DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a KDNP-frakció vezérszónoklatát nem hallhattuk meg, mert bizonyára némi inspiráló gondolatra abból is számíthattam volna, mint ahogy az előző két vezérszónoklatot is figyelemmel kísérve mindkettőben voltak olyan elemek, amelyekre majd próbálok magam is reflektálni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az az államháztartási törvény, amelynek a kicserélése van most napirenden, csaknem húsz évvel ezelőtt született meg, és hét hónapig tartott a parlamenti vitája. Nyilván nem volt minden ülésnapon napirenden, de a kihordási ideje, a feldolgozási, megemésztési ideje hét hónapig tartott. Egyetértek mindazokkal, akik azt mondják - vagy ha nem mondják, így gondolják -, hogy a maga idejében az egy korszerű törvénynek volt mondható, noha mára, ahogy ezt Dancsó képviselőtársam mondta, számokkal illusztrálva, valóban számos helyen elavult és áttekinthetetlenné vált. Azért említem ezt meg, mert ennek a törvényjavaslatnak, amely előttünk van, a kihordási ideje, ha mindent beleszámolok, kettő hét lesz. Ez már magában hordja azt, hogy ez is egy koraszülött lesz, mint a törvények döntő többsége, amit itt meghoztak zömmel önök, majdnem kizárólagosan önök. Tehát ez sem lesz kihordva, és azokat a gyerekbetegségeket, azokat a gondokat magában fogja rejteni, amelyeket a jelenleg hatályos törvény is még magában rejt.

De hogy valami kedvezőt is mondjak: mit tartok én erényének ennek a törvényjavaslatnak és az előterjesztőknek? Amellett, hogy ez időszerű, tehát nagyon időszerű, hogy ezt idehozta a kormány, még néhány egyéb erényt is fogok említeni, de hadd utaljak előtte arra, amire Szekeres képviselőtársam már utalt, hogy én jó fél esztendővel ezelőtt nagyon örültem annak a hírnek, annak a hivatalos jelentésnek vagy tájékoztatónak, amit Navracsics miniszterelnök-helyettes küldött a parlamenti képviselők számára, hogy tudniillik a kormány a jogalkotási programjába felvette a közpénzügyi törvényt. Júniusra tervezte a kormány ennek a tárgyalását. Ezt követte a másik miniszterelnök-helyettesnek egy hasonló levele, ami a második ciklusra, második időszakra szóló jogalkotási törvényt tartalmazta, ebben már nem volt a közpénzügyi törvény.

Most azon kívül, hogy sajnálom, hogy ez nem készült el, nem tudom a műfaját ennek a törvénytervezetnek, tisztelt képviselőtársaim, hogy most vajon ez a közpénzügyi törvény helyett van vagy ez egy másik valami, és még létezik a kormány szándékai között mégiscsak a közpénzügyi törvény, vagy azt már el kell felejtenünk. És egy még régebbi nosztalgiámat is hadd osszam meg önökkel: tíz évvel ezelőtt, az igen tisztelt akkori első Orbán-kormány időszakában államszámviteli törvényt emlegetett az akkori fideszes képviselőtársam, és nem tudom megállni, ne haragudjon rám Dancsó képviselőtársam, akit én nagyon tisztelek, és a bizottságban sokat vitatkozunk, ön is azok között volt tíz évvel ezelőtt, akik erről a pulpitusról elmondták, hogy időszerű lenne egy államszámviteli törvényt alkotni, mert az lehetetlen dolog, hogy a közpénzekkel való elszámolásokat, zárszámadást kormányrendelet regulálja.

(14.30)

Elmondta ön mellett - talán lehet így fogalmazni - nagyobb név is az önök frakciójából, Varga Mihály vagy elmondta Font Sándor. Most önök ezt elfelejtették. Rég volt, tán igaz se volt - hogy van ez?

Ez a törvénytervezet, amiről most szó van, ezeket a hiányosságokat mind pótolni fogja? A közpénzügyi törvényben remélt szabályokat is meg az államszámviteli törvényben nem létező szabályokat is? Vagy egyáltalán mit akar ez? Mit fog tudni megoldani? Lesz, amit meg fog tudni oldani, és lesz, amit nem fog tudni megoldani. Megpróbál például fogalmakat definiálni, ezt javára írom. Messze nem határoz meg vagy nem is kísérel meghatározni olyan fogalmakat, amelyek nélkül az államháztartás jó vezetése, hatékony vezetése vagy ahogy itt elhangzott, a rend, az erős állam, a közpénzek ügyében a rend megteremtése nem képzelhető el.

Olyan klasszikus fogalmakra gondolok, mint amit Magyary Zoltán - nevét említettem az imént - mondott, például az ex lex helyzet szabályozása. Mi van akkor, ha olyan helyzetbe kerül a kormány, hogy nem tudja a törvénytervezetet a parlament elé terjeszteni, vagy a parlament nem hajlandó azt a törvényjavaslatot megszavazni? Mi van az indemnitással, ami olyan intézménye a költségvetési jognak, ami akkor kerül szóba, amikor az év végéig - amihez közeledünk -, december 31-éig nem lesz megalkotva az ország jövő évi költségvetése? Nyilván nem fog a világ összedőlni, az élet megy tovább. Erre vannak intézmények. Indemnitási törvényt kell alkotni.

Megjegyzem zárójelben: roppant időszerűnek tartanám az indemnitási törvény megalkotását azt követően, hogy visszavonná a tisztelt kormány azt a költségvetési törvényjavaslatot, ami ezer sebből vérzik, és vállalná azt a következményt, ami szakmailag a világon semmit nem jelent - persze politikailag mást is jelentene, ezt én tudom -, hogy egy tisztességes költségvetési törvényjavaslattal áll elő a jövő év első felében, első hónapjaiban, és addig egy indemnitási törvénnyel megy tovább az élet. Az egytizenketted szabály: addig a kiadásokat lehet az előző törvény alapján finanszírozni, és a bevételeket is be lehet szedni a hatályos adótörvények szerint. Ezzel sem foglalkozik a törvénytervezet.

De hogy a javára írjak valamit: szemben Szekeres képviselőtársammal, azt inkább előnynek tartom, mint hátránynak, hogy a jelenlegi négy alrendszerből két alrendszert csinál a törvényjavaslat tevője, tudniillik a társadalombiztosítási alapokat és az elkülönített állami pénzalapokat integrálja a központi költségvetésben.

Ez számomra szakmai szempontból az áttekinthetőséget növeli, és aminek külön örülök, hogy végre elvileg legalábbis lehetőség lesz arra, hogy a központi költségvetés egészét az Állami Számvevőszék auditálja, mert ez eddig nem így volt. Többször elmondtam, itt is elmondtam, és ha úgy tetszik, ennek azért örülök, mert noha a számvevőszéki törvényt a legrosszabb sarkalatos törvényeknek tekintem, ettől függetlenül egy rossz törvénnyel is lehet jól dolgozni, ha nagyon nekidurálja magát a Számvevőszék, és képes lesz arra, hogy a jövő évtől számítva a központi költségvetés egészét auditálja; inkluzíve társadalombiztosítási alapok és állami pénzalapok. Ezeknek jelenleg magánkönyvvizsgáló az auditora, amit azért nem tartok jónak, mert egyrészt erre van a Számvevőszék, hogy ezeket a vizsgálatokat elvégezze, hitelesítse, ha tudja, ha kell, ha lehet, ezeket a pénzügyi beszámolókat. Másrészt pedig azért a társadalombiztosítási alapok könyvvizsgálója ne legyen már Big Four valamelyike, nemzetközi auditorcégek! Tehát a dolog a helyére kerül, azt remélem. Ez tehát pozitívum.

Tulajdonképpen azt is idesorolom, hogy expressis verbis a kormány kimondja, hogy az államháztartásban a könyvvezetés és a pénzügyi beszámolók készítése pénzforgalmi elvek alapján fog történni, mint ahogy jelenleg is történik. Annak ellenére becsülöm ezt az egyenes beszédet, ha úgy tetszik, hogy nem köntörfalaz és nem hiteget senkit sem abban, hogy az úgymond korszerűbbnek nevezhető, eredményszemléletű elszámolást alkalmazza, amit főleg az angolszász országokban és az Európai Unióban is használnak. Ebből rengeteg probléma származik, mert folyton magyarázkodni kell majd, hogy nem annyi az ám kérem, hanem ennyivel kevesebb, mert ez eredményszemléletű.

Mondok rá egy példát. Az Európai Bíróság úgy döntött a közelmúltban, hogy azt az áfát amit a vállalkozók nem kaptak vissza, mert úgymond nem folyt még be elegendő áfa a központi büdzsébe, ez egy pénzforgalmi szemléletű gyakorlat volt, miközben a vállalkozó eredményszemléletben kénytelen volt már akkor az áfát befizetni, vagy esedékessé vált az áfa befizetése, amikor a számlát kiállította. Jóllehet az ellenérték még nem folyt hozzá be, ő már köteles volt áfát fizetni az adóhivatalnak, ő viszont nem kapta meg a visszaigénylés lehetőségét azért, mert még a partnere nem fizette be a megfelelő áfát. Nos, az eredményszemléletű számbavétel ezt a dolgot kezeli, és emiatt 250 milliárd forintnyi likviditási zavar van a költségvetésben. Ez a pénz nem veszett el egyébként, hála istennek, csak nem a költségvetés rendelkezik vele, hanem vissza kell juttatnia.

Ennél is nagyobb probléma talán az ebben a kétféle felfogásban, hogy úgy döntött a tisztelt kormány szeptemberben, hogy az égisze alá tartozó fejezetek mintegy 600 milliárd forintnyi maradványtartási kötelezettséget kell hogy tudomásul vegyenek, magyarul, ennyi pénzt zároltatott, nem engedi elkölteni, miközben ez lényegében el van költve vagy elkölthető eredményszemléletben, hiszen kötelezettségvállalás van mögötte, csak nem lesz kifizetve. Ezeket eltakarja a pénzforgalmi szemlélet, amiből gondok lehetnek az áttekinthetőség, az átláthatóság szempontjából.

Ezért is van az, hogy az Európai Unió költségvetése kétféle előirányzatot hagy jóvá: a kötelezettségvállalási előirányzatot és a kifizetési előirányzatot. Mi, magyar parlamenti képviselők vagy az érdeklődő állampolgárok csak egyet látunk belőle: a kifizetéseket, a december 31-éig befolyt pénzeket, a december 31-éig történt kifizetéseket, miközben - fecseg a felszín, hallgat a mély - sokkal jelentősebb pénzmozgások vannak a háttérben. Ezzel együtt azt mondom, hogy rendben van, legyen pénzforgalmi szemléletű a beszámolókészítés, zárszámadás-készítés, a könyvvezetés a központi költségvetési szerveknél, csak ez egy nagy veszély a kormány számára, hogy állandóan magyarázkodnia kell, hogy most akkor mi mennyi.

Tisztelt Országgyűlés! A kisebbségi véleményben már említést tettem arról, hogy ennek a tervezetnek az egyik fő gondja, hogy elvi tisztánlátást nem igyekezett megteremteni, és olyan letisztult és Európa-szerte alkalmazott elveket, államháztartási elveket, könyvvezetési elveket, költségvetési elveket nem definiált, nem tett a helyére, amikről már említést tettem. Ezek közül megemlítem például az n-2-es szabályt, amit ismerünk. Azt jelenti, hogy a 2012-es költségvetési évre vonatkozóan fel kellett volna tüntetni a törvényjavaslatban a 2012-es javaslatot, a 2011-es várhatót vagy módosított előirányzatot és a 2010-es tényszámot, amiről már a zárszámadás elkészült. Három éve! Így jön ki az n-2, és a hároméves idősorokat prezentálni a képviselők számára, hogy lássák, hogy három év alatt milyen tendenciák voltak még, hogyan mozgott el. Nincs ilyen szabály sem rögzítve a kerettörvényben, és a gyakorlatunk sem ilyen. Ha egyetlenegy évet vetít ki a mindenkori költségvetés, és azt jelenteti meg a Magyar Közlönyben a kormány, akkor nincs mihez hasonlítani, nincs összehasonlíthatósági lehetőség.

A másik, ami legalább ennyire izgalmas vagy talán még izgalmasabb, ez az ésszerű részletesség elve, amiről az alaptörvény beszél. Mennyire kell és milyen módon kell részletesnek lennie egy költségvetésnek? Kérem szépen, Mengyi Roland képviselőtársam mondta, a gazdasági bizottság többségi előadója egy órával ezelőtt, hogy kicsi a mozgástere a kormánynak.

(14.40)

Ezen megdöbbentem. Olyan nagy mozgástere a kormánynak a közpénzek kezelésében, elköltésében, felhasználásában, mint Magyarországon, ilyen egész Európában nincs. Ez relatív. A parlamenthez képest, a parlament költségvetési jogából olyan sokat zsákmányolt el az elmúlt húsz esztendőben a mindenkori kormány, hogy itt nekünk tulajdonképpen a gombnyomogatáson kívül nem sok minden hatáskörünk maradt. Tessék csak végiggondolni: mit csinálunk? Jó, vitatkozunk, vezérszónoklat, kétperces, et cetera - de végül ki dönti el, hogy hová kerülnek a pénzek? A kormány dönti el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, azért, mert a részletesség elvét nem alkalmazza, nem hajlandó alkalmazni a parlament, és nekem azt mondja a költségvetési bizottsági vitában a kormány képviselője, hogy de hiszen ott vannak a különböző előirányzatok, fejezet, cím, alcím, működési előirányzat és egyebek. Rendben van, de a költségvetésnek nemcsak ez a struktúrája létezik, amit úgy hív a szakma, hogy adminisztratív költségvetés; ez korrekt. Van egy közgazdasági struktúrája a költségvetésnek, ami arra ad választ - jobb helyeken, nálunk nem -, hogy mire költi el a pénzt a kormány.

A dologi kiadásoknak semmiféle specifikációja nincs. Itt olyan hatalmas összegek vannak bedobva, mint a gyeplő a lovak közé, amit a kormány úgy költ el, ahogy jónak látja. Hogy ő ebből mennyit utazik külföldre, mennyi reprezentációs költséget, mennyi gépkocsit vásárol vagy tart üzemben, ez teljesen az ő belügye, a parlament ezt nem írja elő, és nem köti meg a kezét a kormánynak. Mint ahogy abban sem köti meg a kezét, azt sem kívánja ő maga meghatározni, hogy milyen létszámokkal dolgozik a kormány apparátusa. Ez mind a kormány belügye. Van helyette egy személyijövedelem-előirányzat, és aztán ami abba belefér. Azt nem lehet megállapítani a költségvetésünkből, hogy az Alkotmánybíróság összlétszáma, azt hiszem, durván száz fő, hogy ebből mennyi az alkotmánybíró és mennyi a takarító személyzet. Egy darab számot fogunk jóváhagyni, vagyis fognak önök jóváhagyni. Ez képtelenség!

Olyan válaszokat szoktam kapni a kormány szakértői részéről, hogy megkötjük a kormány kezét. Dehogy! Létezik a flexibilitás elve, megint egy költségvetési elv. Persze hogy nem lehet mindent előírni, postaköltség, villanyszámlaköltség és egyebek, persze hogy nem lehet, az élet változik. Erre találták ki azt, hogy mondjuk, az előirányzatok 10 százaléka erejéig a kormány saját hatáskörében átcsoportosíthat. Hogyan lehet ellenőrizni ennek a költségvetésnek a végrehajtását, hogyha nincs részletes költségvetés a központi költségvetési szervek számára?

A javaslat preambuluma a következőt mondja. Az Országgyűlés az államháztartás egyensúlyának... s a többi, az ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése céljából alkotja ezt a törvényt. Az ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak a megteremtése. Nincs ilyen garancia, kérem! Nincs ilyen garancia, ahogy ezt Magyary Zoltán nagyon világosan leírta 1923-ban, hogy ha a kormány azt az előirányzatot, amire a parlament felhatalmazta, azt nem túllépve elkölti, és esetleg olyasmire költi, ami nemkívánatos, hogy így fejezzem ki magamat, nem akarok most szigeteket emlegetni, mert az már egy kicsit lerágott csont, de mondjuk, valaki úgy dönt, hogy az első külföldi útját a magas tisztségében Dél-Afrikában fogja kezdeni, és Johannesburgba elmegy harmadmagával egy hétre - megtörtént eset, nevet nem mondok, mert most nem ez a lényeg -, minden további nélkül megteheti, semmiféle törvényt nem sértett, semmiféle jogszabályt nem rúgott fel. Előírta neki bárki, hogy mennyi az ő utazási költsége, kerete, előirányzata? Nem.

Ezért mit ellenőriz ezek után az a valaki, aki azt ellenőrizni akarja? Nyilvánvalóan semmit, hiszen szabálytalanság nem történt. Megvannak az útiszámlák, a repülőjegy, minden, a napidíjat szépen elszámolták, csak éppen eltöltöttek egy hetet közpénzen, nem tudni, hogy miért.

Tehát ezek nagyon fontos elvek, amelyekre nem ad választ a törvényjavaslat készítője. Azt gondolom, hogy nyilván már le fog tudni valamit a kormányoldal ezzel a törvénnyel, ha ezt megalkotja, de nagy előrelépésre nem számítok. Különösképpen azért nem, mert az államháztartás helyi alrendszerében, tehát a 3200 helyi önkormányzatnál sem a most elfogadott önkormányzati törvény, sem a most elfogadás előtt álló államháztartási törvény nem ad megoldást. 3500 milliárd forint bevétel és kiadás fordul meg a helyi önkormányzati alrendszerben évente, 10 000 milliárd forintnyi a könyv szerinti értéke a 3200 helyi önkormányzatnak, és a kormány vagy nem tud, vagy nem hajlandó gondoskodni arról, hogy ennek a 3200 helyi önkormányzatnak a független pénzügyi ellenőrzése hogyan történjék meg.

Labdázik egymással a belügyi és a pénzügyi kormányzat. Hogy a pénzügyi kormányzat nem engedte meg a belügyi kormányzatnak azt, hogy úgynevezett állami könyvvizsgálókkal ellenőriztesse ezeket a beszámolókat, ez a kormány belügye, kérem! Ha nem tud megegyezni két minisztérium egymással egy nagyon fontos kérdésben, akkor szerencsétlen képviselő, mint jómagam, tesz egy indítványt, amit aztán persze nem fogadnak el szokás szerint, hogy akkor mégis mit lehetne csinálni.

Azt mondja Tállai államtitkár úr az önkormányzati törvény vitájában, hogy majd a Kincstár megoldja ezt a kérdést. Tisztelettel jelentem, akkor vagy ő nem tudja, hogy a Kincstár mit ellenőriz, mi a különbség a kincstári ellenőrzés funkciója, feladata és a könyvvizsgáló, illetve az auditor funkciója között, akkor ezek olyan szakmai hiányosságok, hogy akkor ne beszéljünk itt ilyen kérdésekről! Akkor a kormány mondja azt, hogy kérem, nem tudom, mi az, hogy külső ellenőrzés. Mint ahogy azt sem tudja, hogy mi a belső ellenőrzés, mert itt olyan fogalmak szerepelnek ebben a tervezetben, mint a belső kontrollok rendszere. Tegyük a kezünket a szívünkre: tudja azt itt valaki, beleértve magamat is, hogy mi az, hogy belső kontrollok rendszere? Nem tudjuk, kérem, jelentkezzen, aki tudja, és fejtse ki nekem, szívesen meghallgatom.

Ez egy mechanikus fordítása az angolszász terminológiának, az internal control systemnek, nem végiggondolt, bár nagyon fontos intézmény, de ezt beletenni, és oldalakon keresztül, nem tudom, hány paragrafuson keresztül ezt rágni a fülébe olyan intézményeknek, amelyeknek tulajdonképpen nincs is belső ellenőre, ezek komolytalan szabályozási szándékok.

Tehát számos olyan szakmai kérdés nincs végiggondolva, ami megoldható lenne, mert mi kellene ehhez? Tisztességes szakmai párbeszéd a szakmával, az ellenzéki szakértőkkel, és meg kellene ezeket jobban rágni, emészthetővé tenni, mert egyenlőtlen. Vannak ennek a törvénytervezetnek jól kidolgozott részei, legalábbis ahogyan én meg tudom ítélni, az államháztartás informatikai rendszere szerintem szépen össze van szedve. Persze, némi malíciával vagy némi - hogy is mondjam - iróniával mondhatom, hogy meg is lehet érteni, hiszen jó tíz évvel ezelőtt kapott az akkori pénzügyi kormányzat több mint egymillió dollár japán és világbanki támogatást és segélyt arra, hogy tegye rendbe az államháztartás informatikai rendszerét. Tehát éppen meg volt ez akkor kellőképpen finanszírozva, de földet rá, nem tudjuk, hogy a pénz hová lett konkrétan, auditálása nem volt ennek a két jelentős tételnek; rég volt, de ettől még igaz volt. Azt gondolom, a lényeg az, hogy remény van arra, hogy egy tisztességes informatikai rendszer fog kialakulni az államháztartáson belül, és a központi költségvetési szerveknek az a törzskönyvi nyilvántartása, amit a Kincstár készít, az látható a kincstári honlapon, bárki részéről hozzáférhető.

És nemcsak ezek az információk lesznek hozzáférhetők, hanem azok az információk is, amelyek a független ellenőrzés megállapításait tartalmazzák. Ha tehát a Számvevőszék auditál egy fejezetet vagy egy központi költségvetési szervet - nem túl sokat auditál egyébként -, akkor azok az információk ugyancsak jelenjenek meg ezeken a listákon. Mint ahogy azt is fontosnak tartom, erről is beszéltem az imént, hogy tisztába kellene tenni az államháztartást mint nagy rendszert, és az ugyancsak fontos kormányzati szférát mint nagy rendszert, a kettő közötti különbséget. Erre nem tett kísérletet ez a törvényjavaslat.

(14.50)

Itt egy hézag van, kilógnak a sorból olyan jelentős intézmények, mint mondtam - mint a nagy médiumok és például a Nemzeti Vagyonkezelő Részvénytársaság, vagy akár a Nemzeti Bankot is mondhatnám -, amelyek nem részei az államháztartásnak. Csak akkor tegyük a helyére a kérdéseket, és akkor próbáljuk meg azt tisztázni, hogy amikor államháztartási törvényről beszélünk, akkor miről van szó. Mert az, hogy itt miről van szó, tulajdonképpen egyértelműen nem derül ki ebből a törvényjavaslatból. Én tettem jó néhány módosító indítványt, megint abban a reményben, amit Deák Ferenctől tanultam, hogy a siker reménye nélkül is teszem a dolgomat, amíg erőm, képességeim bírják. Ha önök nem fogadják el, rendkívül sajnálni fogom; ennyit tehetek, ennyit.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu