DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor szeretném befejezni az előbbit. Azért sem szabad ennek a vizsgálatnak megállnia 2010-nél, mert arra is kis figyelmet kellene fordítani, hogy ebben az egész történetben mi a szerepe egy bizonyos Varga Jenőnek, aki most, ha úgy tetszik, a gyámja lett a Malévnek. Ez a Varga Jenő az atlatszo.hu tényfeltárása szerint nemrég közös céget gründolt Pintér Sándor belügyminiszter volt cégével, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel.

Ezt a Varga Jenőt szoros szálak köthetik a nemzeti légitársaság elleni felszámolási eljárást elindító hitelező céghez. És hogy teljes legyen a kép: ez a Varga Jenő - szintén különböző tényfeltáró riportok tanúsága szerint - meglehetősen erős szálakkal kötődik Gyurcsány Ferenc bizalmi köréhez. Mi Varga Jenő szerepe például ebben az egész Malév-történetben? Hogyan kötődik Varga Jenő egyfelől fideszes, másfelől pedig a korábbi kurzus különböző üzleti érdekeltségeihez?

(20.00)

Erre is ki kellene terjednie a vizsgálatnak, és mondom még egyszer, továbbra sem hallottam ésszerű, racionális indokolást amellett, hogy ennek a vizsgálatnak, egyáltalán a Malév vesszőfutását felfedni akaró vizsgálatnak miért pont 2002 májusa a kezdő időpontja. Ezekre a kérdésekre várok választ. Azt gondolom, ahhoz, hogy teljes képet tudjunk kapni a Malév és a Budapest Airport tönkretételével kapcsolatban, nem szabad a vizsgálatot elkezdeni 2002 májusában és nem szabad befejezni 2010 májusában, és a parlamentnek felelőssége az, hogy egy olyan tényállást tárjon fel, ami alapul szolgálhat arra is, hogy a Malév csődje miatt bajba került embereken segíteni tudjunk.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu