VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Igen tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Államtitkár Úr! Nem örömmel adtam ezt a címet napirend előtti felszólalásomnak, amelyet egyfajta mezőgazdasági évértékelőnek is tekintek, sokkal inkább szerettem volna sikerekről beszámolni. Mivel ez nem sikerült teljes mértékben, ennek ellenére a pozitív dolgokkal kezdeném.
Ami a kormányzati intézkedések közül az idei évben általánosan üdvözlendő a vidék szempontjából, az a termelői piacok megnyitásának rendkívüli módon való leegyszerűsítése. Ez örvendetes, nagyon sok akadályt elhárít annak útjából, hogy a helyi, lokális gazdaság fejlődésnek tudjon indulni, ez tehát kifogástalan. Ugyanakkor a feltételeket a továbbiakban meg kellene teremteni arra, hogy ezzel élni is tudjanak a gazdák.
Ugyancsak elismerésre méltó az az igyekezete a kormánynak, hogy a kárenyhítés kérdését egy komplexebb módon próbálja megközelíteni egy idén, most ősszel elfogadott javaslat formájában. Ugyanakkor ennek a törvénynek már több hiányosságát látjuk, mert ha elvégezzük erre a hatástanulmányt, anyagilag rosszabbul járnak a gazdálkodók e törvény hatására, ha nem a 2011-es, de a 2010-es és az azt megelőző évekre vetítettük le. Itt gyakorlatilag a piaci biztosítók karmaiba löki a kormány ezzel a gazdálkodókat, de kétségtelen, van számos eleme, a kockázati közösség létrehozásával például, ami pozitívum mindenképpen. Nos, ennyi körülbelül a pozitívum, amit el tudok mondani a kormány idei munkájáról a mezőgazdasággal kapcsolatban.
Ami viszont sajnos mélységesen, teljesen annullálja ezeket az érdemeket, az az, ami ígéretet a nemzeti vidékstratégiával kapcsolatban tett a kormány. Ezt az ígéretet rögtön a választások után megkaptuk, hogy az első prioritások között fog szerepelni, és elénk fog kerülni, ezzel szemben az történt, hogy tavasszal megjelent nagy füsttel, elánnal megjelent a nemzeti vidékstratégia, lefolytatta a társadalmi egyeztetést is, ami még mindig örvendetes, azzal az ígérettel kezdődött ez valamikor júniusban, hogy ősszel, mint egyfajta kerettörvény, a kétharmados törvényekkel egy csomagban ez az Országgyűlés elé kerül. Nos, ez nem történt meg, nincs nemzeti vidékstratégia.
Tehát nincs az a tízéves stratégia, amelyre a kormány a választás után hivatkozott, ez már csak nyolcéves lehet a legjobb esetben is. De azt, hogy ősszel nem került ide a Ház elé, csak tetézi az, hogy amikor megkaptuk a tavaszi menetrendet, akkor lázasan keresgélni kezdtem, hogy ez hol szerepel, és mikor kerül erre sor, hogy kellőképpen fölkészülhessünk erre, nos, a tavaszi menetrendben sem találtuk. Ez már több mint botrányos, hogy tízéves stratégiáról beszélni, miközben abból két évet úgy halasztunk el, hogy nem tudjuk az indokát. Nagyon örülnék, ha államtitkár úr ezt meg tudná mondani.
Nagyon fontos volna ez a keret, hiszen a birtokpolitikai irányelveket ígéri a javaslat. A javaslat ismert, és ismerjük ezt a javaslatot, ugyanakkor ha megnézzük a birtokpolitikai irányelveket, amelyre hivatkozik az el nem fogadott nemzeti vidékstratégia, és megnézzük azt, hogy az NFA milyen feltételekkel írta ki most ősszel a földbérleteket, akkor azt látjuk, hogy a 300 hektár, amely mint egyfajta optimum jelenik meg a nemzeti vidékstratégiában, ezekben a kiírásokban már 1200 hektárra engedi. Egy egyszerű számtanpéldát javasolnék minden tisztelt képviselőtársamnak a figyelmébe: ha 300 hektárban rögzítenénk az optimális birtokméretet, és a 4,5 millió hektárt vesszük figyelembe mint szántóterületet, akkor 15 ezer gazdálkodóról beszélünk; ez nem fogja önöknek azt a 100-200 ezer munkahelyet biztosítani.
Ha ugyanakkor azt látjuk, hogy keretstratégia nélkül, de kúszik fel ez a hektárszám 1200 hektárra, ami a pályázati kiírásokban mint felső határ szerepel, akkor 3-4 ezer gazdálkodóról beszélhetünk. Felhívnám a figyelmet, hogy ez nem fogja megoldani, nem teljesíti azt a célt, amit a kormány kitűzött maga elé. De fontos volna tudni ezt a keretstratégiát azért is, mert a közös agrárpolitikának a 2013 utáni időszakra vonatkozó vitája most zajlik. Tehát ahhoz, hogy a gazdálkodók erre fel tudjanak készülni, hogy ebben a vitában részt tudjanak venni, fontos volna tudni a kormány tízéves nemzeti vidékstratégiáját, és abban elhelyezve a birtokpolitikát és sok minden mást.
Nézzük a magyar föld védelmét, hogy ez hogyan jelenik meg: nos, ez nem jelenik meg. Vihar előtti csend van a moratórium lejárta utáni időszakról is (Az elnök csenget.), és félünk attól, hogy a külföldieknek szabad lesz a préda (Az elnök csenget.), esetleg ezt majd korlátozzák úgy, hogy az EU-n kívüli külföldieknek. Ez semmiképpen nem elfogadható számunkra.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés