BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az 1. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyet jómagam nyújtottam be a Jobbik nevében. Az önök által beterjesztett házszabály-módosítás egy nagyon fontos korlátozást old föl. Zárószavazás előtt eddig csak koherenciazavar alapján lehetett volna házszabályszerűen módosítást beterjeszteni; ahogy önök most átalakítják a Házszabályt, azt jelenti, hogy tartalmi és terjedelmi korlátozás nélkül lehet az utolsó pillanatban átírni egy törvényt. Ma nem beszélhetünk erről anélkül, hogy az Alkotmánybíróság határozatát röviden ne tekintenénk át.

Igen, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy 2011. július 11-12. éjszakáján, ami egy bizonyos Szent Bertalan éjszakája volt, mondjuk, nem fizikailag hugenottákat semmisítettek meg, hanem a KDNP által benyújtott egyházügyi törvényt módosítókkal gyilkolták le. Nos, ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez alkotmány- és házszabályellenes volt, hiszen kimondta, hogy zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtási lehetőségének a koherenciazavarra korlátozása azért is jelentős szabály, mert enélkül a törvényhozási eljárás legvégső szakaszában is sor kerülhet a törvény teljes módosítására, és teljesen kiüresedik az előző törvényhozási ciklus, így gyakorlatilag nincs értelme általános és részletes vitának, és gyakorlatilag ezért semmisítette meg ezt a törvényt az Alkotmánybíróság.

Nos, önök úgy gondolják, hogy ha házszabályellenes volt egy gyakorlat, de a Házszabályt módosítjuk, akkor minden meg van oldva, csak nem olvasták el figyelmesen az Alkotmánybíróságnak a közleményét, határozatát és magyarázatát, mert az azt mondja, hogy nemcsak az a baj, hogy a hatályos Házszabállyal ellentétes, hanem az, hogy az alkotmány 2. §-a (1) és (2) bekezdésével, valamint a 20. § (2) bekezdésével is.

Vagyis mivel ellentétes? Mit nem tart be? Azt, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam - ezt sérti ez a gyakorlat -; sérti azt, hogy a Magyar Köztársaságban a nép a népszuverenitást választott képviselői útján gyakorolja, és sérti azt, hogy az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik.

(12.40)

Önök mondhatják azt, hogy miért jövök én az 1949. évi XX. törvénnyel, hiszen január 1-jétől az új alaptörvény lép életbe. Javaslom mindenki figyelmébe az alaptörvény B) cikk (1)-(4) pontját és a 4. cikk (1) pontját, tökéletesen azokat tartalmazza az alaptörvény, amiket az előbb idézett módon az Alkotmánybíróság is fontossá tett megemlíteni. Tehát hiába módosítanak önök Házszabályt, házszabályszerű lesz, de változatlanul alkotmányellenes marad. Egyébként ebben az eljárásban nem az a fő probléma - amiről utóbb is szó lesz még -, hogy mennyit beszélhet az ellenzék, hanem az, hogy nem nyílik meg a lehetősége arra, hogy érdemben megvizsgáljon egy javaslatot, adott esetben módosítókat tűzzön hozzá, tehát a képviselői alapvető jogokat csorbítja azzal, hogy az érdemi döntéshozatalt teszi gyakorlatilag lehetetlenné.

És meg kell kérdeznem - ha önök még beszélnek nemzeti együttműködésről -, hogy úgy gondolják-e, hogyha megvan a kétharmad, akkor teljesen mindegy, hogy a parlament más pártjai támogatnak-e egy-egy törvényt, vagy mégis úgy gondolják, mint a múlt alkalommal, hogy talán jó volt, hogy a családvédelmi törvény egyhangú szavazattal született meg, figyelembe véve a tőlünk jobbra-balra lévőknek a jótékony távolmaradását, de mégsem csak önök szavazták meg, hanem a Jobbik is. Ehhez persze annyit hadd tegyek hozzá, hogy mi se mondunk le mint politikai párt a parlamenten kívüli, akár radikális, alkotmányos eszközök használatáról, csak próbáljuk összeegyeztetni a képviselői feladatunkat ezekkel az egyéb és nagyon fontos módszerekkel, azért veszünk részt ebben a munkában.

Lehet, hogy azt mondják, hogy az ország gondja most a koherenciazavar, miért erről beszélünk itt. Nos, azért itt többről szól ez: ha jelenleg önök ezt megszavazzák, világosan és egyértelműen azt mondják, hogy az alkotmánnyal és a január 1-jén hatályba lépő alaptörvénnyel szembemennek, és nem veszik ezt figyelembe. Itt pedig arról van szó, hogy ebben az országban törvényes rendet betartatni akarnak, és hogyan néz ki egy Országgyűlés úgy, hogy amikor saját maga a saját maga döntéshozatalánál, a saját maga szabályainál fittyet hány cinikus módon az Alkotmánybíróság erre vonatkozó határozatára.

Önök számára ez az alkotmány nagyon fontos, majdnem azt mondanám, szinte szent ez az alkotmány, utóbb kiderült, hogy április 25. az alaptörvény napja lesz. Én arra kérem önöket, önök azt mondták, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz - sajnos gazdasági értelemben jó, ha a stagnálás éve lesz -, de ne úgy valósítsák meg az elrugaszkodás évét, hogy rögtön és azonnal szembemennek az önök által kétharmaddal megszavazott alaptörvénnyel, semmibe véve az Alkotmánybíróság hatályos döntését, és azt mondják, hogy minket ez érdekel, mi ezzel nem foglalkozunk, megvan a kétharmadunk, úgy döntünk, ahogy akarunk. Gondolják ezt át!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu