GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Így lassan a vita vége felé haladva azért vagyok szomorú, mert akikkel az elején formálisan vitatkoztunk vagy vitába keveredtünk, momentán nincsenek itt. Hadd mondjam azt, ami érdekes, és nyilván egy ilyen vitában nem beszél arról az ember, amivel egyetért, mert túl kevés az időkeret, de azzal mindenki és jómagam is egyetértettünk, hogy a cél mindenképpen helyes, hogy a fiatalkorúak számára megakadályozzuk a dohányzást. Volt, aki úgy fogalmazott - azt hiszem, most a legvégén Gyenes képviselő úr -, hogy aki már rászokott, azzal külön speciális foglalkozás kell, aki még nem szokott rá, az meg lehetőség szerint ne szokjon rá.

Az az érdekes, hogy erről valójában nem beszéltünk, mert ebben egyetértünk, de azt szinte mindenki elmondta, hogy ami ebben a törvényjavaslatban van, az nem ehhez vezet, ez egy pici lépés ebben. Megint csak bocsánatot kérek, de hadd mondjam el, amit Gyenes képviselő úr mondott. Ő azt mondta, hogy azért nem foglalkozik a kereskedelmi résszel, mert ahhoz nem ért, én meg azzal kapcsolatban, hogy a kereskedelmi rész lett a domináns, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy roppant érdekes, hogy a hatályba léptető rendelkezéseknél ez már megfordul, és ott már nem úgy kezdődik, hogy a fiatalkorúak dohányzásának tiltása, hanem egyszerűen már úgy kezdődik, hogy a dohánytermék kiskereskedelmére vonatkozó részletes szabályok.

Ebből érzem, hogy igazunk van, hogy ez a törvényjavaslat valójában a kereskedelmi tevékenységről, a dohánytermékek kiskereskedelméről szól. Azt gondolom, hogy talán elhiszi nekem, aki végiggondolja, hogy az, hogy koncesszió lesz, hogy egyes piaci szereplőknél ezután nem lehet kapni, és helyette lesznek új piaci szereplők, még lehet, hogy csökkenti, mert ad absurdum elképzelhető, hogy már olyan messze van, hogy azt mondja, hogy inkább nem megyek el, és nem veszek, de ebből az lesz, ami a hétvégi bevásárlásnál, hogy nagy tételben, és otthon tartják. Én emlékszem, hogy a nagyapámnak mindig négy-öt pakli dohánynak kellett otthon állni, mert ha kevesebb volt, már felháborodott. Tudta, hogy ennyit soha nem szív el egy nap alatt, de akarta látni a tartalékokat.

(17.50)

És amiről beszéltek még sokan, hogy meg fog jelenni egyfajta - most csak vizionálunk, de lehet érezni - feketekereskedelem, megjelenik egy bizonyos... - a magyar ember kreatív, lesznek felnőttek, akik ebből majd hasznot akarnak húzni, hogy én majd bevásárolok, és nálam majd lehet kapni. Tehát azt hiszem, ha ezt a célt, amiben egyetértünk, és tényleg ezért lett volna érdekes, ha van több időnk, és összerakjuk, hogy melyek azok a tiltások, milyen tiltásokat kell tennünk ahhoz, hogy abba az irányba menjünk, amelyben mindannyian egyetértünk. Azt mondanám, hogy például nem lehet iskola közelében, annak bizonyos távolságán belül dohányterméket még ebben a koncessziós rendszerben sem. Nincs ilyen paragrafus. Azt mondta Koszorús képviselő úr, hogy módosító. Szóval nekem az a görcsöm, egyrészt ma itt vitatkozunk, de ehhez annyi módosító indítványt kellene betenni, mert ezt a koncessziós kereskedelmi rendszert kellene kiemelni, és helyette berakni ezeket, hogy tiltás; a fenyegetettség, hogy azok, akik tényleg megpróbálnak ezzel visszaélni, nekik egy komoly fenyegetettség legyen.

A példát nagyon sokan hozták. Én most nem akarom megbántani, de önök is jártak kórházban, iskolában, amíg dohányzó orvos, nővér és pedagógus van, az példa. De mondok még szörnyűbbet, ami talán arra példa, hogy amikor a korábbi nemdohányzókról szóló törvényt alkottuk, elkövettük azt a hibát... Most már, ránéztem az órára, késő van, de én azt mondanám, hogy csütörtökön, amikor kezdődik az ülés, előtte egy órával öten, minden frakcióból egy ember, tegyünk már egy sétát, körülbelül egy kilométeres sétát itt a belvárosban, én látatlanban fogadom - én elég sokat reggelente így közlekedem -, azt mondom, ha egy kilométert sétálunk, minimum tíz olyan munkahelyet találunk, ebben lesz közintézmény és magánvállalkozás vagy egyszerűen csak egy szolgáltató fodrászegység, ahol legalább két ember az utcán dohányzik. Tessék végiggondolni: ott gyerekek mennek iskolába, délután a gyerekek mennek haza. Ezért mondom azt, hogy ezek ellen kellene valamit tenni. Tehát ott feltehetően rosszat tettünk, mert annyira kitiltottuk benn a munkahelyen, hogy most kimegy az utcára, és az utcán dohányzik. Ez egy negatív lett, merem állítani, hogy negatív lett. Azért tudom, mert ahogy mondtam, vannak fiatalkorú gyerkőceim, akiktől ezt hallom, hogy igen, apa, de te arról beszélsz, hogy ne szokjunk rá, ott pedig ezt nénik, bácsik és mindenki más teszi.

Például egy ilyen tiltásnak gondolnám, ha azt mondanánk, hogy olyan szórakozóhelyen, ahol 18 év alattiak is megfordulnak. Mert azt már lehet tudni, hogy meg nem tilthatjuk, tehát ők is elmennek szórakozóhelyekre. Azt mondjuk, hogy ahol ők megjelenhetnek, ott opcióban azt mondjuk, hogy ott viszont nem lehet dohányozni. Ez igaz úgy is, amit többen említettek, hogy a közvetett, tehát amikor a más füstjét szívja be valaki. Azt gondolom, ez is egy valós lehetőség, talán ezt meg kellene tenni.

Hadd beszéljek arról - még mindig a kereskedelmi résznél maradva -, Pálffy képviselő úr jól tette fel a kérdést, hogy a pályázóképesség. Igen, tegyük fel a kérdést: ki lesz pályázóképes? És abban a pillanatban jönnek a kételyeink, és jönnek az aggályaink, mert ez csak azoknak jelent új piaci lehetőséget, akiknek van annyi készpénze, hogy ezeket a feltételeket, ami ebben a törvényben van... Tehát azt hiszem, hogy érdekesebb korlátozni azt, ami van, és tiltani, mint azt mondani, hogy ezt bezárom, és helyette.

Amiért ezt mondom, és az elején Heintz Tamás viccelődött, hogy én mindig hozom a kistelepülések problémáját: igen, képviselő úr, én ilyen térségben élek, és azt gondolom, és merem vállalni, hogy egyik oldalról harcosan küzdünk azért, hogy falun azonos életminőséget tudjunk biztosítani, mint a városban, de mások a feltételek, egészen mások a feltételek. És bocsássák meg nekem, ha ilyet mondok: ha egy falusi kisboltosnak az üzleti tervében az a néhány csomagnyi dohány- meg alkoholeladás is benne van, ha ezt szétválasztjuk, mind a kettő életképtelen. Tehát valamit ki kellene találni. Van itt a törvényben egy ilyen, és én azt mondanám, ha nem mint kereskedelem, hanem mint tiltás azt mondanánk, hogy úgy kell neki elzárni, egy olyan sarokba, és akkor megoldódik az, amit mondtam, hogy ezek nem nagy helyiségek, kicsi, hiszen alig fér el a hűtő, amiből a tejet kiszolgálják, de ha mégis azt mondom, hogy egy szekrénybe, ahol el van zárva, nem látható, ezt el tudom fogadni. Tehát mindenképpen azt szeretném kérni, hogy azt gondolják végig, hogy valamilyen differenciált megoldás kell. Biztos, hogy egy fővárosi kerületben is - mert a törvény azt mondja, hogy a kerületet is önálló egységnek vesszük - okoz problémákat megtalálni a kétezer egységre jutó egy üzletet, tehát én azt hiszem, hogy amikor jogalkotóként a célt el akarjuk érni, az indokoltnál nem kellene nagyobb problémát kreálnunk.

A végén hadd hívjam fel a figyelmüket. Kimentem éppen, de Varga képviselő biztos beszélt erről, hogy kérem a kormánypárti képviselőket, tényleg gondolják végig, hogy például a kistelepülésen az egy meglévő bolt vagy vendéglátó-ipari egység, mert van, ahol ez egybeesik, ott valami olyan szabályt találjunk, hogy ők ezt tehessék.

És képviselő úr, amit mondott: ha megnézi a 3. § (2) bekezdést, tényleg szó szerint a van benn, hogy a tűzszerszám már része a dohány-kiskereskedelemnek. Tehát nem légből kapott a példám, sikerült megtalálnom. Gyújtóeszköz; ki kell venni, mert azt gondolom, hogy nélküle úgy sincs. És jó felsorolás, hogy pipa, papír meg dohánylevél, ez mind igaz, de a tűzszerszámot kérem, hogy vegyük ki.

A következő két dolog. A hatálybalépés. Én tisztelettel kérem az előterjesztőket, nézzék meg, itt valami óriási baki van, mert azt mondja, hogy a 6-11. § 15 nap múlva hatályba lép, tehát mondjuk azt, hogy január 1-jén. A miniszternek a jogalkotási lehetősége is meglesz január 1-jén, de a pályázatkiírásra való joga csak 2013. január 1-jén nyílik meg. Tehát ha azt akarjuk, hogy ez a rendszer egy egyéves hosszú előkészítő munka után működjön - ezért gondoltam azt, hogy lenne még időnk erről egy kicsit vitatkozni -, akkor minimum 2012 félévtájtól a miniszternek meg kellene adni azt a jogosítványt, ha már egyszer terheljük - és ebben Bödecs Barnának van teljesen igaza, én nem véletlenül mondtam az emelvényről azt, ha valaki eljátszik vele, akkor kiderül, hogy a miniszter csak ezzel foglalkozik, és a költségvetés olyan ötöd-, hatodrangú kérdés lesz az ő életében. Tehát ez így nem szerencsés, de mondom, az, hogy nem írhat ki pályázatot majd csak 2013-tól, akkor ez azt jelenti, hogy ebből legkorábban érdemi változás - hatvan napok meg egyéb, ami a törvényjavaslatban van -, valahol 2014 első félévében vagy mondjuk úgy, a második negyedévben jelenhet meg az első fecske, aki e törvény alapján koncessziós pályázatot nyújthat be, és valamikor június-július táján, mivel harminc napos határidő van, nyerheti meg a pályázatot.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu