SZILÁGYI PÉTER (LMP): Tisztelt Képviselőtársaim! Vajon véletlen-e az, hogy pontosan a házszabály-módosítás benyújtásának napján tudjuk meg, hogy a két ünnep között is lesz rendkívüli ülés? Én megértem, hogy önök azt mondják: rendkívül fontos ügyekben, mint az alapszabály, ez a kivételesen sürgős eljárás nem lesz alkalmazható. Jó, rendben. Nyújtsanak be önök egy olyan módosítót, hogy költségvetésre sem lehet akkor ezt az eljárást alkalmazni. Mert akkor elhiszem önöknek, hogy nem fogják majd olyan alapvető jogszabályok átírására használni ezt az eszközt, amelyekről hónapokon keresztül vitáztunk ebben a Házban.

Amennyiben ez mégis be fog következni, tényleg oszlassák fel a parlamentet, mert az ég egy adta világon semmi értelme nem lesz, hogy hónapokig beszélünk egy törvényről, majd utána önök ezt zárószavazás előtti módosító indítvány formájában totálisan átírják, ami egyébként történt a KDNP által jegyzett egyházügyi törvényben is. Lázár frakcióvezető úr totálisan átírta ezt a törvényt, teljesen más lett belőle. Ez nem koherenciazavar volt, hanem ez egy frakciószövetségen belüli zavar volt.

Egy másik nagyon fontos kérdés, hogy mit szóltak volna önök ahhoz, ha a szocialisták nyújtják be ezt a javaslatot három éve, ha meglett volna a kétharmaduk.

(18.50)

Önök mit szóltak volna ehhez? Nem érezték volna veszélyben a demokráciát? Én úgy gondolom, hogy igen, és teljesen jogosan tették volna ezt.

És az önök egyik legnagyobb bűne ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy amikor Debreczeni József, mint egy hivatásos rettegő kifejtette az elveit, utólag visszanézve egy idealista ember volt, aki igazából nagyon finoman jósolta meg, hogy mit fognak önök tenni. Hát, úgy tűnik, hogy ez az álom rémálom lett, és most már ezt önök sem tagadják.

És még csak egy kérdésem lenne: hogy fognak tudni önök tükörbe nézni a mai nap folyamán?

Forrás: parlament.hu