SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Csak egy zárójeles megjegyzés az általam nagyon tisztelt Lustiger bíboros úr megjegyzésére: ő mondta ezt abban a Franciaországban, ahol nincs egyházi jogi státus, kedves Nyakó képviselőtársam. Tessék tájékozódni! Franciaországban minden egyház, kvázi egyház civil szervezetként működik és van bejegyezve. Ennyit erről a történetről.

A konferenciáról pedig csak annyit, hogy én magam több konferencián vettem részt az új egyházügyi törvény előkészítésén hónapokon keresztül; nagyon komoly egyeztetéseket folytattunk nagy egyházakkal, történelmi egyházakkal, kisegyházakkal, egyházi szakértőkkel, független szakértőkkel, és több konferencián magam is előadó voltam. Tehát az új egyházi törvénnyel kapcsolatban - 2011-ről beszélek - nemcsak ez a konferencia, hanem előtte több konferencia lezajlott, és azok is ilyen kiválóak voltak. Természetes, hogy ez most nagyobb publicitást kapott ezek szerint bizonyos okok miatt, annak nyilván megvan a hátsó oka. És egyébként az elmúlt 20-21 évben is nagyon sok ilyen konferencia volt, amely a különböző állam-egyházi kapcsolatrendszert dolgozta fel.

A politikai döntés mivoltára szeretnék visszatérni. Turi-Kovács Béla képviselőtársam nagyon fennkölten és tartalmasan beszélt erről a dilemmáról tulajdonképpen, és azt hiszem, hogy ebben tényleg kell róla gondolkodnunk meg vitázni, de ha most belegondolok, ha például a nemzetiségek regisztrációjáról beszélünk a '93-as kisebbségi törvény alapján - most már van egy új nemzetiségi jogállásról szóló törvényünk -, ott gyakorlatilag az Országgyűlés deklarálta azt, hogy tizenhárom elismert nemzeti és etnikai kisebbség van Magyarországon, és egyébként, amikor voltak újabb és újabb kezdeményezések, azokban az esetekben is az Országgyűlésnek bölcs politikai döntést kellett - de én nem a napi pártpolitikai értelemben vett politikai döntésre gondolok, gondolom, hogy képviselő úr se erre gondolt, hanem a szó legnemesebb értelmében - hoznia. És így vagyunk a mostani törvényjavaslatban is az egyházakkal.

Forrás: parlament.hu