SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a Belügyminisztérium által benyújtott zárószavazás előtti módosítóhoz szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni.

Már itt az általános és részletes vitában is többször rákérdeztem az öngondoskodás és a közösségi feladatok ellátásához való hozzájárulás tartalmára. Sajnos, választ nem kaptunk ezekre a kérdésekre. Most a zárószavazás előtti módosítóban is láthatjuk, hogy azonban ennek elmulasztásának lesznek jogkövetkezményei, amit a helyi képviselő-testület majd rendeletben állapíthat meg.

Szintén ebben a zárószavazás előtti módosítóban szerepel még a helyi rendészeti szervvel kapcsolatos újdonság behozatala. Itt együttműködési megállapodási kötelezettséget ír elő a Belügyminisztérium. Mi úgy gondoljuk, hogy ez tökéletesen ellentétes azzal az iránnyal, amit az LMP követendőnek tart, mégpedig azzal, hogy egy alulról jövő, egy helyben szerveződő rendészeti szerv garantálja a helyi közbiztonságot. Ez egyedül arra jó, hogy a rendőrséggel való függőség megerősödjön az önkormányzatok tekintetében.

Ami az egész törvényjavaslatot illeti, mi azt mondjuk, hogy a kormányzat egy nagyon nagy lehetőséget kapott arra nézve, hogy az igencsak megújításra szoruló régi Ötv. helyett egy jövőbe mutató törvényt hozzanak létre, olyan adósságok halmozódtak fel az elmúlt időszakokban, ami mindenképpen orvoslásra szorult.

Mi nagyon fontosnak tartottuk a helyi korrupció megakadályozásának, kiiktatásának a megerősítését, ennek a szándéknak a behozatalát. Sajnos, erre semmiféle pozitív választ nem kaptunk, sorra leszavazták azokat a módosító indítványainkat, ami az átláthatóságot, a zárt ülések korlátozását, a vagyonnyilatkozatokra való átláthatóságot erősítették volna. Úgy gondoljuk, hogy amellett, hogy ez a javaslat el fogja lehetetleníteni a vidéki kistelepülések életét, továbbra is meg fogja őrizni azt a mutyizási lehetőséget, ami az előző húsz évben is lehetőség volt.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu