DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először az ajánlás 2. és 3. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Megmondom őszintén, amikor azt láttam, hogy ehhez a törvényjavaslathoz az előterjesztő zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, akkor láttam még némi reményt arra, hogy ezt a törvényjavaslatot rendbe lehet tenni. Amikor azonban megláttam, hogy milyen előterjesztői módosítókról van szó, akkor azt kell mondanom, továbbra is az az álláspontunk, hogy a koherenciazavar megmaradt nemcsak a törvényen belül, hanem a Hjt. kapcsán a honvédelmi törvénnyel összefüggésben is tapasztalható koherenciazavar van.

Azt vártam volna az előterjesztői módosító javaslatoktól, hogy végre megtudjuk, ki is Magyarországon a potenciális hadköteles, és mi a feladata. Azt vártuk volna, hogy megtudjuk, egyébként az önkéntes műveleti tartalékosok kik és tulajdonképpen mi is a feladatuk. Természetesen az előterjesztőnek nem sikerült ezeket a fogalmakat tisztázni. Szeretném felhívni a miniszter úr és az államtitkár úr figyelmét arra, hogy ez a jövőben komoly problémát fog okozni, hiszen sem a Hjt., sem a honvédelmi törvény nem tisztázza egyébként ezeket a rendkívül fontos fogalmakat, miközben kötelezettséget telepít ezekhez a személyekhez.

Azután abban is reménykedtem, hogy az eddigi virtuális önkéntes tartalékos rendszert most végre sikerül valós tartalommal megtölteni, de ennek ellenére az előterjesztő benne hagyta a törvényjavaslatban a címzetes önkéntes tartalékos kifejezést és a vele való szerződéskötést, ami, azt hiszem, tényleg a virtualitás csimborasszója immáron. Mindenki tudja ebben a Házban, hogy az önkéntes tartalékosok ma Magyarországon nem mások, mint a 2000M mintájú egyenruhába beöltöztetett korábbi biztonsági őrök, akik némi kiképzésen estek át, és őket nevezik önkéntes tartalékosoknak.

Az államtitkár úr pontosan tudja, hiszen az előző ciklusban kezdtük el az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését Magyarországon, határoztuk meg annak a törvényi kereteit, hogy egy egészen más típusú tartalékos rendszerről volt akkor szó, és semmiképpen sem arról, hogy egyébként ezek a biztonsági őrök, akik őriznek bizonyos laktanyákat, ők lesznek az önkéntes tartalékosok. Azzal indokolják a változtatásokat és a pontosításokat, hogy mostantól kezdve egyébként a Magyar Honvédség objektumait katonák fogják őrizni, ami egészen konkrétan nem igaz, és ezt önök is tudják, hiszen többféle őrzés, védelem létezik ma is a Magyar Honvédségben. Vannak olyan objektumok, amelyeket szerződéses és hivatásos katonák őriznek, vannak olyan objektumok, amelyeket egyébként a beöltöztetett biztonsági őrök őriznek, és vannak olyan objektumok, amelyeket változatlanul civil fegyveres és biztonsági őrök őriznek.

Emellé vezetik be ezt a címzetes önkéntes tartalékos kifejezést, amely, azt gondolom, egyáltalán nem fejezi ki azt, amit ezektől az emberektől a szerződésben elvárnak. Egy társadalmi kapcsolatépítést várnak tőlük, de azt gondolom, nem ebbe az irányba kellene vinni a tartalékos rendszert, hanem sokkal inkább abba az irányba, amelyről az előző ciklusban éppen e Ház falai között nagy konszenzussal megállapodtunk, és ami egy valódi tartalékos rendszert építene ki.

(23.10)

Ez a két módosító javaslat, amelyet az előterjesztő itt benyújtott a Házhoz, némi helyesírási hibát javít ki, és átszámozza a törvényjavaslatot, de ezeket a nagyon fontos kérdéseket nem tisztázza. Említettem az előbb például a potenciális hadköteles fogalmát, amelyet a honvédelmi törvény megmagyaráz valahogyan, de az szöges ellentétben áll azzal, ami egyébként itt korábban a Ház falai között a honvédelmi államtitkár szájából elhangzott, hogy ki is a potenciális hadköteles.

Ami az ajánlás 1. pontját illeti, Harangozó Tamás képviselő úr kísérletet tesz arra, hogy egy kicsit mégis működőképes legyen a honvédelmi érdekegyeztetés a Magyar Honvédségen belül. A HÉF mint a honvédelmi érdekegyeztetés fóruma nagyon komoly fórum volt az elmúlt időszakban egészen az önök kormányra kerüléséig. Addig rendszeres időközönként nagyon komoly konzultáció folyt az érdek-képviseleti szervezetekkel, pontosan azért, mert úgy gondoltuk, hogy ezekben a Magyar Honvédség állományát érintő ügyekben, továbbá a nyugállományúakat érintő ügyekben és a honvédségi dolgozók ügyében kell működtetni egy olyan fórumot, ahol egyébként rendszeres időközönként az állományt, illetve a nyugállományú állományt érintő kérdésekben kell párbeszédet folytatni.

Tudom, hogy ez egy borzasztóan nehéz és bonyolult feladat, minden hónapban elmentünk mi is a HÉF-ülésre, előtte rengeteg egyeztetés volt, és bizony szavakon vitatkoztunk, mert képviselő hölgyek és urak, ilyen a demokrácia: bonyolult, sok-sok kompromisszumot, sok-sok megbeszélést igényel (Moraj a kormánypártok soraiban.), de működőképes, és én azt gondolom, hogy egyébként ez a módosító javaslat egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy valódi érdekegyeztetés legyen a Magyar Honvédségben.

Az eredeti Hjt., amelyet önök benyújtottak, lényegében felszámolja a Magyar Honvédségen belül az érdekegyeztetés fórumát. Ez a módosító javaslat kísérletet tesz arra, hogy valamilyen módon mégiscsak egy normális mederbe lehessen terelni egyébként az együttműködési lehetőségeket. Végtelenül sajnálom, hogy egyébként ismét sikerült a honvédelmi tárcának egy ilyen fércmunkát politikai megrendelésre behozni a Ház elé, és végtelenül sajnálom azt is, hogy az előterjesztői módosítók sem tudtak ezen javítani. A Harangozó Tamás által benyújtott módosító javaslat - amelynek támogatására kérem önöket, és amelyet a Demokratikus Koalíció is támogat - egy kicsit próbál segíteni azon, hogy normális módon működjenek a dolgok.

Azt mindesetre elmondom, hogy erre módosító javaslat lesz, további módosítások nélkül ezt a Hjt.-módosítást elfogadni nem lehet, és a Demokratikus Koalíció képviselői azt támogatni nem fogják.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a függetlenek padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu