DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban így igaz, előzmények nélküli volt ez az eset. Így, amikor a leállást megelőző napokban mind a kormány, mind a tárca számba vette a szükségszerű és egyébként mindnyájunk számára sajnálatos eseményeket, akkor természetesen járat- és napi bontásban felmértük az utasok számát, részben azokét, akiknek a hazaszállításáról vagy Budapest esetében elszállásolásáról gondoskodni kell, illetve azokét, akik különböző időzónákon belül elővásárlásban megvették a jegyüket.

A rendelkezésemre álló időkeret miatt, ha megengedi, csak a legfontosabbakat mondom, mert a bizottság előtt tárgyaltak is azt mutatják, hogy ez egy ennél sokkal nagyobb és átfogóbb kérdés.

A kérdés nagyon gyors intézkedésként 2 milliárd forintos kárelhárítási összeget állapított meg a leállást és az azt követő három napon belül az utasok hazahozatalára, elszámolására, a jegyek visszatérítésére és mindazokra a lehetséges káreseményekre és igényekre, amelyekre képviselő úr is utalt.

Egyébként a gyakorlatban a jegy visszatérítésére vonatkozóan a Malév honlapján a szükséges információk rendelkezésre állnak, és a képviselő hölgyek és urak tájékoztatására mondom, hogy a repülőjegy-vásárlásnak megvan az a gyakorlatilag az egész világra kiterjedő rendszere, amelyen keresztül a Malév is értékesítette, egyébként több százezres nagyságrendben az elővásárlású jegyeket, és amelynek a visszatérítési szabályai függetlenek a Malévtól, azt nemzetközi megállapodások szabályozzák. De azzal, hogy ezt szabályozni kell, tökéletesen egyetértünk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu