BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, a szólás lehetőségét. Tisztelt Képviselőtársaim! Megvallom őszintén, hogy ténylegesen nem értettem pontosan azokat a kirohanásokat, alkalmasint politikai indíttatású megjegyzéseket - bár a politikában sok mindent lehet csinálni -, amelyek megkérdőjelezik azt a szükségességet, hogy a Magyar Nemzeti Bankról mint nagyon fontos közintézményről új törvényt alkosson a tisztelt Ház.

Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném két alapvető dologra emlékeztetni önöket, hiszen valószínűleg tisztában vannak vele, még akik tagadják, azok is, hogy az új alaptörvény kötelezettséget ró a tisztelt Házra, hogy a Nemzeti Bankról alkosson sarkalatos törvényt. Ha megengedik, akkor a magánvéleményemet is melléteszem, hogy a Nemzeti Bankról szóló korábbi törvény kissé elavult. Mint ahogy nagyon sok ellátási ág, nagyon sok alrendszer, nagyon sok jogszabály, nagyon sok kerettörvény, ami az életünket befolyásolta, az elmúlt időkben, sőt a rendszerváltást követően előkerült diszfunkciójukkal, valamint azokkal a körülményekkel, amelyek a világ változásából is előállottak, sokak elavultak. Magyarországon nagyon sok törvény megújításra, újrafogalmazásra szorul, így állítom személy szerint is, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szintén megújításra vár, újat kell alkotni helyette. Két szempont van tehát; az egyiket elmondtam már, ez az alaptörvényi kötelezettség, a másik pedig, hogy harmonizálni kell a magyar praxist, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt a praxis oldaláról harmonizálni kell az uniós szabályokhoz is valamelyest, sőt a világtrendekhez is.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a törvényjavaslat, amit a kormány beterjesztett, erről szól többségében. Én nem állítom azt, hogy a törvényjavaslat tökéletes, mert ilyen nincsen. Emberben sincs tökéletes, magamat sem tartom annak, de úgy gondolom, hogy véleményem... (Dr. Józsa István: Csak nem?) Nem vagyok felfuvalkodott és beképzelt (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), igen, törekszem rá, de ez nem fog sikerülni, valószínű, egész életem végéig. Minthogy a tudás is, amikor az ember megismeri azt, hogy mit nem tud még, akkor rájön, hogy mennyire ostoba. Sőt azt is szokták mondani, Tessedikről is mondták, hogy a jó pap holtig tanul, és mégis bután hal meg. Én úgy gondolom, hogy szeretnénk okosak lenni, bölcsek lenni és olyan törvényeket hozni, ami jó az országnak. Maradjunk annál, hogy ne a tudásról beszéljünk, hanem a szándékainkról. Jó törvényt szeretnénk hozni, azért, hogy ez a törvény olyan kereteket és szabályokat alkosson a Magyar Nemzeti Bank és a monetáris politika tájékán, ami az ország hasznát szolgálja.

E kérdéskör után hadd mondjam el önöknek - tehát indokoltnak tartom -, hogy nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, milyen hiszterizált e törvény kapcsán a hangulat. Hát az, amit az LMP művel, meg a szocialisták, már megbocsássanak, nem akarok személyeskedni, de valahol arányt tévesztettek, és általában minden új törvénnyel kapcsolatban; valahol nagyon nagy érdekeltségek húzódnak meg mögötte, tisztelt képviselőtársaim, mert úgy tiltakoznak és úgy félnek, mint ördög a tömjéntől, hogy egy új törvény megszületik és netalántán más filozófiát képvisel, mint a korábban megszokott, más érdekkört képvisel, az ország érdekét esetlegesen, és nem egyéni, sőt kisebb, szűkebb csoportérdekeket. Én azt gondolom, hogy ezen a traumán tényleg át kell esni azoknak, akik nem az ország érdekeit szolgálják, hanem egyéni és szűkebb csoportérdekeket, hogy igenis Magyarországnak, a megújuló Magyarországnak új törvényekre van szüksége, jó szabályokra, amelyek átláthatók, transzparensek, és ténylegesen az ország hasznát igyekeznek biztosítani.

Azokkal a demagógiákkal és károgásokkal nem lehet egyetérteni, és fölöslegesek is szerintem, sőt a hiszterizált magatartás is, ami olyanokat mond, hogy: a Nemzeti Bank Függetlensége. Hölgyeim és uraim, ma a bizottsági ülésen megkérdeztem az alelnök urat - de ezt már az elnöktől is megkérdeztem korábban -, hogy mit ért pontosan a Nemzeti Bank függetlensége alatt. Nem fogják elhinni, egyik sem tudta pontosan megmondani. Beszélt mindenről, igen, mert maga a Nemzeti Bank menedzsmentje nem tudja, hogy miről szól az ő függetlensége. Bármi kérdés fölmerül, az átlátható gazdálkodás, a munkabér, a veszteség, a nyereség, vagy bármi más, a monetáris politikával kapcsolatos vélekedésünk, a tisztelt Ház képviselőinek azt mondja, hogy: az ő függetlensége. Hát azért rá kell döbbenteni szerintem a Magyar Nemzeti Bankot is, hogy ő mitől független. Mi szeretnénk, ha független lenne a napi politikától, és még fontosabb kérdés - itt az imént képviselőtársaim szóltak róla -, hogy a világ pénzügyi érdekkörétől legyen független, ne befolyásolják, mégpedig az ország kárára ne befolyásolják.

Érdekes azért a függetlenség fogalma, mert mondom, ha a munkabéréről volt szó, a havi 8 millió forintról, az egész világot fölrikácsolta, hogy az ő függetlenségét, a Nemzeti Bank függetlenségét és a monetáris politikát dönti romba az, hogy nem lesz 8 millió forint a fizetése. Magától nem lett volna szabad annyit fölvennie, hisz úgy gondolom, hogy a Nemzeti Bank tevékenysége kapcsán is azért alkalmasint kárai származtak az országnak. Kárai származtak azért, mert - egyetértve azzal, hogy fetisizálják, túlhangsúlyozzák többek között az infláció elleni harcot - egyet kell értenem képviselőtársammal és mindenkivel, aki ezt elmondta, hogy az inflációt monetáris politikával befolyásolni lehet, de monetáris politikával az inflációt csökkenteni csakis és kizárólag azt, amit a monetáris politikával idéztek elő. Tehát mielőtt még túlértékelnénk a Nemzeti Bank infláció elleni küzdelmét, tudomásul kell venni, hogy igen, a 90-es évek elején pontosan a jegybanki alapkamat megállapításával, a monetáris tanács döntéseivel nagyon komoly inflációt gerjesztettek az országnak, és a gazdaság rossz irányokat vehetett, azért, mert elértéktelenítették a magyar fizetőeszközt. Pontosan a monetáris politikájukkal. Ilyen szakmai tévelygéseket nem engedhet meg egy ország.

Én úgy gondolom, ma nagyon fontos - és itt egyet kell értenem azokkal, akik ugyan nem így értik, de a demokratikus közintézmény zászlaját lobogtatják -, hogy igen, lehetőség szerint minél kevesebb alkalommal lehessen egy döntést elnökre bízni. Közügyekről van szó, és nem lehet például egyszemélyi felelősség és csak egy személy vélekedése, mondjuk, a tartalékképzésről, mert, tisztelt hölgyeim és uraim, igen, azért, mert a tartalékképzésben nem volt kritérium, és maga az elnök döntött, károk származtak az ország pénzügyeiben. Igen, én nagyon üdvözölöm azt a szabályt az új törvénytervezetben, hogy a tartalékszabályozásban a monetáris tanács döntsön, és ne csak az elnök. Megvallom őszintén, hogy nem azért, mert nem bízom benne, hanem azért, mert több ember szakértelme helyes döntés irányába hozhatja a kérdéseket, és hasznára válhat az országnak.

Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérdeztem a függetlenséget a tekintetben is, hogy miért nem fogadják el - ezt korábban elnök úrtól kérdeztem - a parlament által, a törvényhozó hatalom részéről delegált felügyelőbizottság döntéseit, miért nem fogadja el a tisztelt Nemzeti Bank. A függetlensége miatt - volt a magyarázat. Képzeljék el! Miért nem fogadják el a Számvevőszék megállapításait, és miért nem vitatkoznak vele, áperte visszautasítják? A függetlenségre való hivatkozással. Hölgyek, urak, mindenkitől független a Nemzeti Bank? Mindenkitől, minden magyar érdektől független? Mi ez a fetisizált függetlenség? Igen, én meg tudom fogalmazni, mitől kell függetlennek lennie: a politikától és a külföldi és a csoportérdekektől, pénzpiaci érdekektől. Ezektől kell függetlennek lennie véleményem szerint - ha nem jól mondtam, kérem, javítsanak ki; el tudom ismerni, ha rosszul gondolkodtam e tekintetben.

Az eredmény kérdése. Az új törvényjavaslatban az van benne, ezt mondta képviselőtársam is, hogy az MNB döntése az, hogy milyen eredménnyel zár, és nagyon fontos, hogy az eredmény ne függjön a kormánytól, és ne legyen a kormánynak erre befolyása. Tehát a kormányt kell távol helyezni a Nemzeti Banktól, és nem a parlamentet.

Nagyon fontos és kiemelendő az a kérdéskör is a törvényjavaslatnál, hogy a Költségvetési Tanács és így a Nemzeti Bank elnökének személye az államadósság kérdésében akár vétót is emelhet.

(15.40)

Erősíti a fiskális politikát, ha ilyen lehetőséget kívánunk biztosítani a Nemzeti Bank vezetőjének.

Szóval, visszatérve a törvényjavaslatot megelőző kérdéskörre: nem helyes az, hogy nem veszünk tudomást annak a szükségességéről, hogy az alaptörvény elfogadása kötelezi a tisztelt Házat arra, hogy erről a fontos kérdésről sarkalatos törvényt alkosson. Kettő: nagyon rossz tendenciák vannak a függetlenség értelmezését illetően, és nagyon rossz értelmezések vannak a transzparenciát illetően. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon fontos dolog az, hogy a Nemzeti Bank gazdálkodásáról, eredményéről tudhasson az egész ország. Nem lehet eltitkolni. Hölgyek, urak, bármit kérdeztünk, a Nemzeti Bank elnöke azt mondta, hogy ez a függetlenség záloga.

Úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat, és ezt szeretném leszögezni, nem Simor Andrásról szól. A Magyar Nemzeti Bank jövőjéről szól, a Magyar Nemzeti Bankot köteles a törvényjavaslat majdan törvényként szabályozni. Az ott folyó munkát, az ország érdekét, a monetáris politikát és sok egyéb más, bankkal és fizetőeszközzel, pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatos feladatot kíván rögzíteni.

Belemehetnék részletesebb tanulmányozásába is, helyesebben demonstrálásába a törvényjavaslat paragrafusainak. Úgy gondolom, hogy erre azért még lesz a vita kapcsán lehetőségünk. Szeretném kérni képviselőtársaimat, ahol igazi szakmai kifogás van a törvényjavaslat valamely passzusát illetően, legyen az a képviselők oldaláról, a frakciók oldaláról, akár pedig az Európai Bank részéről is, ezek beépítésre fognak kerülni, amelyek jók, és az ország érdekét szolgálják. Presztízsből, mert ön mondta, vagy ő mondta, vagy én mondtam, ezért nem fogjuk elfogadni.

És ha megértené, kedves képviselőtársam, hogy ha nem az ön javaslatát fogadják el, de az ön gondolata benne van, az is siker. Ennyi az egész. Tudni kell élni azt a létet, amelyre a választók predesztinálták önt. Nem tudom, érti-e pontosan, mire gondolok. És ha nem veszi, akkor csak dühöngeni fog, és színjátékot csinálnak, ahogy szokták is, demonstrációval. Úgyhogy ne vegye bírálatnak, de tényleg unalmas, amikor Rubiconról beszélnek, utolsó demokratikus intézményrendszer felszámolásáról, sőt szerintem tűzvihar, árvíz, minden van manapság már, és akkor Orbán-fóbiájuk van.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Köztársaság miniszterelnökére az emberek szavaztak, az ő kormányára is. Tessenek tudomásul venni! Ez a kormány és ez a parlament, sőt a kormánypárti többség az országnak jót szeretne, helyes dolgokat szeretne. A szándék megvan, segítsenek hozzá, hogy ez tényleg így legyen. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. És javaslom, fogadják el a törvényjavaslatot, segítsék ennek megalkotását is.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu