ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nemény András képviselőtársam által mondottakhoz szeretnék pár gondolatot hozzáfűzni. Annak idején részese és alapítója voltam a közép-dunántúli régió megalakulásának. Mi szerettünk volna akkor Győr-Moson-Sopron irányába menni, de aztán volt egy fölsőbb utasítás, döntés, hogy mi mégsem mehetünk abba az irányba, hanem Komárommal együtt kell egy régiót alkotnunk. De amit ki szeretnék ebből hangsúlyozni: a megyei területfejlesztési tanácsok voltak valóban azok a szegmensek, amelyeknél az összes térségi társulás, tehát az abban a megyében megalakult összes térségi társulás elnöke tagja volt magának a területfejlesztési tanácsnak.

A régióknál elsődlegesen a megyei közgyűlések elnökei, megyénként egy-egy társulás elnöke kapott szerepet, és ezek általában nem a kistelepülésekről jöttek, hanem a meghatározó, nagyobb településekről. Maga az elosztási szisztéma szerint is, nyugodtan lehet mondani - és itt nem számítom bele azt a pártpolitikai tevékenységet, amely az uniós forrásoknál is fellelhető volt -, általában városi szintre koncentrálódtak a beruházások a regionális tanácsok területéről is. Tehát nagyon pici esélye volt egy kistelepülésnek arra, hogy a régiós szintű pályázatoknál adott esetben sikerre tudja vinni a saját pályázatát.

Amikor a LEADER-ek megjelentek, az adott egy óriási nagy lélegzetnyi lehetőséget és esélyt a kistelepüléseknek, csak tudjuk, hogy ebben az elmúlt két évben, meg a LEADER-csoportok megalakulása körül is óriási nagy gondok, feszültségek voltak, és tudjuk és tapasztaljuk azt is, hogy nagyon sok területen volt visszaélés is a LEADER-csoportoknál. Tehát most is úgy fogalmazok, hogy maga a megyei területfejlesztési tanácsok léte és a találkozás a térségi társulásokkal, valamint a településekkel, egészen biztosan közelebb visz a településekkel, mint adott esetben a regionális döntési mechanizmus, ahol a megyei közgyűlés elnöke és egy-egy térségi társulás elnöke van csak bent.

Forrás: parlament.hu