BALOG ZOLTÁN közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy már második alkalommal leplezi le magát, hogy mennyire nem zavarják a tények sem a kérdéseit, sem a megállapításait illetően. Célja kizárólag az, hogy olyan létező és nem létező jelenségeket varrjon a kormány nyakába, amelyekhez annak semmi köze nincs.
Mi közünk van például az ön által említett etnobizniszhez? Legfeljebb annyi, hogy ahol bűncselekmény gyanúja merül fel, ott feljelentést tegyünk; ezt megtettük. Mi közünk a budapesti romaügyi biztos pozíciójához? Még ennyi közünk sincs hozzá. Megdöbbentő, brutális bűncselekményeket sorolni, és azokat szembeállítani a nemzeti felzárkózási stratégiával, amelynek még a nevét sem sikerült eltalálnia, olcsó fogás és értelmetlen is, hiszen az a stratégia és cselekvési terv célja, hogy segítsen éppen ezeken a kiszolgáltatottságban élő embereken. Ajánlom, és ismét kérem, hogy olvassa már el legalább egyszer a stratégia "Közbiztonság" című fejezetét, ahol pontosan erről van szó, amiről úgy beszél, mintha ez hiányozna a stratégiából.
Ön a kisebbség helyzetének elmúlt egy év alatt bekövetkezett romlásáról is beszél. Most akkor a kisebbség helyzete romlott vagy a többségé? Melyiket akarja védeni? Ismeri ön a számokat egyébként? Például azt, hogy nőtt azoknak a roma és nem roma, mélyszegénységben élő embereknek a száma, akik ma az állam által szervezett programban dolgoznak és dolgozhatnak? Hallott már az Útravaló-ösztöndíjprogramról, amely a legnagyobb az elmúlt húsz évben? És hallott-e arról, hogy ebben ma már csak azok kapnak támogatást, akik valóban teljesítményt mutatnak föl? Hallott-e már a szociális földprogramról, amelynek keretében több száz önkormányzat kapott támogatást saját földjén gazdálkodásra a helyben lakó munkanélküliek bevonásával? Szemmel láthatóan ön ezeket a tényeket nem ismeri, nem hallotta.
Hallott viszont az Azori-szigetekről, sikerült a Népszava stílusát is elsajátítania. Ha ismerné a magyar állam működési rendszerét, akkor viszont azt is tudnia kellene, hogy az önkormányzatok és ezek képviselői, akik az említett tanácskozáson jártak, a kormánytól függetlenül működnek. A nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát sem ők készítették, ők a saját dokumentumukat mutatták be a tanácskozáson.
Ami pedig a kormány stratégiáját illeti, az a nyomdaköltségen kívül egyetlen fillérjébe sem került az adófizetőknek, mert az államtitkárság munkájának részeként készült el. Ha kijön a nyomdából, ígérem, küldök önnek - a számla másolatával együtt - egy példányt, hiszen, képviselő úr, méltatlan önhöz, hogy már másodszor szólal fel úgy, hogy nem ismeri a tárgyat, amit az ön frakciója több hónapja megkapott, de a mai napig egyetlen sorban sem sikerült elmondani róla a véleményüket. Persze beszélni mindig könnyebb, mint írni, netán dolgozni; mi az utóbbit választjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés