SCHÖN PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általános vitában szocialista képviselőtársaim emlegették, hogy szerintük ez a javaslat versenyellenes, és ezért az Európai Unió el fogja meszelni az országot.

Ezzel kapcsolatban be is adtak egy módosítót, amely arról szólna, hogy az állam ebben a formában nem venné át a cégek ügyfeleit. Viszont felhívnám arra a figyelmüket, hogy amennyiben el is fogadja a parlament az ennek megfelelő szabályozást, amit önök javasolnak, akkor sem változik érdemben semmi. Ugyanis a törvény kimondja, hogy ezen szolgáltatásokat a jövőben csak ez a nemzeti mobil fizetési szervezet folytathatja, magyarán: a cégek ügyfelei így is, úgy is át fognak vándorolni az új céghez, és a régi céggel így is, úgy is fel fogják mondani a szerződést. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu