ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki megtiszteli figyelmével a munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Stágel Bence és Szilágyi Péter jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Schmitt Pál köztársasági elnök urat és Orbán Viktor miniszterelnök urat az ülésteremben. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy valamennyi képviselőtársunk határidőben leadta saját, illetve hozzátartozói vagyonnyilatkozatát, így képviselői jogaikat maradéktalanul gyakorolhatják. A vagyonnyilatkozatok nyilvánosak és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők.

Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy az a sajtóból is ismert, tájékoztatom önöket, hogy életének 78. évében, február 4-én elhunyt Csurka István író, politikus, volt képviselőtársunk. Csurka István a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 1988-tól 1993-ig volt a párt elnökségi tagja, majd 1991-től egy évig alelnöke. Az MDF képviseletében részt vett az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében.

1993-ban megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek kezdetben elnökségi tagja, 1993 novemberétől társelnöke, majd 1994 októberétől elnöke volt. 1990-1994 között a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió-, rádió- és sajtóbizottság, továbbá a nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljárásait vizsgáló bizottság tagja volt. 1998-2002 között a MIÉP frakcióvezetője volt.

Írói munkásságát két alkalommal József Attila-díjjal, 1980-ban Alföld-díjjal ismerték el. Legnagyobb szépírói sikereit drámáival aratta. A rendszerváltás meghatározó közéleti személyisége volt.

Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással tisztelegnek az elhunyt emléke előtt.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a mai napon általános érvényű állásfoglalást fogadott el. Felkérem Stágel Bence jegyző urat, hogy ismertesse a bizottság általános érvényű határozatának szövegét.

Forrás: parlament.hu