HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tegnapi nap során a Jobbik képviselőcsoportjának egy bírósági ítélet kapcsán elhangzott hozzászólását a kormányzat, a tisztelt államtitkár úr, hűvös távolságtartással kezelte, és nem egészen egy perc alatt azzal zárta rövidre, hogy a politikának semmilyen beleszólása nem lehet az igazságszolgáltatás munkájába. A kormányzat, az államtitkár úr, hozta tehát a kötelező papírformát, a hivatalos, sablon szerinti választ adta, és mondhatnánk, jól is van ez így.
Csakhogy akkor mit szóljunk ahhoz, hogy a közelmúltban több kormánypárti politikus - hangosan tiltakozva egy bírósági ítélet ellen - közkegyelemért fordult a köztársasági elnök úrhoz. Tudjuk, hogy a hatályos büntetőeljárási törvény szerint erre csak az elítéltnek magának vagy annak védőjének volna lehetősége, de országgyűlési képviselő nem élhetne ezzel a joggal egyetlenegy esetben sem. Ha tehát jogilag értelmezhetetlen, akkor hogyan is tudnánk kormánypárti képviselőtársaink tettét másként magyarázni, mint puszta politikai nyomásgyakorlásként és beavatkozásként az igazságszolgáltatás munkájába?
De nézzük csak meg magát a büntetőügyet, amiért ennyire elragadtatták magukat a képviselőtársaim! Egy állítólagos boszorkányüldözésről van szó, pontosabban egy elítéltről, aki közvetlenül felelős három kisgyermek haláláért, és aki illegálisan, azaz egy korábbi bírósági ítélet jogerős eltiltása ellenére, tudatosan és sorozatosan megszegve a foglalkozási szabályokat, szüléseket vezetett le - ennyi. Ezek tehát a száraz, a média által hozzáköltött mítosz, romantika és ideológiai máz nélküli tények.
De ha már itt tartunk, foglalkozzunk egy kicsit azzal a hisztériakampánnyal, amely még olyan országgyűlési képviselőket is el tudott bódítani, olyanokat tehát, akik egyébként a bíróság munkáját nagyra becsülik, és kellő távolságtartással kezelik, lásd a bevezetőben említett Hunvald-ügy. Sokat hallottunk például arról a médiában, hogy mennyire ridegek és embertelenek a túlzottan is medikális körülményeket biztosító kórházaink, és mennyire lélektelenek az ott dolgozó orvosok, szemben ezzel mennyire barátságos, meghitt és természetes az otthonszülés.
Szeretném gyorsan leszögezni, hogy egy pillanatig se venném magamnak a bátorságot, hogy itt és most állást foglaljak egyik vagy másik mellett, mint ahogyan azt érezhetően és gondosan kerülte a bíróság is egyébként az ezzel foglalkozó ítéletében, csak egypár apró momentumra szeretném felhívni a figyelmet: a szüléseket a vádlott nem a leendő édesanyák otthonában vezette le, hanem egy bérelt lakásban, tehát valójában az érintettek számára teljesen idegenszerű környezetben; nem álltak rendelkezésre működőképes orvosi segédeszközök, inkubátor, lélegeztetőgép és így tovább, noha a szülésre való felkészítés során elhangzottak ilyen ígéretek. Arról nem is beszélve, hogy komoly kétségek merülhetnek fel a tekintetben is, hogy az orvosi státusuk miatt fokozottan veszélyeztetett kismamákat tájékoztatták-e kellő körültekintéssel az esetleges kockázatokról.
Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP, tehát a Kereszténydemokrata Néppárt eddigi politikai szerepvállalása során mindig kiemelten támogatta az életvédelem ügyét, legalábbis elhangzott beszédeik erről tesznek tanúbizonyságot, még akkor is, ha a tetteikben ez sokszor nem egészen így következik. Példaként említhetnénk a magzatvédelmi törvény módosításával kapcsolatos bizottsági állásfoglalásukat vagy a költségvetési törvény életvédő célokat szolgáló módosításának az elutasítását. Ezért is érthetetlen számomra, hogy egy nyilvánvalóan életellenes, közvádas bűncselekmények sorozatát megvalósító ügyben miért nem annak a társadalomra való veszélyességére hívták fel a figyelmet, és miért helyezkednek egy szélsőségesen liberális nézőpontra, és igyekeznek mentegetni az elkövetőt, mint ahogy egyébként azt teszi életvédelmi ügyekben a küretkórusként működő média.
Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy országgyűlési képviselőként fokozottan és kiemelten felelősségünk van az életvédelem ügyében csakúgy, mint a médiában tendenciózusan lejáratni kívánt kórházaink és az ott dolgozók becsületének megvédése ügyében. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy hazánk tragikusan romló demográfiai helyzetében érdemi javulás álljon be, és keresztény emberként támogatni kell a fájdalmas veszteségeket elszenvedett édesanyákat és családokat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés