FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Jobbik részéről már szimbolikusan kifejeztük, hogy egyetértünk ezzel a törvényjavaslattal, annak mondanivalójával, és örülünk a megszületésének, ugyanakkor jelen formájában hiányosnak tartjuk. Jelen formájában ugyanis csak az együttérzésről, illetve az emlékeztetésről szól, ugyanakkor egy szó sincs benne arról, hogy milyenfajta elszámoltatási törvényekre, rendeletekre lenne itt szükség, vagy éppen a kárpótlás kérdésére. Az elszámoltatásról majd leginkább Novák Előd képviselőtársam fog beszélni, én leginkább a kárpótlásra szeretnék kitérni, ugyanis ezzel kapcsolatban is komoly hiányosságokat tartalmaz ez a törvény, konkrétabban fogalmazva: egyáltalán nem foglalkozik a kárpótlással.

A kárpótlásról 2000. december 26-án hozott egy törvényt az Orbán-kormány a közelgő '56-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulójára. Ez egy nagyon pozitív kezdeményezés volt, ugyanakkor egy súlyos hiányossággal küszködik. A meghozott kormányrendelet ugyanis azt mondja ki, hogy Magyarországon 1945. január 1-je és 1953. december 31-e között rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartottakra vonatkozik, de kizárólag azokra, akik három évet elérő, illetőleg azt meghaladó szabadságvesztést vagy szabadságkorlátozást szenvedtek el, jogosultak erre.

Jómagam mindig is foglalkoztam a történelmi tényekkel, saját magam is igyekeztem segíteni azok megismertetésében, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a történelmi események, de amiért én foglalkozom a kárpótlással, az egy személyes élmény, amikor is egy fogadóórán egy olyan idős hölgy keresett meg, akit kiskorában, néhány éves korában a Hortobágyra telepítettek ki. Ő nem volt három évet, mindösszesen csak két évet és néhány hónapot kitelepítve a szüleivel együtt a Hortobágyon, és ő ma semmilyen kárpótlásban nem részesül.

Az ő története alapján is hoztam önök elé ezt, mint egy olyan törvényi rendeletet, amit mindenféleképpen módosítani kellene, és azért is bátorkodtam ezzel előhozakodni, mert úgy gondolom, hogy önöktől sem állhat távol ez a gondolat. Mindezt arra merem alapozni, hogy utánanéztem a parlament.hu-n, és nagy meglepetésemre, de ugyanakkor nagy örömömre azt tapasztaltam, hogy 2002 és 2010 között önök, a Fidesz-frakciónak néhány képviselője négy alkalommal nyújtott be olyan törvényjavaslatot, ami ugyanezt a kérdéskört szeretné rendezni, amit az előbb mondtam önöknek, miszerint ne csak azok kapjanak kárpótlást, akik három évnél többet voltak kitelepítve.

Első alkalommal 2003-ban nyújtottak be önök egy törvényjavaslatot az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatások módosításáról, és mindebben le is írják, engedjék meg, hogy a saját szavaikat olvassam fel, illetve képviselőtársaik szavát: "Több magánszemélytől és szervezettől érkeztek megkeresések hozzánk, melyben jelezték, hogy jelentős számú károsult nem részesül juttatásban a 3 éves időhatár előírása miatt. Nincs elfogadható indok arra, hogy például 32 hónap szenvedésért az érintett nem részesül egy fillér juttatásban sem, míg ha valaki 36 hónapig volt szabadságelvonásban részesítve, akkor havi 20 ezer forintot kap. Az elhurcolásokból eredő jogkövetkezmények ugyanis egyaránt sújtották időtartamra tekintet nélkül a szabadságuktól megfosztottakat, így a 3 évnél rövidebb időt töltötteket is. A szabadságelvonás időtartama csak egy részét képezte az utána évtizedekig tartó diszkriminációnak."

Ez volt az, amit én is személyesen megtapasztaltam az idős hölgy elmondásában, és lám, önök is egyetértenek ezzel, hogy nem szabad különbséget tenni aközött, hogy valaki három évet vagy éppen csak két évet és néhány hónapot volt kénytelen elszenvedni a Hortobágyon kitelepítettként. Ezért arra kérem önöket, hogy rendezzék ezt a kérdést.

Ebben a határozati javaslatban egy szó sincs erről, jelen pillanatban egy szimbolikus kifejezése, de ez egy kicsit arra a példára emlékeztet, hogy ha egy meglopotthoz odamegyünk és mindösszesen csak részvétet nyilvánítunk, az együttérzésünkről biztosítjuk, de nem segítünk neki abban, hogy felkutassa a bűncselekmény elkövetőjét, vagy éppen kárpótoljuk. Mi sem tehetjük meg, hogy úgy hozzuk meg ezt a határozati javaslatot, hogy erről a két fontos kérdésről, az elszámoltatás kérdéséről és a kárpótlásról nem értekeztünk benne, nem tettünk előremutató lépéseket.

Mint említettem, önök is benyújtották ezt, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban jellemző módon az előző kormányok, a tőlem jobbra ülők, illetve most jelen pillanatban nem ülők, csak egy személyes képviselettel rendelkező párt nem engedte, hogy ez érvényre juthasson, hogy ezek az emberek, akik súlyos sérelmeket éltek meg, kárpótlásban részesülhessenek, de én bízom abban, hogy az önök kormánya másképp áll ehhez a kérdéshez, és mindösszesen csak figyelmetlenségből maradt ki a határozati javaslatból ez a kérdéskör.

Azért is merem ezt remélni, mert Cseresnyés Péter 2010 után is, már a kormányváltás után is ígéretet tett arra, amikor is Nagykanizsán a kitelepítettekkel kapcsolatban volt egy megemlékezés, ő így szólt azon a megemlékezésen. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő megosztotta a hallgatósággal, hogy Takács Jánossal 2002-ben egy hosszabb beszélgetésen úgy döntött, hogy felkarolja a Hortobágyra elhurcoltak ügyét, hiszen azok a személyek, akik három évnél kevesebb időt töltöttek el a táborban, semmiféle kárpótlás jellegű járulékot nem kapnak.

2003-ban és 2005-ben egy törvénymódosító javaslatot nyújtottak be fideszes képviselők, erre utaltam az előbb, de ez akkor nem talált halló fülekre. Éppen ezért, amikor a kormányváltás megtörtént, a törvényjavaslatot rögtön továbbította, ha későn is, ha nem is nagy összeg, de a kárpótlás jellegű járadék megszületik, remélhetőleg kormányrendelet formájában. Tehát Cseresnyés Péter 2010 őszén azt a reményét fejezte ki, hogy ez a súlyos kérdés orvoslásra kerül, és egyébként ő maga is elmondta, hogy a javaslat elsősorban szimbolikus jelentőségű, az állami költségvetésre nem ró komoly terhet, ugyanakkor történelmi igazságot szolgáltat az érintetteknek.

Úgy gondolom, hogy az ő szavai, ha esetleg a jobbikos szavakra immunisak lennének, az ő szavai kellő meggyőzéssel szolgálhatnak annak érdekében, hogy tegyenek valamit ennek a kérdéskörnek a rendezése érdekében.

Ezen túlmenően, a kárpótláson túlmenően még engedjenek meg néhány szót, amivel módosító javaslatainkra szeretném felhívni a figyelmet. A határozati javaslat e) pontja felkéri a központi államigazgatási szerveket, egyházakat, civil szervezeteket, önkormányzatokat, hogy gondoskodjanak a kitelepítés tragédiájáról és annak áldozatairól való megemlékezésről. Itt egy hiányosságot szeretnénk pótolni, a közszolgálati médiumok, a médiaszolgálat ugyanis nincs megemlítve, napjainkban pedig tudjuk, hogy a rádióknak, televízióknak milyen nagy véleménybefolyásoló hatásuk van. Úgy gondolom, hogy fontos lenne ezt is belefogalmazni annak érdekében, hogy minél szélesebb körben tudjuk eljuttatni ennek a szörnyűséges eseménynek a hírét, és ezáltal az emlékeztetést tudjuk szolgálni.

Ugyanígy az oktatási intézmények sincsenek beleírva ebbe az e) pontba, ez is fontos lenne, és Szávay István képviselőtársam erre adott be módosító javaslatot. Úgy gondoljuk, az is elengedhetetlen, hogy az oktatási intézményekben, ahol korosztályát tekintve a legnyitottabbak, legbefogadóképesebbek a diákok, az év egy-egy napján egy-egy rövid műsorral, egy rövid megemlékezéssel, visszaemlékezéssel felhívjuk a fiatalok figyelmét erre a tragédiára.

Összességében legfontosabbnak a kárpótlás kérdését tartjuk, kérem, hogy itt államtitkár úr is járjon közben annak érdekében, hogy a határozati javaslatba ez a kárpótlás rendezésére való igény valamilyen módon belefoglalásra kerüljön, illetve ezt a két kisebb jelentőségű, de ugyanakkor a megemlékezést szolgáló módosító javaslatunkat is kérem, hogy fogadják be. Ebben bízva szeretnénk támogatni ezt a határozati javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu