DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt szeretném kérni Selmeczi képviselőtársamtól... - nagyon örülök, hogy hozzászólt ehhez a vitához, valószínűleg ebben a két percben nem lesz időm egyébként érdemi dolgokra reagálni, hiszen az ön felszólalására kell. Azt azért szeretném elmondani, hogy Józsa képviselő úr azért ment el, mert közben párhuzamosan éppen miniszteri meghallgatás is zajlik, ha jól tudom. Nekem például azért kellett elrohannom bizottsági ülésre, a szociális bizottság ülésezett, mert ugyanezt a napirendet tárgyaljuk. Tehát még nem foglalt állást, vagyis éppen most fejezte be az ülését a szociális bizottság a módosító indítványokról.

Tehát az, hogy ki mit csinál és hogyan, az azt hiszem, hogy itt december 22-én, egy ennyire kaotikus ülésszervezés során, ahol egyébként ezt a napirendi pontot egyetlen gombnyomással hirtelen előrevették, mert nem ezzel kezdtünk volna, hanem a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló előterjesztéssel, ami egyébként helyszíni kiosztásra került... - tehát nyilván egy kis olvasási szünetet adtak még talán azoknak, akik még megismerkedhetnek vele, mielőtt itt hirtelen, még január 1-je előtt elfogadjuk.

Az államadósságra tett megjegyzéseire tényleg azt tudom mondani, hogy valóban, sosem volt ekkora Magyarország államadóssága. Ez jórészt az önök politikájának köszönhető, merthogy például 180 forint környékén volt a svájci frank árfolyama a kormányváltáskor, és most ennél lényegesen rosszabb, 250 forint fölött van, az újabb leminősítés hírére tovább romlott ez az árfolyam.

(11.40)

Tehát megítélésünk szerint a kormány politikáján kellene változtatni. 13 százalék körül volt ebből az államadósság-volumenből - ami egyébként 79 százalék volt a kormányváltáskor - a magánnyugdíjpénztárak összege, ami ugye, halmozódott arra az időre, amikor majd... - például én nyugdíjas lettem volna, akkor kaphattam volna ebből is részint nyugdíjat, lett volna egy másik lába a nyugdíjamnak, ha önök nem koboznák el tőlem, mert egyébként, ha jól tudom, most azt tervezik, hogy éppen semmilyen lehetőségem ne legyen, vagy ne legyek nyugdíjas, vagy tulajdonképpen ebből tengődjek valamilyen módon.

Tehát azt tudom mondani, hogy ha azt a 13 százalékot levesszük, meg azt a 4 százalék lakáshitelezési rendszert, akkor közel voltunk a maastrichti kritériumokhoz, most pedig rekordszinten van az államadósság.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu