SCHÖN PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Nemzetközi Távközlési Egyesület az ENSZ szakosított szervezete. Feladata a nemzetközi távközlési együttműködés elősegítése az eszközök és szolgáltatások fejlesztése terén.
A szervezet bizottságai által készített ajánlások figyelembevételével dolgozzák ki a tagországok kormányai a távközléssel kapcsolatos jogszabályokat. Magyarország 2011 májusában hirdette ki az egységes szerkezetbe foglalt alapokmányt. Jelen törvényjavaslat ezen okmány 2010. évi módosításának kihirdetését célozza, ami a múlt évi törvényben akkor még nem került átvezetésre. Célja, hogy a nehéz helyzetbe került országok csökkenthessék pénzügyi hozzájárulásuk mértékét (Az elnök csenget.), maximum 15 százalékkal, az egyesülettel egyeztetett módon. Ezen módosítást a Jobbik is támogatja.
Szeretném viszont megragadni az alkalmat, ha már elénk került a javaslat, hogy a Nemzetközi Távközlési Egyesület céljairól is ejtsek pár szót. A 2010-es, a távközlés és az információs társadalom világnapja alkalmából tett felhívásuk az alábbi gondolatokat fogalmazza meg. Az ENSZ infokommunikációs technológiákra szakosodott vezető szervezeteként a Nemzetközi Távközlési Egyesület arra kéri a szervezet tagjait, hogy segítsenek ráirányítani a polgárok és nem utolsósorban a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegének figyelmét a hosszú távú, fenntartható fejlődés révén az információs és kommunikációs technológiák szerepére, a jobb életlehetőségek megteremtése érdekében. A városi életforma kapcsán az infokommunikációs technológia egyre inkább meghatározza az életstílust és viselkedést, továbbá hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, javítja a kormányzást és az önkormányzati szolgáltatásokat, valamint forradalmasítja a szórakozást a gyors, illetve vezetékes kommunikáció segítségével.
Az infokommunikációs technológiák a városok előtt álló számos problémára megoldást kínálnak, még abban az esetben is, ha a városlakók mágnesként vonzzák a bevándorlókat. Hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a települések környezetbarátak és gazdaságilag fenntarthatók legyenek.
Sok városlakó szinte el sem tudja képzelni az életét az infokommunikációs technológiák nélkül. A televíziótól a mobiltelefonon át az internetig mindent magába foglaló infokommunikáció újraformálta a világot, és segített emberek milliárdjainak abban, hogy életüket, munkájukat és szórakozásukat még könnyebbé és egyszerűbbé tegye.
Az infokommunikáció innovatív megoldásokat kínál a városokban felmerülő mindennapi feladatok ellátásához, intelligens épületeket, közlekedésirányítást, még hatékonyabb energiafelhasználást s nem utolsósorban információk és ismeretek cseréjét, valamint a helyhez nem kötött kommunikációt az információs hálózatokkal egyre inkább átszőtt társadalomban. Állami cél, hogy az infokommunikáció segítségével minden embernek elérhető és egyenlőségen alapuló, információhoz és tudáshoz való hozzáférést biztosítsunk céljai megvalósítása érdekében.
Ezen gondolatokat a Jobbik választási programja is tartalmazza, és részben átültetésre kerültek a kormány "Digitális megújulás" című programjába. Ezen program végrehajtása azonban lelassult az elfogadás és még inkább az infokommunikációs államtitkárság megszűnése óta. Ezért kérem az államtitkár urat, hogy mint jelen törvényjavaslat témafelelőse, ezen ügyet is felkarolni szíveskedjen.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés