TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Lassan már tíz éve, hogy Magyarország gazdasága sorvadásnak indult, és az ország lakossága nem tudott élni a 2007-től rendelkezésre álló uniós forrásokkal sem. Tovább nehezítette a helyzetünket az, hogy a 2008-ra általánossá váló gazdasági válságra a regnáló magyar kormányok mindig a legrosszabb választ adták.
Ma már egyetlen országban sincs nagyobb kihívás, így ma hazánkban, Magyarországon sem, mintsem biztosítani az önállóságunkat, és megtartani az alapvető szociális biztonságot. Úgy érzem, nyugodtan kimondhatjuk, ez mindenkitől részvételt és hozzájárulást igényel. Az ország terheit a vállán cipelő középosztály időközben egyre igényesebbé vált arra, hogy mire költik el adóforintjaikat, ezért elvárható, hogy értékteremtő munka legyen minden egyes programban, így a Start-munka keretében is. Ehhez kiváló terep lehetséges, ha megvizsgáljuk az állami erdők szerepét, hiszen az állami erdők még nemzeti kézben vannak. Azt gondolom, hogy mindenképpen használni kell ezt a lehetőséget, hiszen 1939 önkormányzatnál vannak állami erdők.
Azt mondom, és az a meggyőződésem, hogy nem lehet semmiképpen sem kihagyni az önkormányzati szférát ebből a munkából, hiszen mi ismerjük legjobban a helyi munkaerőpiacot, így nem képzelhető el értelmes együttműködés az állami erdőkben az önkormányzati segítség nélkül. Szeretném megkérdezni, hogy a Belügyminisztériumban van-e ezzel kapcsolatban elképzelés, tehát milyen módon fognak együtt dolgozni az állami erdőgazdaságok és az önkormányzatok.
Ezenfelül pedig kérdezném, hogy van-e szakmai akcióterv azzal kapcsolatban, hogy évente nagyjából százezer köbméternyi famennyiség marad bent az állami erdőkben, amelyet lehetne használni tüzelésre és fűtésre is. Vajon erre van-e valamilyen akcióterv? Ennek mindenképpen utána kellene járni és nézni, mert ez egy nagy pazarlás most Magyarországon.
Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés