DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Láthatjuk az ajánlási soron, hogy valóban csak a Jobbik nyújtott be módosító javaslatot. Mi jeleztük az általános vita tárgyalásakor is, hogy ilyet nem fogunk tenni, mert az egész törvényjavaslattal elvi alapon nem értünk egyet, tehát nem tartjuk lehetségesnek - ahogy önök szokták mondani, kormánypárti képviselőtársaim - annak a jobbító megváltoztatását módosító javaslatokkal, mert, egy más törvénynél már fogalmaztam így, egy torzszülöttet nem érdemes plasztikázni. A Jobbik gyakorlatilag ugyanezt a módszert választotta, csak technikailag másként, hiszen az összes érdemi rendelkezésnek az elhagyását javasolja különböző módosító indítványok keretében. Fideszes módosító javaslat nem érkezett a törvényhez egyébként, ami számomra arról szól, hogy önök ezt is, ha úgy tetszik, gyorsított eljárásban kívánják elfogadni, hiszen hogyha nincsen elfogadott módosító javaslat, akkor gyorsabb a törvényjavaslat tárgyalási menete. De azt gondolom, hogy erről valóban kár vitát nyitni.
Érdeklődéssel várnám azonban a választ arra, hogy mi az önök hozzáállása a törvényjavaslat kapcsán a tegnap elfogadott alkotmánybírósági határozatról, illetve az abban foglalt megállapításokról - hogy segítsek: ennek a száma 1279/B/2011. számú alkotmánybírósági határozat. Ez a határozat ugyan az egyházi törvénynek a hatályon kívül helyezéséről szól, de gyakorlatilag a zárószavazások házszabálysértő gyakorlatát elemzi, és emiatt helyezi hatályon kívül az egyházi törvényt, úgy, ahogy van, a teljes elfogadott törvényt. Ugyanis ha össze szeretném foglalni talán egy mondatban, akkor az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy ha a zárószavazás előtti módosító javaslatok nem a Házszabály előírásainak megfelelően kerülnek benyújtásra és elfogadásra, hanem azok kifejezetten tartalmi rendelkezéseket tartalmaznak, akkor alkotmányellenes az így elfogadott teljes törvényjavaslat.
Az Alkotmánybíróság - idézném - azt mondja: "A demokratikus jogállam feltételezi a demokratikusan elfogadott eljárási szabályokat, illetve az azoknak megfelelő döntéshozatalt." Ezt egyébként már 2003-ban kimondta az Alkotmánybíróság, itt csak idézi a korábbi alkotmánybírósági határozatot, illetve megerősíti azt, hogy jelenleg is ezen az állásponton van az Alkotmánybíróság. Ez persze elég távolra mutat, hiszen egy sor olyan törvényjavaslatról, amelyet önök ezzel a technikával fogadtak el, gyakorlatilag kimondja, hogy alkotmányellenesek. Mivel indítvány erre nem érkezett más törvényjavaslatok vonatkozásában, ezért tehát megsemmisíteni nem tudja, de ezzel az általános megállapításával kimondja az alkotmányellenességét az önök több tucat törvényjavaslatának. Ezt a kitételt azonban az előttünk fekvő házszabály-módosítással annullálni lehet, hiszen ha egy demokratikus parlamenti eljárásban születik meg egy olyan jogszabály, amely megváltozatja a döntéshozatal folyamatát, akkor nyilvánvalóan az Alkotmánybíróság e véleményét a továbbiakban e vonatkozásban, tehát a zárószavazások vonatkozásában nem kellene figyelembe venni.
(13.40)
Csakhogy az alkotmánybírósági határozat egy másik mondatot is tartalmaz - egyébként nyilván sok egyéb mellett -, amely úgy szól, hogy e határozat a demokratikus jogállam megvalósulásának feltételeként említi az alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok létét és betartását, és itt konkrétan idézi az Alkotmánybíróság az alkotmány 2. és 20. §-át, annak is, a 2. §-nak az (1) és (2) bekezdésére hivatkozik konkrétan. Ha önök az előttünk fekvő javaslattal átírják a Házszabályt, akkor azzal ennek a követelménynek viszont nem tesznek eleget; tehát az előző mondatban foglaltnak igen, de az utóbb idézett mondatnak viszont nem. Így aztán az én meglátásom szerint, mivel az alaptörvényben ugyanezek az elvek hatályban maradnak, a most előttünk fekvő házszabály-módosítás alkotmányellenes lesz.
(A jegyzői székben Földesi Gyulát
Móring József Attila váltja fel.)
Hadd idézzek az alkotmánybírósági határozatból egy javaslatot, és mindezt azért mondom el, mert az ajánlás első pontja tartalmazza e rendelkezés elhagyását, és én is erre teszek javaslatot, ennek az elfogadására. Szóval, az idézet a következőképp szól: a fentiekre tekintettel a zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtási lehetőségének a koherenciazavarra korlátozása a törvényhozási eljárás ésszerűsége szempontjából azért is jelentős szabály, mert enélkül - illetve figyelmen kívül hagyása esetén - a törvényhozási eljárás legvégső szakaszában is sor kerülhet a törvényjavaslat koncepcionális, átfogó módosítására, amely gyakorlat a törvényhozási eljárás ezt megelőző szakaszainak részét képező, a megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti.
Mindezek alapján állapítja meg az Alkotmánybíróság, hogy a Házszabálynak a zárószavazás előtti módosító javaslatok benyújtására vonatkozó rendelkezése a demokratikus hatalomgyakorlás és a köz érdekében végzendő képviselői tevékenység garanciájának minősül, ezért megsértése olyan súlyos eljárási szabálytalanságnak tekintendő, amely a törvény részének vagy egészének közjogi érvénytelenségét idézi elő. Hadd hangsúlyozzam, mivel hogyha olyan rendelkezést hoznak, ami ellentétes az alkotmánnyal, ott ezt a mondatot csak egyetlen szóval kell kiegészíteni, illetve mássá tenni, hogy nem a gyakorlás, hanem a jogalkotási tevékenység. Tehát hogyha házszabálysértő gyakorlatot folytatnak, az is, de hogyha alkotmányellenesen hoznak meg alacsonyabb rendű jogszabályi rendelkezést, az is alkotmányellenesnek minősül. Tehát ez az idézet éppen alkalmas és alkalmazható az előttünk fekvő házszabályi rendelkezés vonatkozásában is.
Tehát kérdezem a kormánypárti képviselőtársaimat vagy az előterjesztőt, vagy esetleg a kormány képviselőjét, hiszen ő is támogatja ezt a javaslatot, ha jól tudom, hogy nem érzi-e úgy, hogy ez a javaslat alkotmányellenes lesz, ahogy alkotmányellenes volt a Be.-módosításuk, ahogy alkotmányellenesek lettek a médiatörvény egyes rendelkezései, és ahogy alkotmányellenes lett a teljes egyházjogi törvény, e miatt a rendelkezés miatt, szeretném hangsúlyozni.
Azt is szeretném, hogyha végre válaszolna valaki azokra a kérdésekre, amelyeket egyébként már az általános vitában is föltettem, és nem kaptam rá választ az előterjesztői zárszóban. Akkor ezt nem tudtam kifogásolni, most kifogásolom, és ismételten kérem az előterjesztőt, hogy válaszoljon nekem azokra a kérdésekre, hogy először is: mi szükség tehát ilyenformán az általános és részletes vitára, hogyha a teljes törvényjavaslat általában - és itt nem csak arról az ülésszakonkénti hat törvényről beszélünk, hanem az összes többiről is - átírható lesz az utolsó pillanatban a Házszabály szerint? Mi szükség van akkor tehát, hogy lefolytassuk az általános és a részletes vitát?
Legyenek szívesek arra is válaszolni nekem, hogy hogyan lehet tartalmi vitát folytatni egy törvényjavaslatról, hogyan tudjuk közvetíteni a választóink akaratát a parlamentben, hogyha erre egész egyszerűen nincs házszabályi lehetőség, nincs olyan élethelyzet, amikor ezt meg tudjuk tenni. És akkor ezt is fölteszem kérdésként, bár nyilván ez csak költői kérdés tud lenni, mert erre jó válasz legjobb tudomásom szerint nincs, vagy talán úgy is mondhatnám, hogy a tudomány mai állása szerint nincs, hogy milyen technikával lehet több száz oldalt elolvasni néhány másodperc alatt. Mert önök is tudják, tisztelt képviselőtársaim, hogy az alkotmányügyi bizottságban - ahogyan ma már sokan beszéltünk erről - az a szokás, hogy önök az ülés kezdetére hozzák oda ezeket a módosító javaslatokat, összességében általában azt tudom mondani, hogy több százat, de nem egy esetben volt olyan, hogy egy törvényjavaslathoz hoztak oda több mint százoldalas módosító javaslatot, és az ülés elkezdődik, a szavazási eljárás folyik, a vita folyik, és a képviselőknek eközben kéne elolvasni ezt a néhány száz oldalt és véleményt alkotni róla. Konkrétan tegnap ez 240 oldal lett volna.
Hogyan lehet, képviselőtársaim, ezt a javaslatot megvitatni? Hogyan lehet megvitatni frakción belül, és hogyan lehet megvitatni az érintettekkel, a szakmák képviselőivel, a társadalmi szervezetekkel, akiket érintenek ezek a javaslatok? Erre kérem, hogy adjanak választ. Megmondom őszintén, hogy elméletileg nehezen tudok elképzelni érdemi választ a feltett kérdésekre, mert nyilvánvalóan csak az tud lenni, hogy sehogy, képviselőtársaim. Nem lehetséges. Nem lehetséges több száz oldalt néhány másodperc alatt elolvasni, és nem lehetséges egy vagy két óra alatt lefolytatni a szakmai és a társadalmi egyeztetést egy törvényjavaslatról.
És akkor eljutunk oda, hogy hogyan kívánják önök az oly sokszor hangoztatott tekintélyét a Háznak megvédeni, hogyha a működését formálissá teszik, hogyha formálissá züllesztik a Országgyűlés munkáját. Képviselőtársaim, ezt hívják - az a probléma - rendeleti kormányzásnak, ha nem is formális értelemben, de tartalmi értelemben biztosan. Hiszen a kormány beterjeszt egy javaslatot, és az Országgyűlés gyakorlatilag a postás szerepét látja el: innen megy föl a köztársasági elnöknek. De hogy itt a Házban érdemi vita nem alakulhat ki róla, hogyha ezt a javaslatot elfogadjuk, azt gondolom, az egészen biztos.
Az a probléma, és itt éppen az utolsóként fölszólaló jobbikos képviselőtársam mondta el, hogy önök még a részletes vitát is - mert nem elég, hogy az általános vitát, de még a részletes vitát is - időkeretben tárgyalják, és azt a technikát alkalmazzák jól láthatóan, hogy a kormánypárti képviselők szépen csöndben végigszenvedik a vitát, majd csak eltelik, majd csak elmondják az ellenzéki képviselők, majd csak elfogy az időkeretük. Utána az előterjesztő mond valamit, ami az ellenzékre dehonesztáló, esetleg az elmúlt 8 évről valamit, de az, hogy érdemben válaszoljon a feltett kérdésekre, hát az nagyon ritkán fordul elő. És természetesen teszi ezt akkor, amikor már az ellenzéki képviselők az időkeret megszűnése miatt nem tudnak reagálni minderre.
Képviselőtársaim, ha ránézek a monitorra, akkor a Jobbik képviselőcsoportjának 9 másodperce van, illetve 9 sincs már, nekünk 27 másodpercünk van, a KDNP jelen pillanatig be sem kapcsolódott a vitába, egy megszólaló képviselője nem volt, a Fidesznek pedig 77 perc áll rendelkezésre. Jól jelzi ez, képviselőtársaim, hogy hogyan állnak hozzá a vitához. Nincs igényük az érvek meghallgatására, nincs igényük az érvek ütköztetésére, egyetlen céljuk van: elfogyjon az időkeret, legyen végre vége, önök tudjanak valamit zárszóban mondani néhány percben (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), kétperces reagálásokat leszámítva.
Eddig tartott, képviselőtársaim az időkeret, és ne haragudjanak meg, nem fogom megvárni a reagálást, mert felháborítónak tartom mindezt. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés