DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden a tárgytól eltérek, hiszen a két perc lehetőséget ad az egymáshoz beszólásra való reagálásra is. Nyilván kivitattuk ezt a helyzetet, azt gondolom, elég mélységében, és Lamperth Mónika szerintem elmondta erről az álláspontunkat. Egyébiránt nem voltam jelen a teremben, nyilván, merthogy egyszerre ülésezett a szociális bizottság, és tárgyalta a módosítókat.

De egyébként annak, hogy elmentem egy rövid időre, és ott tudtam lenni, ennek haszna is volt, inkább erről beszélnék. Ott tudtam beszélni Heintz képviselőtársammal, és a 14. ajánlási szám alatt tettünk egy javaslatot Göndör képviselőtársammal, amely azt kezelte volna, hogy a 2 ezer főt meg nem haladó településeken, ahol ha majdan nem érkezik pályázat, ott is lehessen valamilyen módon dohánytermék-értékesítést végezni, ha mondjuk, a kisboltban vagy a vendéglátóhelyen erre van szándék és igény.

(11.50)

Azt mondta Heintz képviselőtársam, és ez talán megnyugtató lehet, hogy egyébiránt ezt ők kapcsolódó módosító indítvánnyal kívánják kezelni, de több javaslatát támogatják Ékes képviselő úrnak is, és azt igyekeznek elérni ezzel a módosítóval, hogy az állami rt.-nél, amely majd nyilván a jogosultságokkal rendelkezik, ahol ezt pályázat útján nem veszik igénybe, ott majd egyedi típusú megbízásokkal, kisboltnak, kiskocsmának megbízásokat adva annak a néhány doboznak az értékesítését lehetővé tegyék. Ha ez így van - és én azt gondolom, megnyugtató lehet, ha ez így van -, akkor mégiscsak volt értelme felhívni a figyelmet az általános vitában arra, hogy ez problémákat okozhat, és talán mégiscsak van egy kicsit értelme legalább ilyen ügyekben vitát folytatni az Országgyűlésben, bár én már nagyon kezdtem elveszíteni a hitemet ebben. Ennek kapcsán, ugyan nem voltam jelen, de a felháborodását is talán egy picit értem Józsa képviselő úrnak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu