SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden szólnék, mert úgy látom, hogy a konkrét témáról általános gazdaságpolitikai kérdések vetődnek föl részben a tekintetben, hogy öt év után milyen gazdasági helyzet lesz Magyarországon.

Én azért pár tényszerű dolgot szeretnék leszögezni a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Persze, nem könnyű a helyzet, és értelemszerűen minden adatot viszonyrendszerben kell értelmezni. De a 2011. év minden ellenkező híreszteléssel ellentétben sikeres gazdaságpolitikai év volt az egykulcsos adó bevezetésével, a gyermektámogatással - ez csak néhány példa. A foglalkoztatás egyébként növekedett Magyarországon 2011-ben. (Simon Gábor: A közfoglalkoztatás révén!) A versenyszférában is növekedett a munkahelyek száma, képviselő úr.

A GDP Magyarországon az uniós átlag felett növekedett 2011-ben, hosszú-hosszú évek után először. A reálkeresetek növekedtek Magyarországon, nemcsak a gyermeket nevelők körében, hanem minimális szinten az összes magyarországi tekintetében.

A fogyasztás - már ez is fölmerült itt korábbi képviselői indítványban - hosszú évek után először a tavalyi évben, ha enyhe mértékben is, de növekedett Magyarországon. Csak egy példát hadd mondjak: a nálunk ma jobb gazdasági helyzetben emlegetett országokban - mint például Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Románia - csökkent a belső kereslet és a kiskereskedelmi forgalom. Tehát korántsem annyira borús a kép, és bízunk benne, hogy azok a folyamatok, amelyek elindultak, öt év után valóban lehetővé teszik minden magyar állampolgár számára, hogy ennek a konstrukciónak a végén tudják törleszteni a hitelüket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu