SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt másfél évben, amióta önök kormányon vannak, egyértelművé vált, hogy a Fideszt semmi más nem érdekli, csak a hatalomkoncentráció. Egyértelművé vált, hogy nem elég önöknek a kétharmados kormányzás, az élet minden területén meg akarják szerezni a hatalmat. Filozófiájuk szerint, emlékszünk még a választási kampányüzenetükre: "Csak a Fidesz", filozófiájuk szerint nem lehet az országban olyan terület, ahol a legfőbb vezető ne a Fideszhez hű pártkatona legyen.
Az is egyértelművé vált, hogy ezért a célért mindenen és mindenkin könyörtelenül átgázolnak. Ez történt Esztergom esetében, és most ez történik az ország fővárosa, Budapest esetében is. Hiszen miről szólt az elmúlt egy év Budapesttel kapcsolatban? Talán arról, hogy a kormány minden segítséget megad, hogy a Demszky-éra elszámoltatásában segítse a Fővárosi Közgyűlést? Talán arról szólt az elmúlt egy év, hogy a Fővárosi Önkormányzat fideszes tagjai, akik között szép számmal vannak országgyűlési képviselők is, sorra tárták fel a Demszky és csapata kétes ügyeit és mindent megtettek Budapest valóban nehéz helyzetének megoldása érdekében? Nem, nem erről szólt. Arról szólt, hogy önök feláldozzák Budapestet és ezzel majdnem kétmillió embert a kicsinyes belső politikai harcaik oltárán, és ebbe a harcba egyes fideszes fővárosi polgármesterek mellett most már beszállt a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz frakcióvezetője is.
Lázár János szavai Budapest költségvetését illetően megdöbbentőek, hiszen ha a Fidesz frakcióvezetője ennyire van képben egy ilyen fontos kérdésben, hogy 300 milliárdot téved, akkor ne csodálkozzunk, hogy az elmúlt másfél évben önök egyre nehezebb helyzetbe sorolták az országot - 300 milliárdot tévedni egyetlen tételnél nem kis bravúr. Mennyit tévedhettek vajon a költségvetésnél? - merül fel jogosan a kérdés.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azzal szállt bele ebbe a harcba, hogy március 31-éig visszatartja azt a 32 milliárdot, amire égető szüksége van a fővárosnak, hiszen e nélkül a pénz nélkül összeomlik a főváros közlekedése. Kérdezem a miniszter urat, kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor hagynak fel a felesleges harccal, és mikor hajlandóak végre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) segíteni Budapestnek.
Köszönöm szépen a választ. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés