PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a több órán át tartó vita vége felé két, talán könnyedebb megjegyzéssel hadd kezdjem, amely könnyedebb a törvénytervezet súlyához, komolyságához képest, de egyáltalán nem rontja azt.
Az egyik megjegyzésem az lenne, hogy nem választom azt a módot, mint amit néhány képviselőtársam, hogy Veszprém megye értékeit sorolnám fel. Ezt nem kritikaként mondom, csak Veszprém megye értékeinek méltatására, mert Veszprém megye értékei oly számosak, hogy ha itt Ékes József vagy Horváth Zsolt vagy Ferenczi Gábor vagy Gőgös Zoltán képviselőtársammal elkezdenénk sorolni, bizonyára hosszú órákon át nem érnénk a végére. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik pedig az, hogy feltette azt a kérdést dr. Hörcsik Richárd, és egy kicsit érintette az előttem szóló Hegedűs Lorántné, hogy vajon a helyi közösségek képesek-e arra, hogy ezeket az értékeket őrizzék. Hadd mondjam azt képviselőtársaimnak és képviselőtársamnak, hogy meggyőződésem szerint képesek rá, hiszen eddig is őrizték-védték ezeket az értékeket, és ebben én személy szerint olyannyira biztos vagyok, mint ha mondjuk, népszavazást rendelnénk arról, hogy fel lehessen-e írni a tokaji bort receptre, bizonyára óriási nemzeti közmegegyezéssel támogatná ezt mindenki. No, hát én azt gondolom, ugyanolyan biztos ez is, mint az, hogy a helyi közösségek nagyon nagy szerepet játszottak az értékeink védelmében.
Komolyra fordítva a szót, négy témakörrel szeretnék foglalkozni. Az egyik a törvénytervezettel kapcsolatban a törvénytervezet összehangolása, összehangoltsága, a másik a hungarikumok védelme, a harmadik a finanszírozás, a negyedik pedig a marketingügyek, és természetesen - jól nevelt képviselőként - ötödikként majd én is köszönetet mondok mindazoknak, akik a törvénytervezet készítésében részt vettek.
Elsőként én is azt mondom, hogy nagyon fontos egy olyanfajta összehangolás, amely kiterjed azokra a korábbi törvényekre is, amelyek e témakörben vagy hasonló témakörben születtek: a világörökségi törvény, a kulturális örökség védelméről szóló törvény, és mindazok a törvények, amelyeket Gyimesi Endre képviselőtársam az előbbiekben már szinte egészen pontosan felsorolt; éppen azért, mert kerettörvény, és éppen azért, hogy majd a minősítés során a lehető legteljesebb körben kerülhessen sor a nemzeti értékeink számbavételére.
A második a hungarikumok és a nemzeti értékeink védelme, amelyről talán kicsit bővebben szeretnék szólni. Személy szerint talán még azt is javasolnám, hogy meg kellene fontolni a törvénytervezet előkészítőinek, hogy érdemes lenne egy külön részt szentelni a hungarikumok védelmének. Hadd mondjak néhány pontot a hungarikumok védelme szempontjából. A törvényjavaslat 17. §-ában meghatározott hungarikumtanúsító védjegy fontos, de nem mindig elégséges védelem a hungarikumok számára, illetve talán sokszor nem is biztosítja azt a kiemelt kezelést, mint amelyet megérdemelnének.
Tekintettel arra, hogy a hungarikumok gyűjteményébe csak olyan nemzeti értékek kerülhetnek, amelyek a hungarikumbizottság döntése folytán erre méltók - ezáltal a hungarikumok gyűjteményében minősített nemzeti értékeink lesznek természetesen -, így az lenne tán a leghelyesebb, ha valamennyi, a hungarikumok gyűjteményében szereplő termék, szolgáltatás, összefoglalóan nemzeti érték a tanúsító védjegy használatát automatikusan megkapná a törvény erejénél fogva, és nem kellene külön pályáztatást biztosítani erre. A 17. § (3) bekezdése tartalmazza ezt a külön pályáztatást. Talán meg lehetne spórolni a külön pályáztatást, ennyi plusztámogatást kaphatnának a hungarikumok, amelyek szerepelnek a hungarikumok gyűjteményében.
A törvényjavaslat továbbra sem szabályozza a már védjegyként lajstromozott hungarikumvédjegyeknek a törvényjavaslat előbb már említett 17. §-a szerinti tanúsító védjegyhez való viszonyát. A törvényjavaslat szerinti hungarikumtanúsító védjegy nem korlátozhatja a hungarikumtörvény hatálybalépését megelőzően nyilvántartásba vett, elsőbbségi bejelentésű hungarikumvédjegyeket és azok használatát, azért tenném ezt a javaslatot.
Azt is fontosnak tartanám, és hasznos lenne, hogyha a törvényjavaslatban a tanúsító védjegy használati joga mellett a hungarikumok védelmének más eszközei is nevesítve lennének, hiszen a törvény egyik célja az, hogy szülessenek meg egy pontos szabályozás révén azok a hungarikumok, amelyek még nem váltak hungarikummá. De a másik fontos feladat nyilván, hogy milyen eszközei lesznek majd a hungarikummá nyilvánítás után annak, hogy valóban kiemelt szerepet kapjanak ezek a nemzeti értékeink.
A hungarikumok védelménél például az is elképzelhető - tudják, az ellenzéki képviselőnek mindig szabadabb a fantáziája -, hogy maguk a hungarikumot előállítók kapjanak adókedvezményt. Persze tudom, ez csak az állami költségvetés függvényében elképzelhető, de mindenképpen érdemes lenne átgondolni, hogy állami támogatásoknál kedvezményben részesüljenek, és lehetőleg helyiadó-kedvezményt is kaphassanak.
Az egyéb, a hungarikumok előállítóinak nyújtható védelmi eszközök lehetnek még ezen túl: szellemi, iparjogvédelmi jogok könnyebb megszerzésének lehetőségei, az iparjogvédelmi díjak mérséklése, egyes beruházások támogatása, és nagyon fontos az ismertség jegyében a külföldi kulturális kiállítások logisztikájának állami segítése is, valamint a nemzetközi kereskedelmi szakvásárokon való megjelenés támogatása, elősegítése; amelyet persze nem végezhet csak az a szervezetrendszer, amely most a törvénytervezetben előttünk szerepel, hanem ez egy olyan ágazatközi koordinációt igényel, amelyben részt vehetnek mindazok a szervezetek, amelyek például ilyen kiállításokkal, piacra vitellel foglalkoznak, a Turizmus Zrt.-től elkezdve egészen a Vidékfejlesztési Minisztérium e témakörben fontos feladatot ellátó szervezeteiig, vagy például a Magyar Köztársaság külképviseleteiig. Nem beszélve arról, hogyha meg lehetne valósítani azt is, hogy helyben, a helyi termékek piacra jutását, megvásárolhatóságát, bemutathatóságát segítő helyi termékek boltja működhetne. Néhány helyen már működik egyébként, például azt hiszem, Debrecenben találkoztam legutóbb ilyennel, de Veszprémben is elérhetők a helyi termékek. De ha ennek lenne egy rendszere, hogy a helyi termékek helyben, egy boltban megvásárolhatók lennének, mindenképpen hozzájárulhatnánk az ismertség növeléséhez és természetesen az arra alkalmas termékek kereskedelmi forgalomba jutásának elősegítéséhez is.
Ezek közül a beruházások támogatása, a külföldi kulturális kiállításokon, illetve kereskedelmi szakvásárokon való megjelenés elősegítése a törvényjavaslatban a 16. § (2) bekezdés f) pontjába beleérthető, tehát nem újként találtam fel, csak ott általános megfogalmazásban szerepel az, hogy az országmárka-stratégia szerves része kell legyen, amelynek aprópénzre váltása lesz természetesen majd a legfontosabb. Ugyanakkor az iparjogvédelmi jogok könnyített megszerzésének lehetőségét, illetve az iparjogvédelmi díjak mérséklését, illetve adott esetben a költségmentesség lehetőségét a legjelentősebb hungarikumok előállítói részére a törvényjavaslatban kifejezetten célszerű lenne nevesíteni.
A képviselőtársam már szólt róla, én is csak megerősíteném, hogy a hungarikumok védelme körében a törvényjavaslat nem tartalmazza, de az a hungarikumok akár büntetőjogi védelmét továbbra sem érinti, például hamisítás esetén vagy más ügyekben; hasznos lenne, hogyha a leendő törvény külön szabályokat szentelne a hungarikumok büntetőjogi védelmére, külön kitérve a hungarikumok hamisítóival szembeni határozott büntetőjogi eszközökre és állami fellépésre.
Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat értelmező rendelkezései részletes meghatározásokat tartalmaznak az 1. §-ban, a hungarikummá minősítés egyedi értékelésének részletes szabályait is célszerű lenne ebben a törvényjavaslatban rögzíteni akkor, hogyha a megfelelő pontosításokat elvégeztük. Azt gondolom, ezzel az értékállóságot segítenénk elő, a felelősséget és azokat az állandó, értékálló normákat, amelyekről az előttem hozzászólók is beszéltek a hungarikummá nyilvánítás során.
(13.50)
Fontos kérdés az is, hogy milyen anyagi forrásaink lesznek majd a szervezetrendszer felépítésére és arra, hogy a hungarikumoknak megfelelő ismertséget biztosítsunk, hogy az országmárka-stratégiába beleilleszthetőek legyenek. Az az 500 millió forint, amiről január 18-án a kormányszóvivő úr beszélt, amelyet elkülönített a kormány a Miniszterelnökség fejezetén belül e célra, ez az induláshoz remélhetőleg elég lesz, de a későbbiekben mindenképpen olyan ágazatközi szemléletet tartanék fontosnak - akkor is, ha ez a vidékfejlesztési tárcánál lesz majd, és akkor is, ha létrejöhet esetleg egy olyan szervezetrendszer, amely ezt az ágazatközi koordinációt biztosítja -, hogy ebben minden ágazatnak meglegyen a saját felelőssége, a saját szerepe és természetesen a saját finanszírozási lehetősége, módja is. Mert ha több helyről adódik össze ez az összeg, az több is lehet adott esetben, viszont kevesebb az adott tárcát érintő teher, tehát ezt mindenképpen megfontolandónak tartom.
A marketinggel kapcsolatban szóltam már róla, de még megerősíteném, hogy nagyon szoros összhang kellene a Magyar Turizmus Zrt.-vel a turisztikai kiállításokon, vásárokon. Nem most kell ezt megteremteni, mert elismerés mind a jelenlegi, mind a korábbi vezetőknek a Turizmus Zrt. részéről, hiszen nincs olyan turisztikai kiállítás külföldön, amelyen valamilyen hungarikum meg ne jelenne. Ezt rendszeresebbé, tervszerűbbé kellene tenni, és ugyanúgy a helyi vásárok vonatkozásában is, hiszem most kezdődik napokon belül - csütörtökön - a hazai turizmuskiállítás, ahova ha kimennek kedves képviselőtársaim, látják, hogy a nemzeti értékeink és a hungarikumok széles tárházát vonultatják fel, hiszen ezen értékünk, amelyért érdemes egy-egy helyre odamenni belföldinek és külföldinek egyaránt, ezek a szellemi, kulturális, történelmi értékeink, a néphagyományaink, a dalaink, a táncaink, az élelmiszereink, mindaz, amit például ezen a kiállításon is látnak.
Nagyobb figyelmet kell fordítani arra, milyen módon tudjuk majd támogatni azt, hogy minél több, tanúsítvánnyal rendelkező hungarikum jelenjen meg.
Végezetül engedjék meg, hogy én is megköszönjem mindazoknak, akik az előkészítésben közreműködtek, bár azt gondolom, hogy szegény alelnök úr nem is gondolta, hogy ennyiféle ága-boga lesz majd a dolognak, és főleg azt nem, hogy ilyen hosszú vitában mondjuk el az észrevételeinket. Ráadásul tudjuk, hogy ezeket az észrevételeket mindig könnyebb megtenni, mind beépíteni, de azért nagyon szépen köszönöm Gőgös Zoltánnak, Simicskó Istvánnak, Lezsák Sándor alelnök úrnak, mindazoknak a civileknek, a Hungarikum Szövetségnek, akik ebben az előkészítésben részt vettek, és ők maguk is biztosították azt, hogy ez többpárti egyetértéssel kerülhessen elfogadásra majd a tisztelt Házban.
Végezetül pedig hadd köszönjem meg - mert róluk talán egy kicsit méltatlanul kevés szó esett, mert inkább a törvénytervezet paragrafusaiban bolyongtunk - azoknak a helyi értékőrző közösségeknek, azoknak a kiváló embereknek, népművészeknek, művészeknek, a szellemi értékeink létrehozóinak, akik létrehozták ezeket az alkotásokat vagy éppen ezeket az élelmiszereket, egyszóval létrehozták nemzeti értékeinket, megőrizték, biztosították a hozzáférhetőségüket, és ezáltal tették azt lehetővé, hogy mi most egy olyan törvényt alkossunk, amely tovább védi e termékek körét, e nemzeti értékeink körét, bemutatja belföldön és külföldön egyaránt, és biztosítja azt is, hogy nemcsak egy-egy település, nemcsak egy-egy tájegység, nemcsak egy-egy ágazat számára fontos ez a kérdés, hanem fontos a mindenkori kormányzat számára, hiszen ezek az értékek jelentik azt, amik mi vagyunk, magyarok, amikre nyugodtan büszkék lehetünk itt belföldön és külföldön is.
Köszönet mindazon alkotóknak, akik ehhez hozzájárultak, és mindazoknak a közösségeknek, akik ezeket az értékeket megőrizték, létrehozták a számunkra és a világ számára is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés