DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Különleges részletes vitának vagyunk a részesei. Különleges részletes vitának, amelynek az ajánlás 6., 9. és 12. pontjaiban a jegybank függetlenségének a visszaállítására tesz javaslatot a szocialista képviselőcsoport. Ezekre hivatkozott egyébként Nyikos László bizottsági elnök úr is.
Különleges a részletes vita azért, mert semmi értelme nincs. Különleges a részletes vita azért, mert egyetlen racionális döntése lehetne a kormánypárti többségnek és a kormánynak, hogy még a mai nap során visszavonja a jegybankról szóló és a pénzügyi stabilitásról szóló törvényeket. Nem csupán azért lenne erre szükség, mert az Európai Bizottság elnöke a sajtóban nyilvánosságra hozott levélben világosan jelezte, hogy mind a jegybankról szóló törvény, mind a pénzügyi stabilitásról szóló törvény ellentétes az Európai Unió jogrendjével, ellentétes az ésszerűséggel, és ami legalább ilyen fontos, ellentétes Magyarország nemzeti érdekével.
A jegybankról szóló törvény azért ellentétes a nemzeti érdekkel, mert azt a függetlenséget, amely révén a jegybank el tudja látni a feladatát, döntően az infláció elleni küzdelmet, a monetáris politika meghatározását, toldozgatva-foldozgatva napi pillanatnyi érdekek, sőt személyes indulatok mentén kívánja a kormánypárti többség elvenni. Márpedig ha ezt a függetlenséget elveszik, akkor a Magyar Nemzeti Bank nem tudja ellátni azt a feladatát, amelyre létrejött. Hasonló a helyzet a pénzügyi stabilitásról szóló törvénnyel kapcsolatban is, amelynek számos rendelkezése olyan anakronisztikus, teljesíthetetlen és bizonytalanságot hozó lépéssorozat, amire a szocialista képviselőcsoport többször felhívta a figyelmet.
Olyan helyzetben, amikor Magyarország nagyon nehéz gazdasági körülmények között a talpon maradásért küzd, indokolatlan, felesleges és káros olyan jegybanktörvényt elfogadni, amire önök készülnek. Amennyiben ezt a három módosító javaslatot - amelyek visszaállítják a jegybank függetlenségét - önök akceptálnák, akkor lenne értelme a vitának, ugyanis a 6. javaslat pont arról szól, hogy a Nemzeti Bank a Magyar Országgyűlés alá van rendelve, és senki más nem érintheti a tevékenységét. Ez alól, hogy őszinte legyek, sem a magyar pénzügyi rendszerben, sem az alkotmányos rendszerben, sem európai modellben nincs eltérés.
A 9. javaslat arról szól, hogy milyen módon irányítsák a Nemzeti Bankot. Van valami groteszk és furcsa abban, hogy alig fél évvel ezelőtt ebben az ülésteremben Rogán Antal képviselőtársam, aki most nincs jelen, és aki a gazdasági és informatikai bizottság elnökeként az egyik jegyzője és szerzője számos, a bank függetlenségét sértő javaslatnak, többszöri felszólalásaiban hosszan érvelt azért, hogy az a demokratikus, ha a jegybank vezetőit - elnököt, alelnököt - nem a köztársasági elnök nevezi ki, hanem a Magyar Országgyűlés egy bizottsága. Most pedig ebben a javaslatban nem találunk mást, mint ezzel tökéletesen ellentétes megoldást. Napi politikai, személyi küzdelem miatt ezt a hatáskört elveszik az Országgyűléstől, visszaadják a köztársasági elnöknek, és egyedül a kormánytól teszik függővé, hogy vajon milyen módon legyen irányítva az egyébként függetlennek tűnő jegybank. Azt gondolom, ez a példa is világosan mutatja, hogy rendkívül álságos, értelmetlen és fölösleges intézkedéssorozatról van szó.
(10.10)
Nagyon kínos egy kormány és egy kormánypárti többség számára visszavonni egy törvényjavaslatot - ezzel teljes mértékig tisztában vagyunk -, egyrészt mert presztízskérdés, másrészt mert szembe kell nézni azokkal a tényekkel, amelyek egy jegybank működését meghatározzák. Egy ilyen helyzetben természetesen az lehet a megoldás, ha azokat a módosító javaslatokat elfogadja a kormánypárti többség, amelyek szabályozzák, biztosítják a jegybank függetlenségét, és így véglegesítik ezt a törvényjavaslatot. Amennyiben erre nincs mód, nincs készség, nincs felkészültség a kormányoldalon, akkor még egy megoldás lehet: elnapolni ennek a törvénynek a vitáját egy olyan időszakra, amikor kipihenték magukat a kormánypárti képviselők és a kormány tagjai, és higgadt fejjel, nyugodtan végig tudják gondolni, hogy vajon milyen törvényjavaslatot kell - és milyen tartalommal - a jegybankról a Magyar Országgyűlés elé terjeszteni.
A dolog nem csupán szimbolikus jelentőségű, nem csupán arról szól, hogy Magyarországon milyen pénzügyi, milyen monetáris irányítási rendszer van, hanem szól a Magyarország iránti bizalmatlanságról és bizalomról is. Ha a Magyar Országgyűlés kormánypárti többsége, a Fidesz és a KDNP egy olyan jegybanktörvényt fog megszavazni, amely sérti a jegybank függetlenségét, amely így nem biztosítja a jegybanknak a nemzeti érdek szerinti működését, akkor ezzel nemcsak kárt okoznak a gazdasági és pénzügyi folyamatokban, hanem a Magyarország iránti bizalmat tovább csökkentik a nemzetközi világban, a nemzetközi piacokon, ahova egyébként másfél évvel ezelőtt önök vitték ki Magyarországot, önök döntöttek úgy, hogy kimennek az eresz alól a jégesőre, amikor az Európai Unió és az IMF védernyője alól kiléptek a szabad pénzpiacra, hogy onnan finanszírozzák Magyarországot. Márpedig ott, ahol nincs eresz a fejünk fölött, minden egyes részletet, minden egyes szimbolikus és valódi döntést nagyon gondosan mérlegelnek, hiszen a befektetők a saját pénzüket kockáztatják, amikor magyar állampapírokat vásárolnak.
De növeli a bizalmatlanságot Magyarországgal szemben az Európai Unióban is, hiszen az intézményrendszer közös kultúrán alapul, közös szokásokon, közös érdekeken és nemzeti érdekek összehangolásán. Ha Magyarország nem biztosítja a jegybank függetlenségét, akkor szembemegy egyrészt saját nemzeti érdekeivel, másrészt szembemegy azzal a közös érdekkel, amelyet 27 ország Európában, sőt a többi európai ország is közösen képvisel és közösen gyakorol.
Azt javasoljuk tehát, hogy vagy fogadják el a 6-os, a 9-es és a 12-es módosítót, amivel a jegybank függetlensége megteremthető, vagy napolják el az ülést. Gondolja át a kormány és gondolják át a kormánypárti képviselők újra a javaslataikat, és később folytassuk ezeket a vitákat.
A legrosszabb az lenne, ha változatlan formában, Rogán képviselő úr módosító javaslataival tovább torzítva a függetlenséget, önök ezt elfogadnák, mert akkor megint olyan helyzetbe kerülhetnek akár néhány héten vagy néhány hónapon belül, hogy az önök által elfogadott, tarthatatlan jegybanktörvénnyel szemben újra be kell terjeszteniük a törvényhozás, az Országgyűlés elé egy javaslatot, ami a függetlenséget biztosítani fogja, mert az élet ki fogja ezt kényszeríteni.
Azt javasolom tehát a kormánypárti többségnek - ami most kisebbség az ülésteremben - és a kormánynak, hogy vagy fogadja el azokat a módosító javaslatokat, amelyek a függetlenséget biztosítják, vagy napoljuk el ezt a részletes vitát.
Elnök Úr! Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés