TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A körünkben tartózkodó Selmeczi Gabriella képviselő asszony mintegy egy éve azt mondta, hogy megvédjük és garantáljuk a nyugdíjakat. Azóta a magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának, megtakarításainak 97 százalékát elvették. Nem véletlen tehát, tisztelt Ház, hogy a XXI. században úgy szól a magyar átok, hogy védje meg a te nyugdíjadat Selmeczi Gabriella. (Derültség az MSZP soraiban.) És most veszik el a többit. Most veszik el azt a 3 százalékot is, akik úgy gondolták, hogy ezeknek a pénztáraknak a keretében képzelik el majd a megtakarításaikat és a nyugdíjaskoruk jövőjét is. Most veszik el azt a pénzt, amiről eddig sem tudtuk, hogy mire költötték, hiszen nagyjából 3 ezer milliárd forintnak nyoma sincs. Önök azt mondták, hogy adósságot akarnak csökkenteni belőle, el is tépték az állampapíroknak mintegy 1400 milliárdos részét, és érdekes módon az államadósság továbbra is 80 százalék körül tartózkodik. Nem tudjuk tehát, hogy mire ment el ez a pénz. Arra azonban jó volt, hogy a nyugdíjrendszert megbontsa és a jelenlegi nyugdíjrendszert megkérdőjelezze.
Tisztelt Ház! A rokkantaknak, a korengedménnyel, korkedvezménnyel nyugdíjba menteknek a nyugdíjait elveszik, megkurtítják, csökkentik. Úgy természetesen, hogy visszamenőleg hoznak törvényeket ennek érdekében, és nem törődnek azzal, hogy ezek az emberek valóban meg tudnak-e élni. Álságos módon sugallják a 42 éves életerős rendőr képét, aki nyugdíjas, és nem törődnek a bányásszal, a vegyiparból nyugdíjbamenttel, vagy aki éppen szolgálat közben szenvedett olyan egészségkárosodást, hogy nem tud tovább dolgozni.
Tisztelt Ház! Ezek a megkurtítások a költségvetést gazdagítják; azt a költségvetést egyébként, amelyen az önök 16 százalékos, gazdagoknak kitalált adórendszere jócskán ütött lyukat. A nyugdíjasoktól elvett pénzekkel tömködik tehát ezeket a lyukakat.
És nem mellékes dolog a bizonytalanság. Amikor önök átnevezik a munkáltatói járulékot hozzájárulássá, kérdésessé teszik a megszerzett nyugdíjjogot. Ehhez még Magyarország miniszterelnöke egy levelet is küld a nyugdíjasoknak, természetesen a nyugdíjra szánt tb-kasszából, amelyben értesíti őket, hogy a nyugdíjukat befagyasztja. Befagyasztja, mert 4,2 százalékos inflációnál ezeknek a nyugdíjaknak nemhogy nem nő a vásárlóereje, hanem csökken. Ezért tehát felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a nyugdíjasokkal.
Államtitkár úr, mire jó a nyugdíjrendszer szétverése, miért kell nyugdíjpénztári pénzekből levelezésre költeni, miért kell bizonytalanná tenni nyugdíjasokat?
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés