni, az államadósságot csökkenteni, hanem olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amelynek eredményeképpen az árfolyam stabil marad, a forint nem gyengül meg drasztikus mértékben, és így az államháztartás államadóssággal kapcsolatos kötelezettségei nem nőnek meg ennyire drasztikus mértékben. Ezzel mégiscsak önöknek kell elszámolni! Hogy mi történt a kormányváltás után, azt már ne kérjék számon az ellenzéktől! (Ivanics Ferenc: És mi volt előtte?)

Beszélhetünk az előzményekről is, ha már ennyire érdekli önöket. Nos, 180 forintnál kevesebbe került egy svájci frank a kormányváltáskor. Erről beszéljenek, és arról, hogy most miért kerül sokkal többe. Nem gondolják, hogy az elmúlt másfél év kormányzásáért az ellenzék bármelyik pártja viselheti a felelősséget!? Ezért az árfolyam-politikáért önöket terheli a felelősség. És ez az árfolyam-politika okozta azt, hogy az államadósság az elmúlt másfél évben - annak ellenére, hogy az ellopott magán-nyugdíjpénztári vagyont jelentős részben ennek csökkentésére fordították - nem csökkent, hanem nőtt.

Néhány tárgyilagos megjegyzésem van azért, tisztelt Ház. A tárgyilagos megjegyzéseim közé tartozik, hogy az tagadhatatlan tény, hogy azért van egy világgazdasági válság, és Európa gazdasága is válságban van. Szeretném az önök figyelmébe idézni, hogy ez korábban is így volt. Önök kiindultak egy hamis tézisből. Kiindultak abból a hamis tézisből, hogy Magyarország gazdaságpolitikája, pénzügypolitikája, a forint árfolyama lehet független a világgazdaság folyamataitól. Kár volt ezt elhitetni a választókkal, és kár volt ezt elhitetni minden jel szerint saját magukkal is. Ez nagyon súlyos tévedésnek bizonyult, ha őszintén hittek ebben. Én ezt kétségbe vonom, de ha őszintén hittek ebben, akkor legalábbis egy nagyon súlyos tévedés volt. A magyar gazdaság nem egy független sziget. A magyar gazdaság a világgazdaság, az európai gazdaság része, itt pénzügyi szabadságot hirdetni egyszerűen ostobaság. Meg is lett ennek a következménye, ennek a pénzügyi szabadságharcnak önök minden elemében vereséget szenvedtek, meghirdetni is kár volt, hiszen eleve hibás stratégiára, hamis feltételezésekre épült.

Rossz híreim vannak a növekedési kilátások tekintetében is. Márpedig az államadósság kérdése, annak aránya nem független a magyar gazdaság növekedési kilátásaitól. Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy az Unió elemzései, a szakértői elemzések, a független gazdaságkutató intézetek jelentései enyhén növekvő adósságaránnyal számolnak, elsősorban azért, mert kérdésessé váltak a magyar gazdaság növekedési kilátásai. Megjegyzem, ha ez nem így lenne - egy csendes beismerés van az előterjesztésben -, akkor talán önök ezt a szigorú szabályt nemcsak 2016-tól kívánnák érvényesíteni, hanem mondjuk, 2012. január 1-jétől is. Tekintettel arra, hogy miután a magyar gazdaság növekedési kilátásai gyengék, sőt, a legtöbb elemző szerint jövőre a visszaesés sem kizárt, éppen ezért az államadósság minden erőfeszítés és az önök szólamai dacára valószínűleg nem csökkenni fog a jövő évben sem, hanem növekedni. Így megállapíthatjuk, hogy az egyik legfontosabb csatájukat, az államadósság ellen folytatott csatájukat elvesztették, miközben ennek a csatának a megnyeréséért feláldoztak majdnem 3000 milliárd forintnyi pénzt, ami hihetetlenül nagy összeg. Ennyire értelmetlenül ekkora nagy összeget magyar kormány a rendszerváltozás után még nem költött el, ezt szeretném önöknek jelezni.

A második kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, az a személyi jövedelemadó kérdése. Eleve kérdéses, hogy egy pénzügyi stabilitásról szóló törvényjavaslatban mit keres egyáltalán egy adófilozófia. Az ugyanis nem pénzügyi stabilitási kérdés, hogy egy nemzetgazdaságban hány adókulcsot alkalmaznak, és az sem pénzügyi stabilitási kérdés, hogy egyébként van-e gyermekkedvezmény a személyi jövedelemadó-rendszerben vagy nincs. Félreértés ne essék, én most nem arról a vitáról beszélek, amely közöttünk van - erről is fogok majd egypár szót mondani - a tekintetben, hogy ilyen adórendszer egészséges-e Magyarországon vagy sem, hanem első körben csak azt vetném fel, hogy ennek semmi köze a pénzügyi stabilitáshoz. A pénzügyi stabilitáshoz a legfontosabb számoknak van közük, hogy mennyi az összbevétel, mennyi az összkiadás, van-e hiánya az államháztartásnak, vagy esetleg többlete van az államháztartásnak, és így, mondjuk, az államadósság csökkenthető-e, vagy minden ellenkező erőfeszítés ellenére növekszik. Nos, tehát ebben a törvényjavaslatban önmagában annak, hogy egy személyi jövedelemadó-rendszer egykulcsos vagy többkulcsos, semmi keresnivalója nincs. Egy pénzügyi stabilitásról szóló törvényjavaslatban önmagában annak, hogy egy személyi jövedelemadó-rendszerben van-e gyermekkedvezmény vagy nincs, semmi keresnivalója nincs. De ha már beletették, akkor vitatkozzunk róla e helyütt is!

Ez a személyi jövedelemadó-rendszer - most nem a gyermekkedvezményről beszélek, hanem az egykulcsos rendszerről - társadalompolitikai szempontból hihetetlenül kártékony, gazdaságpolitikai szempontból pedig semmilyen eredményre nem vezetett. Társadalompolitikai szempontból az egykulcsos adórendszer azért káros, mert növeli a társadalmi különbségeket.

(17.10)

Ezt akkor is elmondanám, ha a svéd parlamentben lennénk, nem lenne ilyen mértékű az országban a szegénység, akkor is elmondanám, hogy nem tartom helyesnek, ha a jövedelemkülönbségek nőnek ahelyett, hogy csökkennének. De egy olyan országban, ahol napi probléma embereknek a megélhetés, ahol napi probléma önkormányzatoknak az iskolák fenntartása és működtetése, olyan adópolitikát folytatni, amely élezi a társadalmi feszültségeket, hozzájárul a szegénység növeléséhez, egyszerűen tilos. Nem lenne megengedhető egy olyan személyi jövedelemadó-politika, ami elvesz a kiskeresetűektől és ad a legmagasabb keresettel rendelkezőknek.

Önök elmondták párszor, hogy ennek a jövedelemadó-rendszernek a kompenzálására készülnek, ezzel persze szemérmesen ugyan, de beismerik, hogy mégiscsak növelik a legalacsonyabb keresetűek adóterheit, és ennek kompenzálására egyfolytában azt találják ki, hogy majd a vállalkozók, a munkaadók fogják ennek az árát megfizetni. Ők fogják ennek az árát megfizetni azzal, hogy olyan minimálbér-emelkedést vagy béremelkedést próbálnak számukra előírni önök, amellyel kompenzálnák ugyan a legalacsonyabban keresőket, de a vállalkozások adóterheit növelik. Ráadásul pontosan azoknak a vállalkozásoknak az adóterheit növelik, a kisvállalkozásokét, amelyeket egyébként, ha a Fidesz szólamait tekintjük, akkor leginkább a szívükbe zárnak. Egyébként ebben egyet is értek önökkel, hiszen pont a kisvállalkozások adják a versenyszférában foglalkoztatottak kétharmadát-háromnegyedét, tehát itt egy foglalkoztatási kérdésről is van szó. Amikor a munkavállalók bérterheit növelik, méghozzá a kisvállalkozások bérterheit növelik elsősorban, akkor önök nemcsak azt az egyébként hibás elvet valósítják meg, hogy mással fizettetik ki az önök által benyújtott számlát, hogy finoman fogalmazzak, hanem ráadásul ezeknek a bérterheknek a növekedésével önök veszélyeztetik a foglalkoztatásnak azt a színvonalát is, amelyre egyébként nem lehetünk büszkék, és amelyet önök is növelni szeretnének, hiszen nem kevesebb mint egymillió új munkahelyet szeretnének teremteni. Tisztelettel jelzem, hogy ez a módszer nem növeli a foglalkoztatottságot, hanem csökkenti.

Az elmúlt napokban egyébként Kelet-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jártam, több településen is megfordultam, több vállalkozóval beszéltem; igenis napi veszély, hogy az a minimálbér-növekedés és bérnövelés, erőszakos bérnövekedés, amire önök készülnek, munkaadók esetében azt jelenti, hogy kénytelenek lesznek az alkalmazottaikat elbocsátani, hiszen az áraikat nem tudják növelni, így a bérköltségek növelése sem képzelhető el számukra. És ez nem másért van, mint az önök gazdaságpolitikája miatt.

Szeretnék külön szólni a családi adókedvezményről is. Ezt nem vitatom. Azt vitatom, hogy a pénzügyi stabilitásról szóló törvényben van, de önmagában azt nem tartom helytelen gyakorlatnak, hogy van családi adókedvezmény a magyar adórendszerben. Azt tartom helytelen gyakorlatnak, hogy ezt lényegében csak a magas keresetűek tudják érvényesíteni teljes egészében. Ha valódi családi kedvezményt akarunk bevezetni, akkor ezt úgy kellene tenni, ahogy azt az MSZP korábban javasolta. Az MSZP ugyanis azt javasolta, hogy mindazok a munkavállalók, akik maradéktalanul nem tudják a gyermekkedvezményeket igénybe venni, egy úgynevezett negatív adó formájában a különbözetet visszaigényelhessék az adóhivataltól, így érvényesíteni tudnánk azt az elvet, hogy minden gyermek ugyanannyit ér a Magyar Köztársaság kormányának; nem arról van szó, hogy azoknak a gyermekeknek a szülei, akik egy jobb, egy tehetősebb családba születtek bele, több adókedvezményt kapnak az államtól, mint azok a szülők, akiknek sokkal alacsonyabb a jövedelmük, és ezzel büntetjük azokat a gyermekeket, akik alacsonyabb jövedelmű családokba születtek bele.

Nézzük a harmadik kérdést, tisztelt Ház, a Költségvetési Tanács kérdését. Meg kell mondanom önöknek, hogy ezen a téren a törvényjavaslat és egyáltalán a Fidesz politikája azért tartalmaz néhány vargabetűt. Amikor önök kormányra kerültek, volt egy jó szakemberekből álló Költségvetési Tanács, a kormánytól független Költségvetési Tanács, ráadásul egy jobboldali felfogású közgazdász, megbecsült professzor volt ennek a tanácsnak az elnöke, viszont a véleménye az önök számára terhessé vált, ezért a Költségvetési Tanácsot a korábbi formájában megszüntették, és létrehoztak egy teljesen új rendszerű, új személyekből álló Költségvetési Tanácsot. Majd ezt az új szerkezetű Költségvetési Tanácsot kívánják felruházni olyan jogosítványokkal, amelyek lényegében vétójogot engednek meg egy költségvetési törvényjavaslat tárgyalása és elfogadása során az Országgyűlésben. Meg kell mondanom, hogy az önök hatalompolitikája két pillérre épül: vagy a törvényeket változtatják meg - adott esetben kétharmados törvényeket is - úgy, hogy az önök hatalmi szempontjait a legjobban szolgálja, vagy káderpolitikával oldják meg ugyanezt; ha nem tetszik az Alkotmánybíróság, akkor egyrészt megváltoztatják a róla szóló törvényeket, kicserélik, milyest lehet, a különböző testületekben lévő szakembereket, és aztán persze ezek a szakemberek már az önök politikájához lojálisak.

Ez történt a Költségvetési Tanáccsal is. Emlékezzenek vissza, néhány héttel ezelőtt a Költségvetési Tanácsban egyetlenegy ember, a Nemzeti Bank elnöke jelezte, hogy kifogásai vannak a költségvetési törvény tervezetével kapcsolatban, nem látja megalapozottnak a költségvetési törvényjavaslat számait, de az önök emberei leszavazták a kormánytól független szakember véleményét, majd néhány hét elteltével kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének volt igaza. Ma már a kormány tisztségviselői is, a kormány vezető politikusai is látják, hogy a költségvetési törvényjavaslat abban a formájában, ahogy beterjesztették, aggályos. Most ezek után, hogy a saját embereikkel feltöltötték ezt a Költségvetési Tanácsot, már persze könnyű olyan szigorú szabályokat felállítani, ami adott esetben a következő kormányok kezét is megkötheti. Volt már egyébként erre példa, az önök emberei ott ültek különböző kulcspozíciókban, és megkötötték más kormányok, adott esetben a mi kormányunk kezét. Most úgy tűnik, hogy erre készülnek: olyan emberekkel töltötték fel a Költségvetési Tanácsot, akiknek a vétójától önöknek nem kell tartaniuk, de akár politikai megrendelésre a következő kormányoknak ettől a vétótól akkor is tartaniuk kell, ha egyébként a költségvetési törvényjavaslat megalapozott lenne. Ezt aggályosnak tartom.

Végül, tisztelt Ház, kedves képviselőtársaim, néhány szót a nyugdíjról, a nyugdíjasokról. Az elmúlt napokban önök több nyilatkozatot is tettek a nyugdíjasok megnyugtatására. Ezekben a nyilatkozatokban azt hangsúlyozták, hogy a Fidesz, illetve a kormány megvédi a nyugdíjakat, megvédi a nyugdíjasokat. Ebben a törvényjavaslatban is büszkén hangsúlyozzák, hogy a nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni. Nézzük ennek a fordítottját, tisztelt Ház! Ugyanez a mondat azt is jelenti, hogy ennél jobb már valószínűleg nem lesz a nyugdíjasoknak, mert azokat a szabályokat, amelyek egy kedvezőbb gazdasági helyzetben lehetővé tennék, hogy ne csak megőrizzük a nyugdíjak reálértékét, hanem növeljük is, önök megváltoztatták. Most már mindössze annyit ígérnek a nyugdíjasoknak, hogy megőrzik a nyugdíjuk reálértékét; ez azt jelenti, hogy mindenki, aki ma nyugdíjas Magyarországon, arra számíthat, hogy ennél a helyzetnél, amiben éppen most van, már nem lesz jobb, legalábbis ha a Fidesz gazdaságpolitikája és társadalompolitikája érvényesül.

(17.20)

Tisztelt Ház! Összegezve: szomorúan tapasztaltuk, hogy a benyújtott törvényjavaslatban olyan kérdéseket próbálnak szabályozni, amelyeknek semmi köze a pénzügyi stabilitáshoz. Azokban a kérdésekben pedig, amelyeknek lenne köze a pénzügyi stabilitáshoz, nevezetesen a kormány gazdaságpolitikájáról van szó, hibát hibára halmoznak, és ezért a gazdaságpolitikájukkal zsákutcába viszik az országot. Nem késő; tisztelettel kérem, sőt, javaslom, forduljanak vissza.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu