DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tegnap az egészségügyi bizottság az előttünk fekvő törvényt megvitatta, megtárgyalta. Arról tudok beszámolni, hogy nem egyedülálló volt az Ékes képviselőtársam által előadott vélemény, tudniillik a mi bizottságunk is némi megbeszélés, vitának nem nevezhető társalgás után egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést.

Tekintettel arra, hogy a bizottság tagjai zömében orvosok, illetve más egészségügyi területen dolgozók, néhány kérdésben egyeztetésre is sor került, és az NGM jelen lévő képviselője is megerősítette azt, amit Tóth képviselő úr mondott, hogy még pontosításra szorul, de ők nem látják annyira tragikusnak a helyzetet, hogy alkalmatlan lenne a vitára. Ennek megfelelően kisebbségi vélemény sem alakult ki.

Ha nem is folytatása volt ez annak a vitának, ami a dohányzás visszaszorítására irányuló törvényjavaslat tárgyalásakor folyt - és nem a fiatalkorúakra vonatkozóan -, amikor elég éles vita és kisebbségi vélemény alakult ki, s még a Parlament falai között is elég jelentős vita volt a kérdésről, ott számos, a dohányzást mint szokást vagy szenvedélybetegséget taglaló kifogás és véleménykülönbség is fölmerült, most pedig a bizottság előtt egyértelműen világossá vált, és meg is fogalmazódott a beszélgetés során, hogy egy nagyon komoly egészségpolitikai célról van szó, ugyanakkor ennek van egy eszköze, és eszközként használja a törvény címének második felében olvasható javaslatot, de ez esetben elmondhatjuk, hogy a cél szentesíti az eszközt, és természetesen lehet erről vitatkozni.

Én nem is kívánnék erről többet mondani, mert ez nem az én területem, és a bizottság feladata is ez volt. S még egyszer megismétlem: a bizottság egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak találta az anyagot, és egyhangúlag ajánlja megvitatásra az Országgyűlésnek. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu