VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvetően továbbviszi a korábbi államháztartási törvény több rendelkezését, természetesen több változással. Amiért nagyon fontosnak tartottuk volna, hogy egy sokkal pontosabb fogalommeghatározásokkal, sokkal pontosabb célkitűzésekkel teli törvényt alkosson meg a tisztelt Ház, az az, hogy Magyarország most már hosszú ideje folyamatosan, gyakorlatilag az európai uniós csatlakozása óta túlzottdeficit-eljárás alatt áll. A kormány azért, hogy megtévessze a magyar társadalmat, rendszeresen sikerpropagandát folytat, és azt mondja, az Európai Unió elismeri, hogy Magyarország költségvetési hiánya 2012-ben a megcélzott 3 százalékos szint alatt marad.
A kormány csupán két dolgot felejt el. Hogyan lehetséges ez a 3 százalék alatti hiánytartás? Úgy, hogy föléljük 12 év magán-nyugdíjpénztári megtakarításait. El szeretnék adni azt a részvényvagyont, amit elvettek 3 millió ember magán-nyugdíjpénztári vagyonából. A másik, amit elhallgat a kormány, az pedig az, hogy az Európai Unió pénzügyi biztosa, Olli Rehn, hozzátette azt, hogy 2013-tól fogva azonban ismét elszáll a magyar költségvetési hiány, ismét 3 százalék fölött leszünk, és ismét nőni fog az államadósság.
(15.40)
Ebben nem csupán nemzetközi szervezetek értenek egyet, de általánosnak mondható elemzői konszenzus van e téren kialakulóban. Amiért fontos lett volna, hogy ez a törvény jól sikerüljön - ez nyilván csak a technikai kereteket adja meg -, az az, hogy kitűzött a kormány korábban egy adósságplafont, kitűzött bizonyos célkitűzéseket, aztán, a következő törvényjavaslat tárgyalásánál is látni fogjuk, ezeket folyamatosan föladta. Mi az, amit nem kezelt az aktuális problémák közül az előttünk fekvő törvényjavaslat?
Államtitkár úr minden bizonnyal emlékszik arra, hogy a 2010. év végén és 2011 első hónapjaiban is bizonygatta a kormány hosszú ideig azt, hogy sikerült a 3,8 százalékos hiánycélt tartania a kormánynak, eredményt értünk el, ezzel kampányoltunk az Európai Unióban, miközben egyébként a szakmai sajtóban már régóta arról cikkeztek, hogy az önkormányzatoknál ismeretlen ugyan, hogy mekkora a hiánytúllépés, de egészen biztos, hogy jelentős. Az önkormányzati alrendszerben az eredeti hiánycélnak kétszerese teljesült, és erről az államháztartás információs rendszerének elégtelen működéséből adódóan halvány fogalma nem volt a magyar kormánynak.
Azzal járattuk le magunkat hosszú évek deficiteljárása után, amit az Európai Unió velünk szemben folytatott, hogy kampányoltunk egy olyan adattal, amiről már akkor köztudott volt szakmai berkekben, hogy nem fog teljesülni. Mi abban bíztunk, hogy a kormány megújítja az államháztartás információs rendszerét, gondoskodik arról, hogy az önkormányzatoktól időben megérkezzenek az adatok, gondoskodik arról, hogy azt a féket beiktassák a rendszerbe, ami a hiány elszállását megakadályozhatná a jövőben, ez azonban az előttünk fekvő törvényjavaslatból nem derül ki, illetve nem történt meg. Meg szeretném kérdezni majd államtitkár urat - és biztatnám ez úton is arra, hogy elődeitől eltérően vegyen kedves részt venni a vitában -, hogy mi ennek az oka, ugyanis a magyar gazdaság sérülékenységét ezek a hibák a továbbiakban is természetesen fokozni fogják.
Amit nagyon fontosnak tartanék, és ezt rögzítettem volna az államháztartási törvényben, hogy hatástanulmányokra, a hatástanulmányokban szereplő számok megalapozását jelentő módszertan közzétételére minden egyes költségvetési törvényjavaslat kapcsán szükség lenne. Nem csupán a jogalkotási törvény követelte volna meg, hanem a szakmai tisztesség is azt, hogy az Országgyűlés elé amikor behoznak egy törvényjavaslatot, akkor ne úgy döntsünk róla, mint mondjuk, az 500 milliárd forintos költségvetési veszteséget jelentő egykulcsos adórendszerről, amikor a kormány semmilyen hatástanulmányt nem mutat, semmilyen utánaszámolást, adószimulációs vizsgálatot nem végzett, csak a hasára ütött, és azt mondta, hogy hát, ez úgy körülbelül jó lesz, ez majd élénkíteni fogja a gazdaságot. Ez sem a szakmai tisztességnek, sem pedig az államháztartási törvény rendelkezéseinek nem megfelelő gyakorlat.
Nagyon fontosnak tartom azt leszögezni, hogy nemcsak a hatályos alkotmány, hanem a jövőre életbe lépő alaptörvény értelmében is az Országgyűlés joga a költségvetés megalkotása. A kormány a saját határait már több ízben feszegette, legutoljára ez év szeptember közepén, amikor elrendelt egy úgynevezett maradványtartási kötelezettséget 577 milliárd forint értékben, és további 37 milliárd forintot zárolt. Hivatalos indoklás szerint az irányítása alá tartozó intézményeknél gyakorlatilag, ha megnézi valaki a kormányrendelet mellékletét, akkor kiderül belőle az, hogy több olyan intézmény is van itt, ami nem tartozik a kormány irányítása alá, és mégis maradványtartási kötelezettséget írtak elő számára.
Mi is volt ezzel a probléma? Hát, hölgyeim és uraim, először is az, hogy maradványtartási kötelezettség a jelenleg hatályos államháztartási törvényben nem szerepel. Előirányzat-maradványokról ír a törvény, az azonban roppant furcsa, hogy a kormány egy több mint 600 milliárd forint értékű megszorításra készteti a minisztériumokat, az irányítása alá tartozó szerveket és még azokat az intézményeket is, amelyek fölött egyébként nem diszponál, 600 milliárd forint kötelezettséget ír már szeptember közepén elő az intézmények számára azért, hogy végre tudja hajtani a megszorító intézkedéseit. Ez nem egyéb, mint egy alkotmányos korlátnak az áthágása, az alkotmányosság lábbal tiprása, ugyanis a magyar alkotmány jelenleg is kimondja és a jövőre életbe lépő alaptörvény is kimondja azt, hogy az Országgyűlés joga a költségvetés megalkotása.
Én ennek érdekében azt kezdeményezem, hogy a kormány vegye fontolóra azt a javaslatot, hogy minden esetben országgyűlési jóváhagyáshoz kelljen kötni az ilyen hasonló költségvetési módosításokat. Ugyanis ha a kormány saját hatáskörben az Országgyűlés által megalkotott költségvetési törvényt felülbírálja, több száz milliárd forintról anélkül dönt, hogy erről az Országgyűlés előzetes jóváhagyását kérte volna, azzal gyakorlatilag elvonja azt az alkotmányos jogát az Országgyűlésnek, hogy határozzon a költségvetésről. Én a demokratikus elvek helyreállításának érdekében, az Országgyűlés hiteles tájékoztatásának érdekében azt kérem az államtitkár úrtól és az államtitkár úron keresztül a kormánytól, hogy ezt a nagyon fontos demokratikus jogelvet, ezt a szakmai követelményt legyenek kedvesek a későbbiekben helyreállítani, és azt a csorbát, amit most itt föltártunk az államháztartási törvény folytán, legyenek kedvesek kiküszöbölni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(Dr. Szűcs Lajos elfoglalja a jegyzői széket.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés