Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztánlátás végett, olyan esetekről beszélünk legtöbbnyire, amikor is a károsult már sokszor többet fizetett vissza, mint amennyivel eredetileg tartozott vagy mint amennyit felvett, ezt követően ingatlanját elvesztette, élete végéig adósrabszolgának számít, és a leendő fizetéseiből pedig letilthatnak bizonyos összegeket, akár a harmadát, akár a felét. Tehát látható, hogy élete végéig nem szabadulhat a károsult, ha nem segítenek neki.

Gyakorlat emellett a pénzintézetek részéről, hogy követeléseiket eladják olyan behajtó cégeknek, amelyek a bírósági végrehajtási eljáráson kívül, annak esetleges garanciái nélkül értékesítik az ingatlanokat, ami szintén elfogadhatatlan jelen pillanatban is Magyarországon.

Végül a legfontosabb az lenne, ami felé az előterjesztésünk mutat, hogy a bajba jutott hiteles ingyenes jogi segítséget is kaphasson, hiszen a nagy pénzintézetek és végrehajtói irodák, cégek tevékenységével szemben egyedül így tudnak tárgyalópotenciált vagy erőt felmutatni. Jelen pillanatban is óriási problémát jelent az, hogy a kisember általában azt sem tudja, hogy hová kell fordulni a bajával, problémájával. A Jobbik ezen szeretne segíteni azáltal, hogy az ingyenes jogi segítség lehetőségét is meglebegteti, és hosszú távon elérhetővé teszi bárki számára.

Az előterjesztés másik fele pedig teljesen egyértelmű: az életen át tartó adósrabszolgasággal szemben szeretnénk fellépni, amellett, hogy folyamatosan tiltakozásunknak adtunk hangot ezzel szemben az utóbbi időben is. Kérem, hogy ne tegyenek úgy, mintha ez a probléma nem létezne, és még egyszer mondom, ne kezdjenek el téli szünetet úgy, hogy Magyarországon bárkivel meg lehessen csinálni azt, ami előttünk szerepel, adósrabszolgaságban lehessen tartani, el lehessen venni tőle az ingatlanját, aztán ki tudja, milyen cégek fogják ezt a piacra dobni vagy ingatlankezelőkben összegyűjteni.

Végül pedig, a nemzeti vagyon olyan végleges elvesztéséhez járulnának hozzá azzal, hogyha nem figyelnének előterjesztésünkre, ami megbocsáthatatlan bűn, és aminek a következményei minden magyar emberre vissza fognak ütni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu