DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 9. pontjához szeretnék hozzászólni, amelyet Gaudi-Nagy Tamás és Murányi Levente képviselőtársaim nyújtottak be, és mivel nincsenek itt, ezért mindenképpen szeretném képviselni a gondolataikat.
(21.30)
Ezzel kapcsolatban elsősorban azt fájlalom, hogy a bizottság nem támogatta ezt a módosítást, a 9. pont módosítását. Miért is esik ez nekem rosszul? Illetve azt gondolom, hogy minden magyarnak rosszulesik, hiszen ez a szellem, amelyet itt a bizottsági ülésen a kormányzati többség képviselt, ez álláspontom szerint élesen összeütközésben áll az önök által elfogadott alaptörvénnyel.
Ha az alaptörvényt megnézzük, már az első mondata azzal kezdődik, hogy "Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjuk az alábbiakat." Tehát már így kezdődik az alaptörvény, majd az alapvetések D) cikke kimondja azt, hogy "Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért." Tehát már ez az, aminek alapvetően meg kellene határoznia egy országgyűlési képviselőnek is a működését, aki az alaptörvényeket be akarja tartani Magyarországon. Mi párturalmi alkotmánynak neveztük ezt az alaptörvényt, amelyet éppen önök hoztak, és pontosan kirívó dolog az, ha éppen önök nem tartják ezt be, ráadásul úgy, hogy ez álláspontunk szerint nemzeti érdekeket is sért, hiszen pontosan ezt a felelősséget nem viselik a magyar nemzet sorsáért, és itt a határon túl élő magyarokról van szó. Hiszen Gaudi képviselőtársam és Murányi képviselőtársam pontosan erre hívja fel a figyelmet, hogy a kommunista diktatúra az egységes magyar nemzetből nemcsak a csonka határon belüli magyarokról intézkedett, hanem a határon túl élőket is ugyanúgy sújtotta, mint a csonka határon belülieket. A 9. pont ezt pontosan erre bővítené ki, és ez nem jelent sem kárpótlást, sem egyebeket, ez csak egy megemlékezést jelent, hogy megemlékezik a kommunista diktatúrák alatt a megcsonkított hazából, a Felvidékről, a Délvidékről, Erdélyből és a Kárpátaljáról jogtalanul tömegesen deportált és kitelepített családokról.
A változás mindösszesen annyi, hogy a megemlékezést kibővíti a teljes magyar nemzetre, az egységes magyar Kárpát-medencei magyar nemzetre bővíti ki a megemlékezést, hiszen ugyanúgy meghurcolták a magyarokat a Felvidéken. Hiszen ismerjük a folyamatos kitelepítéseket, hogy kárpótlás nélkül kellett otthagyniuk minden vagyonukat, vesztették el a házukat és mindenüket, teljes mértékben az állampolgárságuktól megfosztották őket, a vagyonuktól, teljes jogfosztás állapotába kerültek a kommunista diktatúra idején, csak azért, mert magyarok voltak. De ugyanúgy beszélhetünk Kárpátaljáról, ha továbbmegyünk, hogy ott hogyan telepítették ki, hogyan hurcolták el málenkij robotra, hogyan gyűjtötték össze Szolyván a gyűjtőtáborba a magyarokat, hogyan telepítették ki a gulágra ezeket az embereket. Ők szintén ugyanúgy magyar emberek voltak, és ugyanúgy a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatai voltak. Ugyanúgy mehetünk tovább a Délvidékre, Erdélybe, ugyanúgy nézhetjük, hogy hogyan szedték össze a magyarokat Erdélyből, hogyan vitték el, hogyan deportálták őket, csak azért, mert magyarok, az Al-Duna mocsaraiba, és kellett ott hosszú éveken keresztül dolgozniuk, és hányan nem jöttek vissza. Ugyanúgy, ahogy nem jöttek vissza a gulágról, Szibériából és mindenhonnan, és ez leginkább a kárpátaljaiakat érintette, belőlük talán a legkisebb arányban jöttek vissza a kitelepítettek. De ugyanúgy érintette a délvidéki magyarságot a kitelepítés folyamatosan, és igenis, azt gondolom, hogy azzal lesz hű a parlament ahhoz, hogy miről szól ma az alaptörvény, hogy mi Magyarország Alaptörvénye, hogy valóban felelősséget viselünk-e a határainkon túl élő magyarokért, hogy valóban van-e bennünk felelősségérzet, bennünk, országgyűlési képviselőkben.
Akkor, amikor meghozunk egy törvényt, és valamely képviselőtársunk éppen odafigyel a határon túl élő magyarokra, mert kifejezetten érzékeny erre, odafigyel rá és előterjeszti, és már a bizottsági ülésen leszavazzák, hogy erről nem is kell beszélni, holott ennek sem anyagi vonzata, sem más vonzata nincsen, akkor pedig miért ne emlékezhetnénk meg erről is? Miért ne emlékezhetnénk meg azokról a kommunista áldozatokról, kitelepítettekről, akik a csonka határon túl viselték el ezt? Sokkal nehezebb körülmények között kellett nekik ezt elviselni, hiszen őket ott még a saját magyarságukban is, önmagában a magyarságukért is meghurcolták ezekben az országokban, hiszen ők soha nem akarták elhagyni a hazájukat. Nem is hagyták el a hazájukat, és igyekeztek megmaradni akkor már egy idegen hatalom elnyomása alatt magyarnak, és akkor pont őket felejtjük ki ebből a törvényből, és nem vesszük be, szembemenve az alaptörvény útmutatásaival, azzal, hogy "felelősséget érzünk minden magyarért"?
Könyörgöm, képviselőtársaim, akik még itt vannak e késői órán, nagyon kevés számmal a kormányzati padsorokban, máshol meg szinte senki, itt az MSZP padsoraiban, viseljük ezt a felelősséget, ha már beletettük az alaptörvénybe. Hiszen akkor, amikor 2010-ben ez a parlament összeült, akkor, amikor azt mondtuk, hogy adjunk állampolgárságot a határainkon túl élő magyaroknak, akik még ma is magyarnak vallják magukat, akkor azt hittük, hogy itt valóban egy olyan magyar nemzeti egység tud megvalósulni, ha politikai szinten lesznek is összecsapásaink és egyet nem értéseink, legalább a határon túl élő magyarokért való teljes kiállásban azért egyet fogunk tudni érteni, és legalább, képviselőtársaim, ezt a felelősséget ebben az esetben is vállaljuk fel.
Én csak ezt kérem mindenkitől, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés